Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » Mit lehet elvárni egy 11 éves...

Mit lehet elvárni egy 11 éves lánytól?

Figyelt kérdés
Sajnos nem igazán értünk egyet a gyereknevelésben a párommal... Mivel az Ő lányáról van szó, így nyilván az Ő véleménye kéne legyen a mérvadó, de mivel együtt élünk, együtt tervezünk, és nekem el kell fogadnom a kislányt, így azt érzem számít a véleményem! Részben mert jót akarok, részben már nem bírom a gyereket elviselni (tudom ez nagyon rosszul hangzik). Amikor belevágtam ebbe a kapcsolatba, azt hittem, hogy egy nagyon jó és gondos apuka, a gyerek pedig cuki és egészséges! Fel voltam készülve hisztire, rivalizálásra, ami természetes, és arra is, hogy kimossam a ruháját, vagy ételt tegyek el! NEM EZ OKOZ GONDOT, mielőtt valaki elhamarkodottan ítélkezne, elváltak a szüleim, bele tudom élni a helyzetébe magam, azaz mégsem! Azért kérdezek, mert szeretem a párom, nem akarom elveszíteni, de így nem mehet tovább, ez már közénk ver éket, és nem én vagyok ezzel az első az életükben! Kérdés lényeg, hogy mit lehet elvárni egy 11 éves lánytól (márciusban 12 lesz)? Én gondolkodtam, hogy lehet én várok sokat, de az egyetemi tanulmányaim alatt nem keveset hallgattam pszihológiai előadást, és arra jutottam a kislány segítségre szorul, antiszociális, és az alp ismeretei hiányoznak! Ez csúnyán hangzik de így látom:(! Szóval másfél éve vagyunk együtt, az első fél évben csak nyeltem!!!! Egyrészt nem láttam át, hogy mindig így viselkedik-e, másrészt azt hittem csak a helyzet hozza... szóval nyeltem és elfojtottam plusz magyaráztot kerestem, majd meguntam! Még mindig nem volt egyetlen étkezésünk sem amikor ne csámcsogott volna, vagy végig nyitottszájjal evett volna! (egy éve minden étkezésnél rá van szólva, hogy ne csámcsogjon, csukott szájal és annyit egyen ami elfér a szájában) amikor megismerkedtünk az orrától az álláig mint egy malacka úgy nézet ki, mert nem tudott szépen enni (10 évesen) és még ugye csucsogott is hozzá.... Minden progrmot szabotál, soha senkivel nem érzi jól magát!! A nagyszülei (nagypapa családja ki nem állhatja, mert mindig undok és hisztis, nagymama is már van, hogy megláttja és "megjött a hisztis", mert csak dúl ful, és senkivel nem kedves, de Ő szereti) Nem igazán vannak barátai, nem tud játszani, és veszteni sem, nem hogy csak kicsit megsértődik, képes borítani a játékot, ha már vesztésre áll, így gyakorlatilag alig játszottunk végig társast. Minen este veszekedés van, hogy menjen fürdeni, normálisan nem fürdik 2-3 napig... Nem vesz minden nap tiszat ruhát (bugyit sem) főleg ha otthon van, és ruhában alszik, kosaras melltartóban (aminek ugye nem sok értelme van, mert nincsen még melle), de anyukája vesz neki, és nem tudjuk megmagyarázni, hogy nem jó abban aludni. Továbbá dagi, mert nem szereti csak a kész kajákat, és a téztát, paradicsom szósszal, (húst alig eszik), de ezeket is amit elvileg szeret ha máshogy vannak elkészítva csak pofákat vág. Nem segít takarításban, rendrakásban, ha arra megkérem pórszívozza fel a szobáját, vagy törölgessen le, sír és "megfájdul a feje (az elmúlt másfél évben 3x lett nála ágynemű cserélve, és egyszer lett csak por törölve), de egyébként mi nem is mehetnénk be a szobájába, és hát akkor azt gondoljuk, hogy akkor nem is nekünk kell ott takarítani, ennek ellenére, be megy párom is és én is és lecseréltük ebből mi is az ágyneműt 2X mert meguntam, és felpórszívózunk, persze nem minden nap abban alszik, mert az anyjánál is van, de akkor is... 3 hónapja, van megkérve, hogy legalább segítsen megteríteni, egyébként semmi gesztus, soha semmiben nem segít, mindig mindent csak elvárés pofákat vág (rosszul esik, mert ez még nem a kamaszodás, sajnos ez a természete). Mit tennétek a helyemben? hagynátok ezeet szó nélkül? Én nem szeretném ezt elviselni!! 160 cm magas, nem 12 évesnek néz ki, és szerintem 5 éves módjára eszik, járunk étterembe, színházba (volt hogy nyitott szájjal jó nagyokat ásított szünetben, kicsit megbámultak minket), Az apjával alapból úgy beszél mintha a seggéből húzta volna ki (arra is, hogy mi volt a suliban), vagy, hogy hangosítsa fel a zenét, vagy épp le a kocsiban.... ez nekem így tényleg nehéz! Nem ezt vállaltam, ilyen passzív és rosszindulatú gyereket nem láttam még soha. Minden ismerősünk megledik a viselkedésén! Kérlek írjatok, hogy tényleg szar a helyzet, vagy én vagyok már ki idegileg! És mit tennétek, mert tudom, hogy a párom is hibás azért, hogy ilyen a lánya!!!
2012. dec. 7. 02:21
1 2 3 4
 31/33 anonim ***** válasza:
nekem van egy ismerősöm,csak ő már 21 éves,ott sem vitték a szülők időben pszichológushoz,antiszociális,albérletben a szobábaban elkezd önkielégítés végezni,amikor a többiek is ott vannak,nem zuhanyzik,nem cserél fehérneműt,antiszociális,csámcsog,még a rágót is úgy rágja,hogy messziről hallani
2012. dec. 15. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/33 A kérdező kommentje:

Elolvastam, az azóta érkezett válaszokat! De sajnos egy ideje nem volt időm ideülni! Most jöttünk Magyarországra, elvileg a könyv a Libribe ahova kértem megérkezett, és ha jól haladok akkor még az ünnepek előtt á tudom venni.


27-es válaszoló! Nagyon jól esik amit írtál, mert én is ezt érzem, és amikor páromat megismertem, egyszer sem aartam a lánya nélkül találkozni, mert Ő is hozzá/hozzánk tartozik, ha vállalom, együtt vállalom! De akkor nem érzékeltem ezeket a gondokat, illetve a hisztik, akkor még csak az apa ellen irányultak, és azt gondoltam, hogy nem állandó dolog:( Viszont akkor ha étterembe mentünk, már látszott, hogy nem tud enni, ekkor 10,5 volt és gondot okozott a kés villa, használata, csukott szájjal evés.... stb, ezt persze láttam, de nem zavart olyan mértékben mint, most, és fél évig ezért sem szóltam, de most már több mint egy éve mondjuk, hogy szépen kell enni, de nem megy... még mindig! Azért is fontos nekem, hogy ténylegesen mi várható el egy ekkora gyerektől, mert hivatalosan egy egészségesen felődő 6-7 éves gyerek önállóan kultúráltan képes kell legyen enni késsel villával étkezésre csukott szájjal, önállóan felismeri, hogy orrot kell fújni és azt meg is teszi, igénye van a tisztaságra önállóan fogat most napi kétszer és minden nap fűrdik, továbbá, kérés nélkül rendszeresen kezet mos, tehát, ha bemegy az udvarról, mielőtt asztalhoz ül. Elkezd kialakulni a finomotorika, és észrevehető a tárgyak iránti érzékenység, pl. nem huzza, hanem emeli a széket. Igénye van, hogy segítsen a saját szintjén a házimunkában.... Nos ezekból nálunk lassan 12 évesen minden hiányzik, pedig ezt egy nagycsoportos egészséges gyereknek hivatalosan tudnia kell/kellene... illetve vannak iylen igényei.


Rágózás, hát azt nem is részletezem...


Jelenlegi helyzet:


Úgy néz ki, hogy csak ünnepek után találkozunk, mivel tavaly egész végig nálunk volt ilyenkor (kedves anyuka még egy sms-t sem írt, hogy boldog karácsonyt! a lányának...), most jelentette a hatóságnál, hogy 2 hónapja nem fizetjük a gyerektartást (most éppen céget alapítunk és addig a munkanélküli amit párom kap lefedi a házhitel, kocsihitel és reszsi... gyakorlatilag a számlája már mínuszban, és elvárják, hogy hitelből fizessük az anyukának a gyerektartást, amit nem a gyerekre költ, ennek ellenére a gyerek kap ajándékot tőlünk karácsonyra, nyáron nyaraltunk rengeteg programot csináltunk mi vettünk szandált neki, mert anyuka arra sem volt képes havi 500 euróból amit ugye tőunk és az államtól kap, egy hónapig volt nyáron nálunk egyhuzamba, fel sem hívta, csak amikor 4 hét után meglátta a lányát szólt páromnak, hogy még nem ért ide a pénz, párom meg mondta, hogy a munkanélkülit hó végén utalják, akkor utal... mivel a gyerek azóta sem volt ortopédusnál, továbbra sincs nevelve, még mindig nem bírt pizsit küldeni hozzánk neki (Ezt elvileg neki kéne), nincs megfelelő mérteű melegítője, nem jön el a szerepléseit megnézni anyuka.... stb sorolhatnám, de vasárnap ki van kapcsolva, mert a bulit ki kell pihenni... :( így úgy döntöttünk, nem óhajtjuk hitelből fizetni tovább a szórakozását, a tetoválásait, stb.... majd menjen a bíróságra, mi meg a gyerek felügyelethez.... hát most itt tartunk:( nekünk majd persze kell tovább fizetni, senkit nem érdekel, hogy nem a gyerekre kőlti, nem neveli stb (nálunk amit művel rég kiskorú veszélyeztetése lenne)... és az sem, hogy hitelből fizetjük anyuka életvitelét, mert nem a gyerekre megy... Én meg egyre kevésbé bírom a dolgot! erőteljesen gondolkozom, hogy feladom, bármennyire szégyen! De félek ilyen kapcsolatba gyermeket válani, vagy ha esetleg x év múlva ilyen helzetbe kerülünk, egyrészt német hatóság majd úgy látja én gyerekem haljon éhen exfeleség viszon bulizhasson, az meg mind1 hogy a lánya meg szakadt melegítőben van és nem fürdik, 11 évesen meg 60 kg és szerintem cukor beteg??? De azért persze azt mondják azért kell fizetni a gyerek az első, csak épp anyukának nem kell rákőlteni.... És a kislány nem kiszámítható... szerintem ártana a közös gyereknek, egyrészt amilyen labiris, másrész amilyen durván bánik a kutyánkkal:( Bizonytalan vagyok most nagyon....

2012. dec. 19. 17:50
 33/33 anonim válasza:
Az utolsó írásodból derült ki csk néhány dolog.Eddig arról nem volt szó, hogy ti Németországban éltek, anyuka pedig Magyarországon? Ez máris egyprobléma ok alehet. Végig olvastam ezt az egész történetet olyan papírszagú, vagy nem is tudom hogyan minősítsem. Mert az a kérdés hogy mit lehet elvárni egy 11 éves lánytól. Sokan írták már, hogy szeretet hiányos ez a gyerek, és nem tud mit kezdeni ezzel. Ez így van. Nem tudom hol tartottok, de azt hiszem ott ez egyik baj, hogy mindig csk elvárások vannak vele kapcsolatban. Neked, pedig a galád nőszemélynek, aki nemelég, hogy a mindent ráhagyó apját elvetted, meg mindenféle szabályokat ráertőltetni akaró emberenk kellene lennie, hanem egy barátnő-anyukának. A lánynak meggyőződése, hogy tesem akarsz jót neki, csak a gonosz mostoha vagy aki trükkösen próbálja őt piszkálni. Ne valami hülye tanult pszihológiai baromsággal, hanem józan ésszel kellene hozzá közeledni. Ő egy gyerek!!! Meggyőződése, hogy igazából vele senki nem foglalkozik, és nem érdekel senkit hogy vele mi van. Az igényteleségről csak akkor fog leszokni, ha megéri, hogy azért kell fürödni, fogat mosni, bugyit cserélni, mert az rossz. Nem azért mert te azt szeretnéd. Ezért van az, hogy rá figyeljenek, mert úgy látom csak akkor van figyelem, ha valamit nem úgy csinál ahogy ti ( a nagyszülők is)szeretnétek hogy csináljon. Persze erre még jön a kamaszodás is. Az pedig hogy nem tud veszíteni az soha nem fogy megváltozni. Az én párom 37 éves, és nem játszom vele semmilyen társasjátékot, mert 2x olyan ideges leszek attól amit csinál mint ő. Egyszerüen kritikátlan. Ezen ne izgulj! Ne akarj vele társasjátékozni. Biztos van más ami érdekli csináljátok azt!!! 100 szónak is 1 a vége. Te arra a pontra, hogy úgy tudd neveni, mint egy édesanyának kellene, talán soha nem lesz. De addig amig rá nem jö, hogy ő nem csak egy ezköz a szülők közötti cívódásban addig ez nem fog változni. Ha nem akarod, hogy szakadt ruhában járjon, és egyébként sem akarózik anyukának fizetni, viddel valami plázába, vagy boltba és vegyetek ruhákat. Esetleg mutass neki néhány darabot a kedvenc színében. Ha üres kézzel távoztok az sem baj.És ha az egy melegítő akkor az. Első körben vissza fog élni vele, de amikor látja, hogy nincs jelentősége, hogy mit vesz meg mert nem a te ízlésed/akaratod akarod rá erőltetni akkor már másképp fog hozzád állni. És ezután lesz mivel irányítani. Ha kitakarítod a szobád mire haza jövünk vagy estére, akkor utána elmegyünk a Burger Kingbe kajálni. Még akkor is ha az apja tiltakozik. Néha egyébként a műbalhé sem ártana, a te javadra. Jobb színben tüntetne fel. Mert ha már van olyan dolog amit apa nem enged meg te pedig igen, akkor az biztos jó fej lehetsz.
2013. jan. 23. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!