Ha a 20 hetes uh-n kiderülne, hogy magzatodnak a kezén és a lábán csak 1-1 ujj van, megtartanád?

Kedves Kérdező! Egyszer már hozzászóltam, hogy fogalmam sincs hogyan döntenék a helyedben. 21 hetes vagyok. A babátok jobban meg fogja tanulni használni a végtagjait, mintha valaki balesetben veszítené el. Számomra nagyon furcsa, hogy az orvos ilyet mondott. Szerintem neki nem lett volna szabad ilyen konkrétan állást foglalnia. Megértem, hogy ezek után mást keresel.

Sok erőt és kitartást kívánok nektek, a rosszindulatú megjegyzésekkel pedig ne foglalkozz.

Szia! Eddig csak megfigyeltem a kérdést, de most már muszáj hozzászólnom. Először is gratulálok a babához és boldogságot és egészséget kívánok nektek!!!

Nekem dédim született úgy, hogy az egyik karja csonka volt, magyarul könyékig volt csak azon egy kisujj. Főzött, sütött, tésztát dagasztott, varrt (+ úgy hímzett mint az álom:D) És felnevelt egyedül négy gyermeket.

Az orvost lehet, hogy fel is pofoztam volna...

Tényleg nagyon drukkolok nektek!!

Kedves Kérdező!

Hagy kezdjem azzal, hogy el sem tudom mondani mennyire sajnállak titeket, hogy ilyen helyzetbe kerültetek. Nekem két egészséges gyermekem van és azért sem merek harmadikat vállalni, mert annyi hozzátok hasonló esetről hallottam már, egyszerűen nem merem vállalni azt a kockázatot, hogy át kelljen élnem nekem is, és a családnak is ilyen nehézségeket. Hálát adok az égnek, hogy komplikációk nélkül megúsztuk, és csak reménykedni tudok benne, hogy a későbbiekben sem esik bajuk.

Másodszor pedig: egy szülés egészen más dolog, mint amilyennek 20 hetes terhesen el tudod képzelni. Nem csak a fizikai fájdalomról beszélek, hanem a lelki, pszichés oldaláról is, amit maga a szülés vált ki. A dolognak csak az ad értelmet, hogy a végén a kezedbe foghatod imádott kincsedet. Ha mindezt úgy kell átélned, hogy tudod, hogy a kicsi ember, akit szülsz nem fogja túlélni, vagy ha mégis elég erős lenne, akkor sem teszik gépre, nem mentik meg az életét, hanem hagyják meghalni, az szerintem lelkileg szó szerint elviselhetetlen.

Megértem, hogy egyikőtök úgy látja, hogy jobb lenne, ha nem vállalnátok ezt a gyermeket, viszont magát a szülést át kell élnetek, és ez nyilvánvalóan más, mint egy abortusz. Ez után nem tudnátok tükörbe nézni, megutálnátok egymást is, és saját magatokat is és állandóan gyötörne a bűntudat, hogy miért hagytátok meghalni, hiszen lehet, hogy ő lett volna a legboldogabb dolog az életetekben. Ugyanakkor mindkettőtöknek ugyanazt kell akarnia, mert ha megtartod, és valamelyikőtök nincs ezzel a döntéssel kibékülve, akkor az állandóan szenvedni fog, a gyermeket képtelen lesz szeretni, a párjára örökké haragudni fog, stb.

Nagyon nagyon nagyon nehéz helyzetben vagytok. Egy ilyen kérdésre én alapból azt mondanám, hogy 100000% , hogy megtartom, ugyanakkor párom nem akarná. Bár ő a másik utat sem akarná, ő csak szimplán beleőrülne abba, hogy "a sors így kibabrált vele".

Én azt mondom, hogy bárhogy is döntötök a végén, mindenképpen végtelen erőre és reményre van szükségetek. És mindenképpen egyetértésre. Mert ha nem ugyanazt akarjátok ebben a nagyon nagyon fontos kérdésben, akkor arra rá fog menni a házasságotok.