Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség megszakítása » Kérlek valaki adjon tanácsot?!...

Kérlek valaki adjon tanácsot?! Nem bírom ki!

Figyelt kérdés
Tehát van már 2 gyönyörű gyermekünk, albérletben élünk, nem vagyunk gazdagok, de megvagyunk. Pár hónapja terhes lettem a harmadik picurral, akit sajnos elveszítettünk. Rögtön akkor házvásárlásba kezdtünk. Minden sínen volt, azt mondta az ügyintézőnk(aki ismerős), hogy simán megvan a hitel! Mi felújítottuk a házat közben, erre egy hete kiderült, hogy a bank adóstárs bevonása nélkül mégsem adja meg. Anyám elvállalta. De két napja kiderült, hogy terhes lettem. Valahogy a ciklus végén, már a várt mensi idejében jött össze, pedig "nem bennem fejezte be"(bocsánat a kifejezésért) a párom. Mivel egyenes ember vagyok, egyből elmondtam anyámnéknak, aki azt mondta, nem lesz adóstárs, ha megtartjuk. Mi természetesen nem akarjuk elvetetni, úgy érzem vége az életemnek. :( Választanom kell magyarul, a ház vagy a pici. Anyukámék rengeteget segítenek nekünk, félnek hogy nem fogunk boldogulni 3 gyerekkel. Mivel felvettük a csok-ot is 3 gyerkőcre, 3 éven múlva kb teherbe kéne esnem, mert 4 éven belül meg kell születnie. A kisebbik gyermekünk most fog bölcsődébe menni, valameddig visszamennék dolgozni, de gyedem nem lenne! Mit tennétek a helyemben?? Kérlek ne bántsatok, mert így is belehalok a fájdalomba! :((
2016. júl. 1. 08:45
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/104 anonim ***** válasza:
82%
a megszakításos módszer meg nem védekezés, ezt legközelebb tartsátok észben.
2016. júl. 1. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/104 anonim ***** válasza:
28%

Biztos nem vetetném el.


Elmesélek egy sztorit. Az unokanővérem kevés keresetükre vállalt egy gyereket. Nagynénémék úgy gondolták, majd megállnak egynél, így is támogatniuk kellett őket. Aztán a 3. évig GYES után visszament dolgozni, de csak 4 órában és rövid időre, mert besikerült a második gyerek. Azzal a gyerekkel GYES összegű GYED-et kapott. 3 évig vele is otthon maradt.


Egyik napról a másikra élnek, de az anyjáék mégis minden erejükkel támogatják őket (mivel nem sikerült x év alatt a 3 gyerek, így a lakáshitelen is van büntetés).


Ahogy ránézek a pár hónapos babánkra, én is támogatnám őt mindenben, amiben csak tudom. Nem tudnám azt mondani, hogy hát ezt elrontottad, fiam, éljetek, ahogy tudtok, engem nem érdekel. Sőt, még azt is, hogy vetesse el a felesége a gyereküket. Nyilván okosabban is lehetne élni, de egyrészt az én hibám is, ha a gyerek nem tud előre gondolkodni (tőlem örökölte, tőlem látta), másrészt meg sorsára nem szabad hagyni soha.

2016. júl. 1. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/104 anonim ***** válasza:
69%

Most olvastam a kommentedet. Ahhoz nem szóltak semmit,hogy bevàllaltàtok a csok miatt a babàt(gondolom 1 éve)? Mire igényeltétek?

Ezek szerint simàn sajàt bevallàsod szerint is felelőtlen vagy,akkor most tessék vàllalni a következményeket teljes mellszélességgel,hiszen ahogy ìrod a ti hibàtok.

2016. júl. 1. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/104 anonim ***** válasza:
79%

Lehet lepontozni!

Zsarolás, gyilkosság, az aljas rossz anyuka ugye?

Megbocsájtsatok! Ti hogy vállaltok, válaltatok babát hozzászólók? Más nyakába?


" de így is sok esetben a segítségükre szorolunk."


Könyű anyuka felett pálcát törni!

2016. júl. 1. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/104 A kérdező kommentje:

Igen elég zavaros így. A ház már üresen állt x éve. A bankos ismerős, azt mondta meglesz a hitel. A házat lefoglalóztuk, és a tulaj mondta, hogy ha akarunk elkezdhetünk dolgozni rajta. Mivel az ismerős bankigazgató, így hittünk a szavának. Ezért elkezdtük a munkálatokat. Két hete kezdtünk a háznak, egy hete derült ki az adóstárs szükségessége. A férjem apám alkalmazottjaként dolgozik.


A vetélés 3 hónapja történt. Nekünk két hét szextilalmat mondtak.

2016. júl. 1. 09:23
 26/104 anonim ***** válasza:
86%
Így, hogy még a férjed is függ apukádtól, hatványozódik a probléma. És tegyük hozzá ezek után, hogy okkal tartanak attól, hogy nem fogtok boldogulni, hiszen most sem tudtok nélkülük.
2016. júl. 1. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/104 anonim ***** válasza:
87%
De könyörgöm,ha így fog a golyó,miért nem védekeztek????
2016. júl. 1. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/104 anonim ***** válasza:
42%
de a csok-ra még nem mondtad hogy mit reagáltak? 3év múlva nem zavarták volna ha lesz még egy baba? de most azt kérik vetesd el?
2016. júl. 1. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/104 anonim ***** válasza:
10%

Nem az a legnagyobb gáz azzal, amit anyukád mondott, amit most kiemelek.

De minden morális dolgot kicsit félretéve elviekben egy pillanatra (amit egyébként gyakorlatban nem szabad félretenni ilyen dologban meggyőződésem szerint; de mégis lejjeb ugorva néhány száz szintet -az emberiesség, s az erkölcsi kérdésekről-, oda, ahol most anyukád eszerint a gondolkodását tekintve mozog, szigorúan vas logikával, s a realitásokat tekintve;

ha feltételezzük, hogy elvetetitek (vagyis letépetitek a fejét egy kampóval és kiporszívóztatjátok belőled a gyermekedet), akkor és ennek következtében realitás pl., hogy hosszútávú szövődményként (és büntetésként...?) meddő leszel, és nem lehet többé gyermeked. Vagyis bukó a 3 Gyerek projekt és bukó a csók.; adóstárs anyuka pedig rögtön 20 misibe kell majd beleszálljon, ha esetleg úgy alakul.

És most tényleg túl azon természetesen, hogy nem szép dolog -és akkor most egészen eufemisztikus fogalmazásmódot használunk- tanácsot adni arra, hogy vetesd el a gyermekedet.

Hogy mit csinálj, azt nem tudom megmondani; bár mondom, talán próbálj rávilágítani a gondolkodásmódja fonákságára, ami az esetleges anyagi kockázatokat illeti.

Azon kívül pedig a kövek és a véred (aki egy lélek is) közül szerintem sose válaszd a köveket. S ha tetszik, megint csak a szigorú tények és vaslogika mentén, pénz és ház lehet még, de ő (és mindaz a lehetőség, ami az életében benne van), nem lesz többé, ha ő nem lesz.

2016. júl. 1. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/104 A kérdező kommentje:
Mert 4-én volt ovum, és 15-16 án voltunk együtt. 18-ra vártam, nem jött meg, teszteltem 20-án, semmi. 28-án pozitív, tegnap reggel pozitív. A férjemnek most vesszük be a szakmáját a vállalkozásba, így majdnem külön vállalkozás lesz, csak egy cégnév alatt.
2016. júl. 1. 09:35
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!