Házassági válság! Vígasz kellene. Tanácsok?

én állatira kitartó vagyok, már csak azért sem fogadnám vissza, mert állandóan arra gondolnák, hogy 1: nem csal-e megint meg, ha valami nem tettszik neki, 2: engem ne hasonlítgasson össze a Mónikával az ágyban. Nem is tudnák vele újra lefeküdni, abban a tudatban, hogy mással is jól elvolt.

A gyerekek miatt természetesen kapcsolatban maradunk, de mióta elköltözött, én, egyszer sem hívtam fel, ha valami kellett, vagy valami elintézni valóm lett volna. Vagy szóltam anyóséknak, ha ők nem értek rá, akkor meg vittem magammal őket. Nehogy már azt feltételezze, hogy nélküle megállt az élet.

De az nagyon szíven tud ütni, hogy egyáltalán nem kérdezget a terhességem felől. Ma is tudta, hogy megyek a dokihoz, de még oda sem bökte, hogy majd érdeklődik, hogy mi van a fiával. Sőt, még a nevére sem kíváncsi amit választottam. Ez ami marhára fáj. Mintha nem is születne meg nemsokára a pici, csak a két másikról érdeklődik, nekik vesz bármit. Oké, ez is jó, csak jól esne, ha megkérdezné, hogy mindene megvan-e már a picinek, vagy nem kell-e még beszerezni valamit. Teszem hozzá, ha én nem vettem volna meg a cuccokat, akkor még mindig csak babakocsink lenne.