Ahol a szülő egyáltalán nem fizet az oviba csoportpénzt, ott a többi szülő állja a gyerek költségeit?
Nálunk van ilyen szülő. Az óvónő is megmondta, hogy nem fogja elfogadni, hogy majd mi befizetjük helyette. Ha cigire futja meg egész nap aludni munka helyett és a facebookon sajnálkozni, akkor ez van, így járt.
Odajött hozzám a múltkor, hogy mi milyen szerencsések vagyunk, mert látta a fiamon az új ruhákat meg a cipőt és a kislányomnak is mindene megvan. Vérig sértődött, mikor mondtam neki, hogy a tudatos családtervezés nem szerencse. Ha neki szerencse az, hogy terhesen felvételizik levelezőre munka mellett, majd terhesen munka mellett egy kisgyerekkel államvizsgázik, mert éjjel tanult, akkor kva fogalma nincs az életről.
Sokadik húzása volt ez, mert most éppen mikulásos rendezvény van, amire nem adta be a pénzt és rajtam kéri számon, mert “mi pénzesek vagyunk” szerinte. Ja, hát fura hogy két szülő dolgozik vagy mi van? Nem egy full narkósnak kellett volna beszülni 16 évesen és most nem itt tartana.
Nem érdekel más gyereke, bocsi. Akkor se, ha nem tehet róla. Van nekem kettő, mert ennyinek tudunk rendezett körülményeket biztosítani. Igen, luxusban élünk, két kocsi, saját ház nagy udvarral, napelem, medence, kisfszommal mindennel. De amikor olyanok ugatnak, hogy mi vagyunk a felhordott orrúak, mert a fiam meg a férjem heti kétszer uszodába mennek, bezzeg az ő gyereke csak az oviban ehet főtt ételt, akkor elrobban az agyam. Vagy amikor éjjel egykor rámír, hogy tudja hogy nem alszok, mert látja a lámpát világítani (cseszed, kisbaba van a háznál, aki éjjel egykor még eszik egyet) és adjak már neki egy doboz joghurtot, mert a fia szerint az én fiam minden nap eszik egyet… Persze, mert mi nem isszuk, drogozzuk meg cigizzük el. Ugyanez a gyümölcsnap is. Hogy neki családikor legyen a neve beírva, mert akkor tud hozni. Majd hoz 7 db kukacos lopott almát 26 gyerekre. Miközben kb mindenki más kilóssával hordja a finom gyümölcsöket.
Az ilyen gyereknek még az otthonban is jobb élete lenne.
Nem fogok minden gyerek pótanyja lenni.
Gyerekkoromban mi is nagyon szegények voltunk, anya egyedül nevelt. De szerencsére azokban az időkben nem váratlanul jött a mikulás decemberben, sőt, akkor még lehetett tudni, hogy csomagot is hoz, ami pénzbe kerül, így anya minden hónapban félretette azt a pár forintot amit tudott, így mire kellett, meglett a csomag ára, nem mástól várta el siránkozva.
Ha ti ilyen jószívűek vagytok, adom a listát, miket kéne vennetek a gyerekemnek. Hiszen csak egy ártatlan gyerek ő nem tehet semmiről:
toronyóra lánccal
Amerikai körutazás
Köszi a válaszokat. Ha tetszik ha nem, nem tudom az anyját sajnálni. Szült 4 gyereket, vezető pozícióban dolgozik de képtelen havi 1000ft - ot befizetni. Hagyjuk már. Én nem fogok senki helyett fizetni sem csomagot venni. Nekem is van mire elkölteni.
Hamarabb veszek ajándékot olyan gyereknek aki a neten leírja a fél életét vagy mire vágyna a gyereke, mint ennek, aki ha szól hozzá az ember támadásnak veszi és akkor találkoztunk másodjára. Azért álljon már meg a menet.
Trauma meg bla bla bla válaszolók, légyszi menjetek el dél-kelet-ázsiába meg a Száhelbe is, ott ezerszám éheznek a gyerekek. Ott is osztogassatok már, azoknak ivóvíz se jut.
De ha ennyire sok a pénzetek, akkor menjetek el gyermekotthonokba is, nekik családjuk sincs.
Tudod mi a diszkrimináció? Mert nagyon nem az, hogy a hülye barom anyuka cseszik rá fizetni azt, amit mindenki más kifizet és úgy gondolja, hogy az ő gyerekének ettől függetlenül minden jár. Majd megtanulja a gyerek is, hogy neki minden jár mindenkitől, mert gyerek.
És igen, anyuka vagyok, de bmeg nem minden éhező, szar szülőkkel rendelkező gyerek anyja, hanem azé a kettőé, akiket én szültem. Nem pofátlanság az, hogy én befizetem az összeget és az én gyerekem kap, a másik hanyagé meg nem.
Pont egy nagyon durva, régen cigánytelepen dolgozó embert találtatok meg ezzel a nagy jószívűsködéssel. Nagyon nem érdekel se a gyerek se az anyja se az anyagi helyzetük. Nem szülök be isten tudja mennyit, ha magamat se tudom eltartani.
Egyrészt nem csak teli vödör meg üres vödör van. Nem csak az vab,hogy menj ki Afrikába, vagy szard le, van középút. Ha mindenki lehetőségeinek megfelelően segítene, sokkal jobb lenne a világ. Nem csak azoknak segítenél,akiknek közvetlenül adsz,hanem a sajátjaidon is. Mert nekem nem mindegy, hogy milyen világban ,milyen gyerekek között nő fel az enyém.
Dolgoztam, önkèntesként évekig àllami gondoskodásban élő gyerekekkel, és kemény meló megtanítani nekik,hogy értékes emberek, mert pont, ahogy írod, leszarják őket. Csakhogy, aki értéktelennek érzi magát, és az életét az idővel rálép egy deviáns útra, ez szinte biztos. Jó lenne,ha nem az én gyerekem kerülne a közelébe, se a játszón, se a diszkóban, se a sikátorban.
A sajat anyja/apja nincs tekintettel a gyerekre, mert elissza/elcigizi a penzt, de en azert legyek MAS gyerekere tekintettel, kulonben szivtelen vagyok. En vagyok a szivtelen?? Nem az, aki a semmire potyogtat??
Pofam leszakadna, ha cigire meg piara lenne penzem, ami ugye joval tobbe kerul, de 1000 forintot nem adok be, mert arra apellalok, hogy a tobbi hulye szulo majd megsajnal. Hat a lofasznak is van vege.
Ped. asszisztens vagyok. Nálunk is van ilyen szülő, játssza a hülyét minden hónapban, hogy ő nem tudja, miről van szó, jó, majd hozza, stb. De aztán mégsem. Elnézi, hogy a többi szülő pénzén van a gyereke ajándéka megvéve. Kb. 250 kilós az anyuka, naponta látom egész kosár péksüteménnyel hazadöcögni. A gyerekének 500 ft nem jut.
Igen, gáz. De nem szólhatok bele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!