Baja lehet a gyereknek, ha tápszerezem? Nem szeretném szoptatni.

A megromlott tej az a tényleg megromlott anyatej, a fagyasztott és felolvasztott, jellegzetes szagú és ízű meg egy másik történet.

Velem pl. megtörtént párszor, hogy több mint 24 órát állt a hűtőben, amit lefejtem, mert hátracsúszott és nem vettem észre meg el is felejtettem. Volt, hogy már kezdtem rajta érezni, hogy savanyodik, na akkor ment is ki. Nemtom, remélem nem én vagyok az egyetlen, akivel megesett már ilyen baki. :)

A válasz írója 61%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: tegnapelőtt 13:04

Az, hogy anyukád elmeséli, hogy meddig szoptatott, vagy hány hónaposan adott rántott húst a kezedbe, az nem számonkérés!!! Az meg, hogy ezeket nem tudod, azt jelenti, hogy vagy nagyon érdektelen vagy, vagy nem vagy túl jóban édesanyáddal. Mert szerintem tök alap, ha elmeséli a régi időket. Én soha nem kérdeztem, hány hónapos koromig kaptam anyatejet, és hány hónaposan tejbegrízt. Csak ha feljött a téma, anyukám elmesélte. Mert szoktunk beszélgetni. De ez mint mondtam, nem számonkérés!

Nem gondolom, hogy ez tök alap lenne. Sosem beszélgettem senkivel erről, meddig szoptattam, mikor adtam tejbegrízt a gyerekemnek, pláne nem érdekelt én mikor kaptam.

mondjuk valóban olvastam olyan emberekről, akiknek ilyen témák körül forog az agya és ilyenekről beszélgetnek. Viszont ezeket az embereket ősanyáknak képzelem, nem olyannak aki tápszerez.

Ja és egyébként nem igen kell régi dolgokról mesélnie anyukámnak, intenzív életem volt, 2 éves koromtól kezdve minden engem érdeklő dologra pontosan emlékszem. Jó persze éltem korábban is, de az nem egy jelentős szakasz életemben.

Akkor te vagy a ritka kivétel, mind a részletes és igen korai emlékezőtehetségedet, mind az ilyen irányú """érdektelenségedet""" tekintve. De ez nem baj, természetesen! Csak szerintem ez annyira nem gyakori, legalábbis nem azután, hogy az ember maga is anya lett és ugyanazokkal a gondokkal küzd nap mint nap, mint anno a saját anyja.

Engem spec. nagyon is érdekelt, hogyan volt régen, nemcsak azóta, mióta gyerekem van. Igaz, én mindig is érdeklődtem az emberi témák iránt.

Nem küzdök ugyanazokkal a gondokkal, közel sem. Édesanyámnak szó szerint borzalmas élete volt, és valóban szó szerint értsd a borzalmast. Jó pedofil nem volt a nagyapám, aki felnevelte, édesanyja halála után, legalábbis erről nem beszélt, de azonkívül aztán minden.

Ő súlyos szívbetegként vállalt engem, 9 hónapig feküdt fent Pesten, mert ott talált orvost, aki egyáltalán vállalta, hogy végigkíséri a terhességét.

És én igen kicsi súllyal, igen súlyos betegen születtem, amit senki nem tudott mi az.

Nekem gondtalan terhességem, szülésem volt. És szoptattam a gyerekeimet, sikeresen, 23 hónapig és hat hónapig kizárólag. És nem kérdezek, hogy volt, mert vannak egyébként nem rossz, de ha végiggondolom szörnyű emlékeim, amikről a legkevésbé az anyukám tehetett (például hónapokig tartó kórházi tartózkodás, műtétekkel és kéthetente vasárnap látogathattak, egy asztalt toltak a kórterem ajtajába és én ültem egyik oldalon ő a másikon és elmeséltem a mandulaműtétet meg hogy nem szabad sírnom, mert vérezni fog a torkom és meghalok- ekkor voltam 4 éves-ő meg meg sem ölelhetett csak beadta az Olimpos narancslét-mint a börtönbe), én túl vagyok rajtuk, de anyukám nincs és talán nem is lesz.

Úgyhogy az érdektelenségem ebből fakad, komolyan nem érdekel, ő mit, hogyan csinált. Annak örülök, hogy ragyog a szeme, mikor az én terhességemről, szoptatásomról, gyerekeimről beszél.

De egyébként biztos vagyok benne, hogy nem szoptatott és klasszikus példája vagyok a 2 hónaposan kaptam nokedlit pörkölttel, de nem emlegetem és nem kérdezgetem. Pláne ilyen kontextusban, mint itt. Mert nem vagyok rá büszke, ahogy anyukám sem az. Büszke arra vagyok, hogy nekem tökéletesen sikerült a szoptatás. Persze vannak démonaim nekem is. De már a császárnak is örülök, mert a két évesnek is gátlás nélkül el tudtam mesélni, hogyan születtek. Mondjuk ez napi rendszerességű történet. Lehet, ebből a körből is kiszakadunk, mint a borzalmas életből, mélyszegénységből.

Ja átgondoltam, tényleg nem lehet rossz. remélem a gyerekeim majd így írnak, az én anyukám...

xStefix, a kirohanás első fele nem Neked szólt, hanem azoknak, akik kerek-perec kijelentették, hogy a kérdező ne vállaljon gyereket, és rossz anya lesz. Igazából a gondom nem az, hogy a szoptatást pártolják, mert szerint5em is szoptatnia kellene e kérdezőnek, bőven nem ér annyit a melle, mint gondolja. A gondom a dolgok értelmezése volt. A kérdés alapján ugyanis két dolgot lehet feltételezni a kérdezőről:

1. Önző felelőtlen dög.

2. Teljesen tapasztalatlan a kisbabák igényeit illetően

Nekem nem tetszett hogy sokan azonnal az első változatot "választották" és szószékre való dörgedelmeket vágtak a kérdező fejéhez. Főleg úgy nem hogy ő kérdezett, vagyis egyértelműen van benne bizonytalanság. Akkor talán azt kellene "meglovagolni" és rádöbbenteni arra, hogy igenis nagyon sok dolgot von meg a babától és saját magától is ha nem szoptat. És nem gondolom, hogy a kérdező tökéletes anya lesz, csak annyit, hogy ez a gondolat (melle miatt nem szoptat) nem jelenti feltétlenül azt, hogy biztosan sz@r anya lesz. (Erről a témáról talán kérdezzük meg a gyerekét mondjuk 30-40 év múlva, más nagyon ezt nem tudja megmondani.)

A "mélypszichológiai" kifejezést szintén előtted "dobták be" olyan kontextusban, hogy inkább nem kellett volna. Nem igazán tetszett, hogy valakit öt komment után azonnal elkezdenek elemezgetni, "beletúrni" lelke legmélyébe, mintha ez lehetséges volna...

Neked csak az utolsó bekezdés "szólt", igazából csak annyi, hogy szerintem ha valami csodálatraméltó van az emberben (ha egyáltalán van ilyen), akkor az az, hogy képes túllépni a "biológiai determináltságon". De ez már nagyon más téma.

Moira, egyetértek veled.

A biológiai determináltságon való túllépéssel is - azzal a plusszal, hogy nem úgy kellene szerintem túllépni, hogy közben valaki megtagadja saját magát, az "eredetét", a természetadta feladatait, hanem úgy, hogy BELEÉPÍTI a saját személyiségébe. Kecske-káposzta-szerűen.

Sajnos a mai világban mindenhol azt látjuk, hogy "az ember bármire képes, határ a csillagos ég, azt és úgy változtathat meg, ahogyan akar". A gond csak az, hogy nem mindenki látja, ennek milyen kockázatai és következményei vannak.

Jelesül, azzal én is egyet tudok érteni, hogy valaki pl. megcsináltatja a melleit, mert így érzi jobban magát, ez még nem gond. (Ez lenne az egyetlen plasztikai műtét, amit még talán én is bevállalnék, ha volna annyi pénzem.) De az, hogy ezek után úgy dönt, hogy CSAKIS azért nem szoptatja inkább a leendő gyermekét, hogy ő maga nehogy "elcsunyuljon", az már elég súlyos gondolat szerintem. Én látom a kettő közötti súlybeli különbséget és szerintem a többségünk szintén. És/de az, hogy nem mindenki, egyrészt nem meglepő. - De másrészt pont ezért kellene xy-nak is elgondolkodnia azon, hogy ő maga vajon miért nem látja az összefüggéseket. Mert igen, ahogy írtad, aki nem látja, az valamit nagyon nem tud a gyerekek (testi és lelki) igényeiről, ergó, talán kicsit "tanulnia" kellene még erről, mielőtt a valóságban is belevág... Nem azt mondom ezzel, hogy rossz anya lesz minden téren, de azt igen, hogy még nem tud valami nagyon fontosat, amit pótolnia kellene.

Nem tudom, én nagyon optimista ember vagyok, de szentül hiszem, hogy lehet úgy élni nőként ÉS anyaként, hogy az ember odafigyel az alakjára, külső megjelenésére is és közben meg is adja a gyerekének, amire szüksége van, ami jár neki. Remélem, nem én gondolkodom rosszul.