Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség megszakítása » Az abortuszellenesek miért...

Az abortuszellenesek miért hiszik, hogy megmondhatják azt, hogy egy nő hogyan rendelkezhet a teste felett?

Figyelt kérdés

Ez tipikusan olyan téma, amit józan paraszti ésszel is át lehet látni. Ha egy nő várandós lesz, akkor ő az, aki vállalja a több hónapnyi terhességet. Ő az, aki átmegy a szülés nehézségein, meg az (esetleg) azzal járó depresszión.

Hogy jönnek akkor egyesek ahhoz, hogy megmondják, hogy márpedig egy nőnek kötelessége megszülni azt a gyereket, akit esetleg nem is akart?


Férfiként azt gondolom, hogy a fenti dolgok miatt a nő joga eldönteni, hogy vállaja-e ezt az egészet. Maximum annak a pasinak van köze még a témához, aki teherbe ejtette a nőt, de a végső szó a nő mondja ki az utolsó szót. E két emberen kívül az összes rokon, barát, magzatvédő ki van zárva a témából. Max akkor szólhatnak bele, ha a nő tanácsot kér.


Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy az abortuszellenesség mögött vallási nézetek húzódnak meg. És aki erősen a terhesség megszakítása ellen van, az lényegében a vallási meggyőződéseit akarja másokra erőltetni.


Ezen kívül van valami egyéb ok?

Várom a válaszokat, hogy megértsem az abortuszellenesek gondolkodását.


2023. dec. 22. 10:12
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
 91/96 anonim ***** válasza:
62%
#91 akkor itt ha valaki, akkor te csúsztatsz. Azt én írtam, és a késői abortusz az barátok közt is a harmadik trimeszter jelenti. A 20. Hét hol harmadik trimeszter? Itt te hazudozol.
2023. dec. 27. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 92/96 anonim ***** válasza:
73%

Nem olvastam végig a válaszokat, úgyhogy csak az eredeti kérdésre válaszolnék. Én félig-meddig vagyok csak az abortusz ellen. A legtöbb vallásos ember elítél mindenféle terhesség megszakítást, még az élettel összeegyeztethetetlen rendellenességek esetén is.

Ezzel én azért nem értek egyet. Bármilyen egészségügyi probléma esetén (akár anyai oldalról, akár a baba szempontjából), szerintem mindenkinek joga van eldönteni, hogy végigviszi-e a terhességet, és semmi szükség arra, hogy bárkiben is bűntudatot keltsenek emiatt.

A nem egészségügyi okokból végzett abortusszal (pl.nem tervezett baba esetén) én a magam részéről nem értek egyet. Ha ilyen helyzetbe kerülnék...de érdekes módon lassan 20 év aktív szexuális élet mellett nem történt ilyen: egyetlenegy terhességem volt, és abból egy gyermekem született, úgyhogy nem ismerem a "becsúszott baba" fogalmát...de tegyük fel megtörténne velem, akkor én biztosan megtartanám. Elfogadom, hogy más meg nem így gondolkozik, magánügye. Sosem próbáltam senkit sem meggyőzni a saját véleményemről. Nem is kerültem még olyan helyzetbe, hogy tőlem kért volna valaki tanácsot ilyen helyzetben. Úgyhogy nem értem, hogy mire vonatkozik pontosan a feltett kérdés: ki az aki más nő teste felett rendelkezni próbál? Orvos, családtagok vagy ki? Egyáltalán minek kürtöli világgá, ha ilyen helyzetbe kerül?

Mert ha arról van szó, hogy a gyakorira kiír egy kérdést valaki arról hogy megtartsa-e a babát, akkor valószínűleg tanácsot kér, mert még nem tudott dönteni. Ilyenkor természetes, hogy előkerülnek mindkét oldal képviselő, és egyesek az abortuszra bíztatják, mások meg arra, hogy szülje meg (és adja örökbe vagy tartsa meg) a gyereket. De erre nem lehet mondani, hogy bárki is rendelkezett volna felette, ő tette fel a kérdést, a döntés a kezében van, senki nem tart fegyvert a fejéhez, hogy tartsa meg vagy vetesse el.

Egyébként a legtöbb ilyen kérdés úgy szokott kezdődni, hogy "végülis megoldható, hogy megtartsa a babát", tehát van rá valamiféle hajlandóság is. Akkor meg miért lenne erőszakos egy ún.abortuszellenestől, hogy odaírja, hogy ő a helyében megtartaná?

2023. dec. 28. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 93/96 anonim ***** válasza:
31%

Én is abortuszellenes voltam, amíg olyan helyzetben nem voltam, hogy azt akartam választani. Majd amikor úgy döntöttem hogy megtartom, elveszítettem. Én konkrétan a lelki fájdalomra hívnám fel a figyelmet, persze ezt minden nő másképp éli meg egy abortusz során, és a körülmény is más. Velem megtörtént, és anyukámmal szinte ugyanez, hogy abortálni szerettük volna, de végül ők mentek el.

Egy örök űrt hagynak maguk után…

2024. jan. 12. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 94/96 anonim válasza:
70%

Abortusz-ellenes voltam. Szent meggyőződéssel, hogy mindenkinek joga van az élethez. Ez a legalapvető gondolat, hogy én nem vagyok senki, hogy egy embernek az életéről döntsek! Akkor sem, ha 9 hónapig “bérli” a testemet!

Van egy kisfiam. Az apjával megromlott a kapcsolatom, elköltöztem a gyerekkel. Másfél évvel később békültünk, megkérte a kezemet azzal, hogy jöhet a második baba. 3 hét se telt el, teherbe estem. Az apja nem vállalta, élből elutasította.. Olyan szinten hátba szúrt, hogy azt az ellenségem sem tette így!!

Abortuszom volt.

Ami az egészségemet illeti, hát..

szívritmuszavar, aurával járó migrén, túlműködő pajzsmirigy, tehát nálam amúgy is tiltólistán a terhesség, fiammal veszélyeztetett voltam.

Ha lett volna pénzem, előreláthatólag egyedül is talpon tudtam volna maradni már 2 gyerekkel, akkor a véglény egyedül maradt volna azonnal.

2024. jan. 24. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 95/96 anonim válasza:
59%

Bocsi, előző vagyok. Az akkori eg.állapotomra nagyon is hatással volt a párom. Ahogy a lélek megbetegszik, úgy a test is fog tüneteket produkálni. Szóval én mindenképp megtartottam volna, ha adottak lettek volna a feltételek. Jöhet a duma h milyen lett volna apa nélkül neki, hát jobb, mintha esélyt sem adok neki az életre..

mindenkinek joga van élni! Az abortusz bűn és én is bűnös vagyok.

2024. jan. 24. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 96/96 anonim ***** válasza:
61%

Mert ostobàk, és azt hiszik csak az ő beteges hozzáàllásuk a normális, pedig a közelében sincs annak.

Aki el akarja vetetni a magzatát, az tegye meg, és kész. Teljesen mindegy mi az oka, és Mindenkinek jobb úgy. Rengeteg gyerek nő fel olyan családban ahol nem kap szeretetet, mert valójában csak teher a szüleinek, nem akarták, netán még bántják is fizikailag/ lelkileg.

2024. jan. 26. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!