Ki mikorra nem várja ? (2022 )

RM! Ez így van, de ők nem dönthetnek arról, hogy meg akarnak-e születni. Vagyis, az enyém, úgy döntött, hogy nem😕

Mindig a szülők akarják. Ha pedig már megszülettek, abból kell kihoznia a legjobbat. Felnőttként természetesen. Kezdetben csak a szüleinek. Nem gondolom, hogy pusztán ettől már menthetetlenül szar élete lenne.

Neeem, félreérted. Én nem a barátnőméhez megyek és ő se távkonzultál vele. Már ezer éve jár hozzá személyesen, csak most nem szükséges. Vizsgálatokra és minden másra természetesen bejár hozzá.😂

A.

Persze, a szülők akarják, nyilván, csak az a kérdés, hogy magunknak akarjuk, vagy szeretnénk egy új kis életnek megmutatni a világot, lehetőséget teremteni neki, hogy a legszebb élete legyen és megtapasztalhassa, mennyire csoda, ami körülvesz minket. Nem kételkedem benne, hogy te is csak a legjobbat akarod majd a gyerekednek, ne érts félre. Biztos mindent meg fogsz tenni érte! Az én világomba viszont nehezen férne bele, hogy ne legyen apja, ne lássa a férfi mintát, de én sok kérdésben rendkívül konzervatív vagyok. Tisztában vagyok vele, hogy vannak élethelyzetek, ezért sem erőltetem tovább ezt a témát, mert nem csak az én világom létezik!

RM

RM! Engem nem zavar ez a téma, ha kulturáltan beszélünk róla.

Mindenki magának akar gyereket és nem a gyereknek magát. EMELLETT akarja neki megmutatni a világot és mindent megadni neki. De valójában mindent senki nem tud, az csak önáltatás. Sokféle család van. Sokaknak nincs mondjuk nagymamája, vagy testvére. Akinek van, az nem tudja elképzelni máshogy. Gondolhatja, hogy jesszus, milyen rossz lehet annak, akinek nincs testvére. (Tudom, az enyémnek az se lesz😕) Miközben egyáltalán nem, mert neki meg az a természetes, hogy egyke. Semmivel nem rosszabb neki. Persze mondhatjuk, hogy egy apa fontosabb, mint mondjuk egy testvér, vagy nagymama, de valójában mi alapján? Csak a saját tapasztalatunk alapján. Hogy nekünk mi a fontos. Az pedig attól függ, hogy mibe születtünk bele. Nekem volt apám, de nem sokáig. Már nem éltek együtt, abban az időben, amire vissza tudnék emlékezni. Aztán még gyerekkoromban meg is halt. Testvérem viszont volt. Na, most ha ez fordítva történt volna... Hát, nem sokra mennék vele, ha lenne valahol a világban egy apám, aki max. elrettentő példának jó, de nem lenne testvérem, ráadásul a testvéremnek gyereke se, aki meg a mindenem.

Aztán a gyerek felnő úgy, hogy megpróbálsz neki minél többet adni a saját keretedből. Utána pedig a saját felnőtt életében éri még a sok jó mellett egy csomó rossz is, mert nem lehet elkerülni azt se. Később pedig meghal és előtte összegez. Jó esetben nem úgy, hogy, kár volt megszületnem. Vagy legalábbis nem úgy, hogy kár volt megszületnem, mert nem volt apám. Én legalábbis soha nem hallottam még ilyet. Biztos borzalmas lehet ilyet olvasni, ha az ember férjjel vállal gyereket, azt is megértem, ha megkérdőjelezi az illető a másik ép elméjét, de valójában egy egész életet tekintve az apa megléte, vagy hiánya nem egy mindent meghatározó dolog, csak egy kis morzsája a nagy egésznek. Férfi mintát meg lehet látni máshogy is. (Egyébként ezért szeretnék inkább lányt, mert fiúnak fontosabbnak tartom, hogy legyen az elsődleges szociális közegben is.)

A.

Nemtől független, hogy kell-e apa egy családban. A lánynak is ugyanolyan szükségese van rá, mint egy fiúnak. Nem hasonlítható egy nagyihoz, testvérhez.

Attól, hogy neked rossz élményed van, attól nem biztos, hogy a gyerekednek is az lesz.

Nekem is korán meghalt (gyerekkoromban) és bizony megéreztem, érzem most is a hiányát. A gyerekemet az apjával öröm nézni.

Kérlek ne mond azt, hogy semmivel nem lesz rosszabb neki, mert nem tudhatod.

Tudom, neked rosszabb volt. Nem tudom, hogy ezek a régi sebek mennyire befolyásolják a mostani életed, hogy apa nélkül szeretnél belevágni a gyerekvállalásba.

Konzervatív felfogásom van nekem is ezek szerint.

P. Voltam, csendes olvasó idáig 🙂

A., rendben, akkor ha nem zavar, beszélhetünk a témáról. Azt mindenképp szeretném tisztázni előre, hogy teljesen szubjektív lesz a mondandóm és a világért sem szeretnélek megbántani. Ha bármelyik mondatomat sértőnek találnád, jelezd kérlek, de nagyon távol áll tőlem, hogy megbántsalak.

Én nem magamnak szeretném elsősorban a gyermeket. Mélyen hiszek abban, hogy kapjuk ezeket a kis életeket, eleve nem is tudom irányítani, hogy megszületik-e vagy sem, ez sokkal nagyobb dolog ennél, igazán sokat gondol az ember magáról, ha azt hiszi, befolyásolni tudja a dolgok menetét. Sajnos, nem így van.

De visszatérve arra, miért nem magamnak szeretném a gyereket elsősorban. Ne haragudj a megfogalmazásért, de szeretnék egyértelmű lenni és kicsit erős lesz. Nem játékbabát szeretnék magamnak vásárolni. Nem egy kiegészítő kell, aki majd az én életemet szebbé, kényelmesebbé, jobbá teszi. Arra ott vannak az állatmenhelyek. Én azért szeretném, ha gyermekünk lehetne, hogy egy csodás ember megszülethessen ebbe a világba, akinek a támaszai lehetünk, akit segíthetünk az ő személyes útján. Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy egy alárendelt szerepet képzelek el szülőként, csak egy picit más megközelítésből tekintek erre a kérdésre. Valami miatt mi leszünk a kiválasztott szülők és nem azért, hogy nekünk kellemes kis éveink legyenek, hanem azért, hogy két erős ember segíthesse őt a saját útján. Hogy aztán ő is erős felnőtté cseperedjen, aki szintén valaki útját fogja egyengetni a leendő társával. Sokszor gondolok az előző és az elkövetkezendő generációkra és próbálom a folyamatot kicsit messzebbről is megvizsgálni. Ez egy örök körforgás és ha jól csináljuk, a legnehezebb, de legszebb életfeladat is egyben. Ha túl spirituális, akkor elnézésed kérem, nem tudom máshonnan megközelíteni és így is visszafogom magam.

"de valójában egy egész életet tekintve az apa megléte, vagy hiánya nem egy mindent meghatározó dolog, csak egy kis morzsája a nagy egésznek."

Az apa UGYANOLYAN fontos, mint az anya. Tudom, népszerűtlen leszek, mert manapság az anyák úgy gondolják, az összes terhet ők viselik. Fizikailag igen, nagyjából. A nő ebben a 9 hónapban (és előtte is) erején felül teljesít, ami rendjén van, így lettünk teremtve. A férfiak bármennyire szeretnék, nem tudják átvállalni a fizikai részét. De nem csak a testünk létezik. És a lelki része őket ugyanúgy érinti. Velem a férjem ugyanúgy hetekig sírt, amikor elvesztettük a babáinkat, sőt, megkockáztatom, hogy neki rosszabb volt, mert arra a pár hétre sem érezte fizikálisan a gyermekét. Nekem szerencsém volt, hogy 11 hétig érezhettem, egy hajszálnyit megismerhettem a kisbabánkat. Nyilván, nem a személyiségét, hanem a jelenlétét érzékeltem. És a férjem ebből kimaradt. Hiába alakult úgy, hogy nem született meg, találkoztam vele, hacsak egy rövid időre is.

Amikor megfogan egy élet, KÉT szülő kezd el formálódni. Nincs olyan, hogy az anya 85%, az apa 15%. Ezt közösen viszik, még akkor is, ha fogalmuk sincs erről.

Sajnálom, hogy a te életed nem úgy alakult, ahogy kellett volna. De ez nem jelenti azt, hogy az apák ne lennének ugyanolyan fontos szereplők, mint az anyák. Anya csak egy van...hát, apa is.

A gyerek szempontjából a legszűkebb család az anyát és az apát jelenti. A testvér, nagyszülő már egy fokkal tágabb kategória. Igen, érvelhetsz azzal, hogy sokan csonka családban nevelkednek, de az sajnos külső tényezők hatására alakul úgy. Egy születendő gyermeknek viszont alapvető joga kéne legyen, hogy van anyja és apja is. Ebbe nyilván nem tartozik bele, ha közben történik valami. De előre úgy megtervezni az ő életét, hogy már a fogantatása pillanatában csonka családba kerülne – az én világomban felelőtlenség.

Nem csak a kisfiúknak fontos az apa kép. Erre sajnos példának téged hoználak fel. Nem volt kiegyensúlyozott apaképed, nem is lett fontos ez a szerep és a mondataid alapján úgy érzékelem, nem tartod sokra a férfiakat.

Ha túl erős a téma, vagy erősen fogalmazok, lépjünk vissza egyet, mert nem áll szándékomban egy ilyen vitát elindítani. Úgysem fogod másként gondolni egy gyakori kérdések komment miatt, és bizony én sem. Beszélgetni persze lehet róla, ha igény van rá.

RM

Üdv P, te is éppen pozitív tesztre vársz? 🙂

RM

RM!P! Egyben írom, amit mindkettőtöknek írnék. Az a baj, hogy úgy érzem, ilyenkor a bablevest próbáljátok összehasonlítani a mákos tésztával 😁 Nem az a kérdés, hogy egy gyereknek van-e JÓ apja, vagy nincs. Ez nem lehet kérdés. Mi mindannyian csak a biológiai apánktól születhetünk, ha mástól lennénk, akkor már nem mi lenné nk. Tehát a kérdés az, mi a jobb a gyereknek? Ha megszületik és nincs apja, vagy egyáltalán meg se születik. Erre a még meg nem született lélek természetesen nem tud válaszolni, de én már megszülettem és tudok. Nem tagadom, volt már, hogy arra gondoltam, bár meg se születtem volna. De annak mindig valami konkrét oka volt. Amikor túl sok volt a rossz a jó életeseményekhez képest. Vagy amikor azt éreztem, nem tettem olyat, ami miatt megérte volna. (Igen, ebben az is benne van, hogy nem szültem.) Az viszont sose volt benne, hogy minek születtem meg, ha nincs apám. Ugyanakkor sokkal gyakrabban gondolom azt, hogy jó, hogy megszülettem. Ha a születésem előtti lélek állapotomban nekem kellett volna dönteni(lehet, hogy így volt, ezt nem tudhatjuk), akkor én a születés mellett döntöttem volna. Abban hiszek, ha gyerekem születik, apától függetlenül ő is azt gondolná, hogy jó, hogy megszületett, amikor már tud nyilatkozni.

Majd írok még külön is, csak most dolgom van.

A.

A., nem kérdés, hogy az a jobb, ha megszületik. Meg kell születnie, meg is fog és így lesz jól. Csak nem ideális apa nélkül, igazából ez a lényege annak a sok mondatnak, amit elküldtem, pedig egyszerűbben is össze lehetett volna foglalni. :D És az sem kérdés, hogy jó, hogy megszülettél!

Én is el vagyok havazva munkával, de azért jövök és nézem, írtatok-e.

RM

P! Fiúnak is, lánynak is az az ideális, ha egy jó anyja és egy jó apja van együtt. Ez nem vita tárgya. Most arról van szó, amikor ez nem opció.

Szögezzük le, nekem NINCS rossz élményem! Én teljesértékű embernek tartom magam, attól függetlenül, hogy apa nélkül nőttem fel.

"Tudom, neked rosszabb volt. Nem tudom, hogy ezek a régi sebek mennyire befolyásolják a mostani életed, hogy apa nélkül szeretnél belevágni a gyerekvállalásba." Nincsenek ilyen sebeim. Nem tudom, hogy fogalmazzam meg, hogy ne értsd félre és ne bántsalak meg, de ha te annyira elképzelhetetlennek tartod, hogy adott esetben egyedül is szültél volna, akkor a sebek nálad vannak. Meg akarnád kímélni a gyereked valamitől, ami neked rossz volt. Én nem érzem ezt. Nem azért, mert pszichopata vagyok, és direkt rosszat akarnék a gyerekemnek, hanem azért, mert nem érzem, hogy mitől kéne megvédenem, mert nem volt rossz. Nem apa nélkül akarok belevágni a gyerekvállalásba, hanem ez adott. Vagy apa nélkül, vagy sehogy. És ebből az egyiket mérföldekkel rosszabbnak tartom a másiknál. (Nem csak a saját, hanem a gyerek szempontjából is.)

Egyszerűen csak nem tartom ezt mindent meghatározó dolognak, az élet ennél sokkal összetettebb.

Ismerek olyat, ahol apukának mindene volt a gyerek! A lehető legjobb alapokkal indult. Tartott ez odáig, amíg a szülők szerették egymást. Aztán válás. Apuka rá se nézett többet a gyerekre. Kérdezték, nem hiányzik a gyerek? Válasz: Nem, majd csinálok másikat. Na, ez trauma a gyereknek! Pedig anyuka nem így akarta. Minden szépen indult...

Vagy egy ismerősöm. Nő. Nála az anyaminta hiányzott. 5 éves korában öngyilkos lett az anya. Szabadna egy ilyen labilis nőnek szülnie? Nem lett volna joga 2 szülőhöz? De. Csakhogy neki ez jutott. Vagy ide születik így, vagy sehogy. Mindig kitűnő volt. Több nyelvet beszélő, több diplomás nő lett. Hasznos tagja a társadalomnak. Régóta boldog párkapcsolatban él, egy kisfia van. Csodálatos édesanya! Ez csak azért lehetséges, mert valamikor egy nő, akinek "nem kellett volna szülnie", úgy döntött, hogy lehetőséget ad neki az életre. Most akkor jobb lett volna, ha nem születik meg?

A.