Anyák, ti mikor és miért ordibáltatok a legdurvábban a gyereketekkel? Fiatok vagy lányatok van?

3 fiú. Szerintem az ordibálás nem a gyerekünkről szól, hanem magunkról. a gyerek nem kitolásból viselkedik "rosszul" velünk, hanem azt csinálja, ami neki jó. ha az nekünk történesen nem jó, akkor vagy van türelmünk és össze tudjuk hangolni azzal, amit mi szeretnénk, vagy erre semmi energiánk.

de képzeljük el, hogy lehet ez még fordítva is. ha mi vénülő nyugdíjasok leszünk és lényegesen lassabbak, ők pedig a gyorsabb életükben nem lesznek türelmesek hozzánk, akkor a régi reflexünket lemásolva, leordítják majd a fejünket. mi pedig akkor mondhatjuk, hogy ejnye-ejnye, milyen tiszteletlen, mikor mi olyan nagy szeretettel neveltük. de ugye ennyire azért nem vagyunk ostoba szülők? aki üvölt, az minimum duplán csinál magának melót. ha pedig nem sikerül mégsem elkerülni, akkor meg KELL beszélni utána higgadt fejjel is és venni KELL a fáradtságot, hogy elmagyarázzuk, hogy mi akasztott ki. lehet, hogy nem is ő.

Ha olyat művel a gyerek, ami saját magát vagy a testvérét, más gyereket komolyan veszélyeztet, akkor le kell ordítani a fejét, hogy ijedjen meg és többet ne csináljon olyat.

Mert a gyerekek többször is kipróbálják ugyanazt a dolgot, mégha elmagyarázod nekik szépen h nem szabad, akkor is. De ha leordítod és esetleg rácsapsz a fenekére, többet tuti nem csinálja.

14#

ha komoly dologról van szó, pl. késsel hadonászik vagy kiszalad az útra stb. akkor az én vélemény az, hogy inkább a gyerek sírjon, mint én.

Nyilván vannak itt szuper szülők, akik soha nem hagynak elöl véletlenül éles tárgyat, soha nem fut előre az ő gyerekük, soha semmilyen baki nem történik és a gyerek a világ legszófogadóbb gyereke, aki első szép lágy szóra engedelmeskedik és tartja is magát az utasításhoz örökké. Ja és ha 3 van akkor a szemük gyakorlatilag már kaméleon szem és 100%-osan látják az összes gyereket egyszerre.

Igen, ilyen is van, és vannak a rossz anyák, akik nem bírnak el a porontyaikkal :D nyilván :D

Gyakran emelem fel a hangomat.

Ennek egyik oka: három eleven, nagyon erős akaratú, egyéniségű kisfiam van. Akkor borulok ki, amikor veszekednek, urambocsá' verekednek. Az egyszerűen megszokhatatlan a számomra, képtelen vagyok elviselni. Igen, olyankor kiabálok. Próbálnék csak meg sutyorogni a kialakult zsibvásárban :D

Másik oka: egy nagy házban élünk, három szinten, és a kert is nagy. Ha mindenkihez odafáradnék, amikor valamit akarok, akár rollert is használhatnék, vagy tűzoltópóznát a szintek között. Esetleg mikrofont, vagy hangszórót, mint egy meccsen...

Ámulattal irigylek mindenkit, aki "sosem kiabál" a gyermekeivel. Így tovább, wow. Nálunk meg másképp van... :/