Kérlek valaki adjon tanácsot?! Nem bírom ki!
Figyelt kérdés
Tehát van már 2 gyönyörű gyermekünk, albérletben élünk, nem vagyunk gazdagok, de megvagyunk. Pár hónapja terhes lettem a harmadik picurral, akit sajnos elveszítettünk. Rögtön akkor házvásárlásba kezdtünk. Minden sínen volt, azt mondta az ügyintézőnk(aki ismerős), hogy simán megvan a hitel! Mi felújítottuk a házat közben, erre egy hete kiderült, hogy a bank adóstárs bevonása nélkül mégsem adja meg. Anyám elvállalta. De két napja kiderült, hogy terhes lettem. Valahogy a ciklus végén, már a várt mensi idejében jött össze, pedig "nem bennem fejezte be"(bocsánat a kifejezésért) a párom. Mivel egyenes ember vagyok, egyből elmondtam anyámnéknak, aki azt mondta, nem lesz adóstárs, ha megtartjuk. Mi természetesen nem akarjuk elvetetni, úgy érzem vége az életemnek. :( Választanom kell magyarul, a ház vagy a pici. Anyukámék rengeteget segítenek nekünk, félnek hogy nem fogunk boldogulni 3 gyerekkel. Mivel felvettük a csok-ot is 3 gyerkőcre, 3 éven múlva kb teherbe kéne esnem, mert 4 éven belül meg kell születnie. A kisebbik gyermekünk most fog bölcsődébe menni, valameddig visszamennék dolgozni, de gyedem nem lenne! Mit tennétek a helyemben?? Kérlek ne bántsatok, mert így is belehalok a fájdalomba! :((2016. júl. 1. 08:45
101/104 anonim válasza:
Kérdező, na mi a helyzet? Hogy döntöttetek?
103/104 A kérdező kommentje:
Nem tarthatjuk meg a picit! Nem találunk albérletet, elment az összes pénz a házra, nem tudunk annyi kauciót fizetni, amennyi lenne egy albérletnek. Borzasztóan felmentek az árak, képtelen vagyok bezsúfolni magunkat 1 szobába 70-80 ezerért havonta. A ház ott áll készen...Nem tehetem meg a két kicsikémmel, hogy elveszem ezt tőlük. Se éjjelem, se nappalom, folyton sírok, de nem tudok mást tenni. Nem tudom, hogy élem ezt túl, de a gyerekekért muszáj. Anyámmal nem lehet megbeszélni, nem változtat a döntésén. Sőt, még felháborodást is kelt a szüleimnél, hogy miért nem örülök a háznak, mire fel sírok. Ez van, egy életen át viselhetem ezt a fájdalmat, amit senki sem érez át. Ha belepusztulok is el kell vetetnem. A férjem szülei sem segítenek.
2016. júl. 18. 14:08
104/104 anonim válasza:
Reméljük ezután már védekeztek!Hiába ciklus vége,meg nem benned megy el,az NEM védekezés!Súlyos árat fizettek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!