Az abortuszellenesek miért hiszik, hogy megmondhatják azt, hogy egy nő hogyan rendelkezhet a teste felett?
Ez tipikusan olyan téma, amit józan paraszti ésszel is át lehet látni. Ha egy nő várandós lesz, akkor ő az, aki vállalja a több hónapnyi terhességet. Ő az, aki átmegy a szülés nehézségein, meg az (esetleg) azzal járó depresszión.
Hogy jönnek akkor egyesek ahhoz, hogy megmondják, hogy márpedig egy nőnek kötelessége megszülni azt a gyereket, akit esetleg nem is akart?
Férfiként azt gondolom, hogy a fenti dolgok miatt a nő joga eldönteni, hogy vállaja-e ezt az egészet. Maximum annak a pasinak van köze még a témához, aki teherbe ejtette a nőt, de a végső szó a nő mondja ki az utolsó szót. E két emberen kívül az összes rokon, barát, magzatvédő ki van zárva a témából. Max akkor szólhatnak bele, ha a nő tanácsot kér.
Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy az abortuszellenesség mögött vallási nézetek húzódnak meg. És aki erősen a terhesség megszakítása ellen van, az lényegében a vallási meggyőződéseit akarja másokra erőltetni.
Ezen kívül van valami egyéb ok?
Várom a válaszokat, hogy megértsem az abortuszellenesek gondolkodását.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hol írta itt bárki,hogy gyilkosság vagy bármi? Hol látsz te itt vitatkozó abortuszelleneseket? Én olyat se olvastam,aki elítéli az abortuszt és itt nyíltan bántott volna bárkit. Kürasszir tolta itt a hülyeségeit,aminek a fele cikk volt. De mindjárt visszaolvasom mostmár komolyan. :)
Nyisd ki te Drágám a szemed.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Bocs,89# ,de a diák kérdező kérdése ez volt:
Az abortuszellenesek miért hiszik, hogy megmondhatják azt, hogy egy nő hogyan rendelkezhet a teste felett?
Ennek a sok cikknek még is miköze ennek a megválaszolására? Bár az is igaz,hülye kérdésre...:D igazad is van.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
# 83
IDÉZLEK: "egy ilyen kérdésben milyen forrás kellene? Azon túl, hogy hazug módon túloz, hogy mennyi abortuszt végeznek a harmadik trimeszterben, kompletten ignoralva a tényeket, hogy ezeknek az oka szinte kizárólag egészségügyi oka van."
MIT ÁLLÍTASZ?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
# 98
Nem mondanám, hogy senkit sem érdekel, mert speciel volt, aki egyetértett velem.
Szokás szerint komolyan vehető érveid nincsenek, csak személyeskedés, felnőtt emberhez nem igazán illő bohócfej és kaki emojik, a megcáfolt téves állításaidat természetesen nem ismered el. :)
Ezt a kommentedet is sikerült kapásból vagy 30 helyesírási hibával leírni, úgyhogy a helyedben kissé szerényebb lennék. :)
Az igazság, tudod akkor is igazság, ha Te nem ismered el.
Lehetséges, hogy komoly, angol nyelvű szakirodalmat linkelni Neked tényleg teljesen fölösleges, mert feltételezhetően képtelen lennél ilyen szintű idegennyelvű szakszövegeket értelmezni. :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Jajj, bocsánat, volt k 2 ember, aki RÉSZBEN egyetértett veled.... Neked sincsenek komolyan vehető érveid és a dumáidnak nincsen itt helye. Emojit meg az használ, aki akar, felnőtt, gyerek, idős.... Nem írtam semmilyen téves információt, bármennyire is hihetetlen. Csak annyit írtam, hogy nem az jön le nekem az irományaidból, hogy egy közkedvelt figura vagy..... A kapásból 30 helyesírási hibát mutasd meg kérlek, én max párat látok, vagy még annyit sem.
"Az igazság, tudod akkor is igazság, ha Te nem ismered el."
Nah, ebben egyetértünk. Csak éppenséggel nem olyan biztos, hogy az az igazság, amiről te azt hiszed, hogy az.
"Lehetséges, hogy komoly, angol nyelvű szakirodalmat linkelni Neked tényleg teljesen fölösleges, mert feltételezhetően képtelen lennél ilyen szintű idegennyelvű szakszövegeket értelmezni. :)"
Azért szerintem a nem is olyan rég megszerzett felsőfokú nyelvvizsga után értenék belőle valamennyit....de ettől még a tények nem változnak....márpedig az, hogy te egy iszonyat kellemetlen személy vagy, aki olyanról tud csak írni, amiről nem is kérdezik, és ha mondják neki, hogy a kérdés nem arról szól, amiről ő ír........ Jah és így a végére, ha már belekötöttél a még így is az átlagnál jobb helyesírásomba....a személyes névmások nagy kezdőbetűvel való írása teljes mértékben felesleges, amennyiben ugye nem azzal az adott szóval kezded a mondatot, max a tisztelet kifejezésére szokták használni páran, viszont nálad a tisztelet nem játszik, legalábbis ahogy elnézem az eddigi Niagara vízesés módjára zúduló kommentáradatodat.....
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kürasszír, ha eddig nem tűnt volna fel, jelezném, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki reagál a baromságaidra.
1. Nem vádoltalak meg.
2. Magyarországon vagyunk, ne linkelgess amerikai adatokat, bár inkább semmilyet se, mert senki sem kíváncsi rád.
Én nem hazudtam neked, és nem is hazudoltalak meg.
Egy jellemes, gerinces ember reakciója mi lenne akkor, ha elmondják neki, hogy ne irkáljon a kérdés szempontjából haszontalan, kilométer hosszú hablatyokat?
Hát....az a nagy helyzet, hogy egy ilyen ember alapból nem csinál olyat, amilyet te tettél, szóval pont te ne kezdj el pampogni a gerincességről.
1. Mivel nem neveztelek hazugnak, csak pár másnak, ami ténylegesen igaz rád, így nincsen okom arra, hogy bocsánatot kérjek tőled.
2. Tekintettel arra, hogy a fenti kérdés nem arról szólt, amiről te hablatyolsz itt még az ünnepek alatt is, mert nincsen jobb dolgod....miben is tévednék? Abban, hogy szerintem a kérdésre kéne reagálni?
Az én reakcióm az, hogy rád szólok, hogy a kérdésre válaszolj, ne pedig random linkekkel hozakodj elő, amelyek a kérdés szempontjából teljesen haszontalanok.
A sunyi sunyítás nem hangzik jól, mégha nyelvtanilag helyes is. Vagy kihagyod a "sunyi" szót, vagy pedig a "sunyítás" szót kicseréled a "viselkedés"-re.
Igen, én, egy jellemes, gerinces ember vagyok, már csak azért is, mert veled ellentétben nem vádolok hazudozással és inkorrektséggel random, ismeretlen embereket úgy, hogy semmivel sem tudom alátámasztani az állításomat....
Te viszont nem vagy sem. Jellemes, sem gerinces, kellemes személyiség meg aztán főleg nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!