Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség megszakítása » Kérlek valaki adjon tanácsot?!...

Kérlek valaki adjon tanácsot?! Nem bírom ki!

Figyelt kérdés
Tehát van már 2 gyönyörű gyermekünk, albérletben élünk, nem vagyunk gazdagok, de megvagyunk. Pár hónapja terhes lettem a harmadik picurral, akit sajnos elveszítettünk. Rögtön akkor házvásárlásba kezdtünk. Minden sínen volt, azt mondta az ügyintézőnk(aki ismerős), hogy simán megvan a hitel! Mi felújítottuk a házat közben, erre egy hete kiderült, hogy a bank adóstárs bevonása nélkül mégsem adja meg. Anyám elvállalta. De két napja kiderült, hogy terhes lettem. Valahogy a ciklus végén, már a várt mensi idejében jött össze, pedig "nem bennem fejezte be"(bocsánat a kifejezésért) a párom. Mivel egyenes ember vagyok, egyből elmondtam anyámnéknak, aki azt mondta, nem lesz adóstárs, ha megtartjuk. Mi természetesen nem akarjuk elvetetni, úgy érzem vége az életemnek. :( Választanom kell magyarul, a ház vagy a pici. Anyukámék rengeteget segítenek nekünk, félnek hogy nem fogunk boldogulni 3 gyerekkel. Mivel felvettük a csok-ot is 3 gyerkőcre, 3 éven múlva kb teherbe kéne esnem, mert 4 éven belül meg kell születnie. A kisebbik gyermekünk most fog bölcsődébe menni, valameddig visszamennék dolgozni, de gyedem nem lenne! Mit tennétek a helyemben?? Kérlek ne bántsatok, mert így is belehalok a fájdalomba! :((
2016. júl. 1. 08:45
 51/104 anonim ***** válasza:
27%
Te nem.is.akarod igazán ezt s gyereket. Ezzel nincs baj, de akkor miért írtad ki a kérdést? Elkepzelhető, hogy lenne megoldás a helyzetetekre. Feltettem egy rakat kérdést, de nem válaszolsz, csak ködösítesz. Nem tudom, hogy mennyit költöttetek a házra, de én nem hagynám veszni és lehetséges, hogy más konstrukcióban megkapnátok a hitelt. Most is megfontolás nélkül döntesz. Mondjuk nem meglepő, mert olvasva ezt az egészet az az életed is így éled. Csak csapódsz, semmi elképzelés. Nem is értem, hogy felnőtt, két gyerekes anyuka egy vetélés után hogy gondolja, hogy a megszakításos módszer jó védekezési forma. Anyukádék túl sokáig fogták és fogják a kezed, ennek iszod most a levét. Nem te döntesz a saját életedről, hanem mások. De ha neked jó így... De az még rémisztőbb, hogy a gyereked életéről sem te döntesz.
2016. júl. 1. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/104 anonim ***** válasza:
78%

Utolsó előtti!


Lehet hogy anyuka azt gondolta, a kérdező előbb el megy dolgozni és majd 3 év múlva vállalja be a gyereket, amikor már jár neki gyed....

2016. júl. 1. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/104 A kérdező kommentje:
Persze, hogy tudják, hogy 3 gyerekre vettük fel a csokot. Azt mondják, hogy később legyen 3. gyerek. Higyjétek el, ha bármi megoldás lenne, hogy megtarthassam a babát, megtenném, megpróbálnám! De nincs. Belepusztulok, de nem tudunk mit tenni.
2016. júl. 1. 12:13
 54/104 A kérdező kommentje:
Az volt a mi elképzelésünk is, hogy szept.től dolgozom, majd ha később jön a harmadik baba, majd tanulok még mellette. Sajnos mivel besikerült, borult a terv, de nem maradhat velünk, mert nincs más lehetőségünk.
2016. júl. 1. 12:15
 55/104 anonim ***** válasza:
54%
Mekkora kamu...
2016. júl. 1. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/104 anonim ***** válasza:
78%
2 gyerek mellett nem tud tanulni,de majd 2 gyerek meg munka mellett tud. Megkaptàk a csokot úgy hogy nincs ingatlan,amit fel is újìtottak 2 hét alatt. Màs banknàl csal jövőre kapnànak hitelt... Hagyjuk màr...
2016. júl. 1. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/104 anonim ***** válasza:
89%
nem olvastam el mind a 6 oldalt DE HA ennyire nincs pénz még egy gyerekre, mi a viharért nem vagytok képesek védekezni????
2016. júl. 1. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/104 anonim ***** válasza:
86%
Honnan tudja az ismerősötök, hogy a többi bank kb 100 különböző termékénél milyen munkaviszony elvárás van? Még mindig nem írtad egyébként, hogy mióta dolgozik ott pontosan. Mekkora összeg kell, azt sem tudjuk, pedig elkepzelhető, hogy akár fedezetlen hiteltermékkel is megvalósítható a dolog, amit később ki tudtok váltani egy jelzáloghitellel. Ha valóban megoldást keresnél, akkor miben szalmaszálba belekapaszkodnál és végig járnád az összes bankot, takarékot. De nem, te csak sajnáltatod magad, pedig magadnak köszönheted a bajt.
2016. júl. 1. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/104 A kérdező kommentje:
De ki mondta, hogy nincs ingatlan? Akkor hogy kaptunk volna csokot? Megvan az ingatlan, ami le van foglalózva. Nyilván két hét alatt nem teljes felújítás volt. Glettelve és festve lett az egész ház, és egy fürdöszoba felújítva. Ennyi. 6 hónapos a munkaviszonya a férjemnek apámnál. Jártunk előtte más bankoknál, és azok sajnos még "rosszabbak" voltak a feltételeket illetően. Azért választottuk ezt, mert a legkedvezőbb ez volt számunkra. Mégis miért hazudnék itt névtelenül?
2016. júl. 1. 13:00
 60/104 A kérdező kommentje:
Az kimaradt, hogy 8M a hitel. És jelzálog.
2016. júl. 1. 13:01

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!