Nem lennék elég odaadó anya? Ez a vágyam is ezt mutatja?

Továbbra is hálás vagyok a válaszokért, nagyon örülök neki, hogy írtatok.

Semmi sem úgy alakult, ahogyan terveztem. Este 6 óra volt. A párom elment akkor már kb egy órája a nagynénjéhez, mert napok óta magas volt a vérnyomása. Nincsen gyereke, se férje, szóval csak a testvérére (anyósomra) és az unokaöccsére (férjemre) számíthat. Nyilván nem is akartam, hogy ne menjen, érdekelt, hogy hogy van. Szóval ketten voltunk a lányommal otthon, amikor a nővérem a 6 éves lányával jött hozzánk. Sütit sütöttek abból hoztak. Kérdeztem nővéremet, hogy akkor este oda mennek a párjával, amit már korábban említett, stb. Aztán ő is kérdezte, hogy velünk mi újság. Kb ennyit kellett kérdeznie, mire én sírásban törtem ki. Elmondtam, hogy mi van. Ő is azt mondta, amit itt sok "partyanya", hogy ne hagyjam magam, ha megpróbáltam értelmesen elmagyarázni, hogy ez nekem sokat jelentene, de ő sem részt venni nem hajlandó, sem arrébb állni, akkor hagyjam rá és menjek el, elvvégre mindenkit ismerek majd ott. Nagyon elgondolkoztatott, amit mondott. Pont azért mert észszerű okát nem láttam annak, hogy miért mond a párom ennyire karakteresen nemet. Mondta a nővérem, hogy ő is viszi a lányát anyukánkhoz, pakoljak össze a lányomnak és akkor őt is elviszik. Talán ha lett volna időm gondolkodni rajta akkor máshogyan döntök, de éppen ez volt a jó.

A lányom imádja a nővéremet, a lányáért meg konkrétan teljesen odáig van. Nem is sírt, amikor elvitték. Próbáltam neki elmondani, hogy most máshol alszik, majd reggel megyek érte, de igazán nem értette, meg nem is nagyon érdekelte, akkor már a nővérem lányán csüngött.

Amikor elmentek akkor esett le, hogy mindjárt hazaér a párom. Úgy gondoltam, hogy vállalnom kell a döntésemet. Persze, amikor hazaért, kérdezte hogy hol van. Mondtam, hogy a nővérem lánya is ott alszik anyukámnál és azt szeretném, ha ma ő is ott aludna. Mondtam neki, hogy én mindent megtettem azért, hogy jól érezhessük magunkat és az elmúlt hét vitáit is hajlandó vagyok elfelejteni, ha most már befejezi ezt. Nagyon mérges lett, összevesztünk megint, mondta, hogy milyen jogon passzoltam el a lányunkat, úgysem teszem meg, ismer engem, én ennél JOBB vagyok, nem választok mást. Aztán jött azzal, hogy végül is nem gond, hogy a lányunkat elvitték, még tök jól is alakulhat így, maradjunk kettesben otthon. Valójában erre a mondatra vártam! Mondtam is neki, hogy ez a lényeg! Nem arról van szó, hogy én anya vagyok. Hanem arról, hogy ő nem akarja, hogy elmenjek! Ekkor éreztem azt, hogy azért is elmegyek.

Jól éreztem magam. Igen, eszembe jutott a lányunk. De anyukám minden fontosabb "eseményről" írt. Írta, hogy jól vacsoráztak, fürödtek a lányok, éppen mesét kezdtek el olvasni. Sőt, még arra is volt lehetőségünk, hogy a telefonon keresztül elénekeljem az altatóját kétszer is! :) Teljesen megnyugodtam, mert hallottam a hangjukon, hogy mennyire jól elvannak. Amikor elaludtak anyukám felhívott. Mondtam, hogyha akármi van szóljon és megyek. Szóval úgy érzem nyugodt lehettem a lányom felől. Természetesen a párom is rengetegszer eszembe jutott. Sajnáltam, de mérges is voltam és csalódott is. Mielőtt elmentem, nem nagyon akart velem beszélni. Én ettől függetlenül elmondtam, amit akartam. Azt, hogy tudja meg, hogy nekem is vannak vágyaim ilyen téren. Mondtam, hogy továbbra is vele szeretnék menni, mert az lenne tökéletes, de láttam rajta, hogy értelmetlen továbbra is erőltetni. Elmondtam, hogy gondolja át ezt az egészet, mert én már kb 100x megtettem. Hogy miért vagyok én ettől annyira szörnyű és hogy neki miért van annyira igaza. Mondtam azt is, hogy akármennyire is fáj olyan, mintha a házasságunkat minősítené ez a hét. Olyan, mintha eddig is ez ment volna, csak a felszín alatt. Elég hosszúra sikerült a mondandóm, de össze legalább nem vesztünk. Éjfélkor írtam neki egy SMS-t. Leírtam, hogy bánt, hogy így alakult, sajnálom, de bízom benne, hogy a házasságunknak ez a lépésem jót tett, még ha ő nem is látja. Ő erre annyit válaszolt, hogy legkésőbb mikor indulok haza. Na mondom, megint kezdődik a számonkérés, stb. Írtam, hogy fél 3kor biztosan elindulok haza. Aztán fél 3 fele már tényleg úgy voltam vele, hogy megyek haza. Háromnegyedkor írt, hogy vár, mikor érek már haza. Na akkor elég elkeseredetten mondtam azoknak, akik még ott voltak, hogy indulok. Legnagyobb meglepetésemre ott várt a barátnőm háza előtt. Eljött és az autóban alkoholmentes pezsgővel várt. Hát szerintem olyan jól még nem esett a "boldog újévet", mint akkor tőle :)

El sem hiszem, még most sem de komolyan. Persze tisztában vagyok vele, hogy rengeteg mindent megint meg kell beszélnünk. Félek is még egy picit tőle, mert nem akarok vitát, annyira nem én vagyok olyankor. Féltem a házasságomat is. De arra jöttem rá az elmúlt héten, hogy azzal ha nem állok ki magamért, nem segítek igazából neki sem, mert gyakorlatilag hagyom, hogy ő úgy döntsön ahogy csak akar helyettem is. Eddig a kezébe adtam a választást a legtöbb dologban. Nem tudom miért. De ez a szörnyű hét sok mindenre ráébresztett, ami már szeptemberben is bennem volt. Tényleg hihetetlen, hogy így alakult. Mindenre gondoltam korábban de erre nem. Kb 3 nappal előtte elképzelhetetlennek éreztem azt, hogy én majd elmegyek az ő akarata ellenére. Azt meg főleg, hogy ő esetleg megpróbál ebben megérteni.

Annyira hálás vagyok, hogy a nyűglődésemet elolvastátok és így vagy úgy segíteni akartatok vagy szimplán leírtátok a véleményeteket. Igazából ahogy olvastam a válaszaitok arra jöttem rá, hogy rám sem a "partyanya", sem az "ősanya" jelző nem illik. Ősanya biztosan nem vagyok, mert a tegnapi este alatt nem volt bűntudatom a lányom miatt egyáltalán. De partyanyának sem tartom magam ettől függetlenül. Egyik sem szeretnék lenni. És innentől kezdve figyelni fogok arra, hogy a párom se erőltethesse rám az "ősanya" jelzőt. Viszont! Biztosítani fogom arról is, hogy a barátnőm sem fogja a "partyanyát". Nem tudom jobban megköszönni nektek, pedig szeretném! Akár a bátorító szavakat, akár a nyugtatót, vigasztalót! Talán a legtöbb, amit kívánhatok egy NAGYON BOLDOG ÚJÉV! Legyen nektek is és nekünk is!