Elvetetnéd a babádat, ha hiányoznának a felső végtagjai (azaz a karjai)?

"nem jár fizikai fájdalommal és szenvedéssel az élete"

Ja, végül is csak lelkivel. Ez olyan, mint az alkalmazott terror, megkérdezhetsz pár bántalmazottat, hogy a testi rosszabb, vagy a lelki. Hidd el, a lelki.

Könnyen beszéltek a kéz nélküli teljes életről, miközben az ujjaitokkal pötyögitek be a sok tudatlanságot. El lehet menni intézményekbe, meg lehet látogatni a végtag nélküli embereket, és elbeszélgetni velük, hogy milyen "jó" is nekik. Addig meg kuss van.

Úgy érzed nem tudok érveket felhozni, pedig nagyon is tudok, csak nem akartam túl messzire menni.

Nos, én megfordítanám azt, amit te leírsz. Azt állítod, önző vagyok, mert gyereket akarok szülni, még ha nincsenek is karjai (nonszensz mondjuk, de egye fene, elfogadom az álláspontodat, te így érzed).

Én viszont úgy gondolom, hogy mivel magadat, mint szülőanyát és felelősséget vállaló embert (mert elsősorban neked kell felelősséget vállalnod érte) nem lehet, egyszerűen lehetetlen kivonni a kérdésből (hiszen lássuk be, ez elsősorban rólad szól, hiszen elvileg te mondod ki az utolsó szót a gyermeked élete felett), ezért muszáj rávilágítani, hogy a te kényelmed forog veszélyben, a te életminőséged fog romlani (ha már ezt a szót használjuk), a te nehézségeid is ugyanúgy sokszorozódnak, a te gyereked lesz fogyatékos, neked kell plusz időt, energiát és pénzt fektetni a nevelésébe és még sorolhatnám. Azzal érvelsz, hogy milyen megalázó lesz neki. Honnan tudod ezt előre ilyen bizonyossággal? Nem tudhatod. Függ a gyerek személyiségétől és attól, hogy te szülőként hogyan állsz hozzá, hogy neveled, hogy tudod vele elfogadtatni a helyzetét. Hogy ő hogyan fog reagálni 10 évesen adott szituációra, azt előre senki nem borítékolhatja, te sem, én sem, így úgy gondolom, ez a fajta érvelés nagyon gyenge lábakon áll.

Azt viszont már most nagyon is jól tudod, hogy ehhez kevés az erőd, erre képtelen lennél, nem bírnád végignézni a gyermeked fogyatékosságát. Ezzel nincs gond, egyáltalán, sőt, ahogy már leírtam, különbözőek vagyunk és bizony van, akinek ez nem élet, nem teljes élet, nem kívánja, tesz ellene, ahogy tud. De ne bújj a gyerek jövőbeni értékrendje és felfogása mögé, amit még te magad sem ismerhetsz! Szerintem hazudsz magadnak és nekünk. Ha őszintén bele mernél gondolni, akkor nem ezt az érvelést használnád. Én nem mondom, hogy emiatt önző lennél, inkább azt mondanám, hogy készséggel segítségül hívod az önámítást, mint torzító tényezőt. Felhívnám a figyelmedet: a gyerekedről van most szó (ha már van gyereked, akkor kb. tudhatod, hogy mire akarok utalni. ha meg nincs, akkor meg főképpen ne próbálj meggyőzni engem arról, hogy nagy valószínűséggel mi lenne a szülés után x évvel!)