Nem lennék elég odaadó anya? Ez a vágyam is ezt mutatja?

Köszönöm a válaszaitokat! Nagyon jó, hogy van aki a páromnak ad igazat, mert mindenki nem láthatja egyformán a dolgokat, de azoknak külön köszönöm, akik megpróbálták átérezni a helyzetemet.

Nálunk ez a szilveszter csak a jéghegycsúcsa. Rengeteg dologban nem értünk egyet, amióta szülők lettünk. Biztosan előtte sem értettünk ezekben egyet, de akkor ezeken a dolgokon nem is volt hangsúly, nem voltak napirenden. Másfél évvel ezelőtt, amikor megszületett a lányunk én nem akartam anya lenni. Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, nálunk fel sem merülhetett az abortusz, ettől függetlenül nem akartam jobban anya lenni. Egyszerűen még akkor nem. Ettől függetlenül tudatában vagyok annak, hogy a lányom semmiről sem tehet és az a célom, hogy mindent megkapjon az anyagi dolgoktól kezdve az érzelmiig. Csak szerintem gyereket akkor lehet igazán jó vállalni és nevelni, ha az anyában a vágy a terhesség előtt már megvan. Persze, amikor megtudtam, hogy babánk lesz egy idő után én is gondolkoztam azon, hogy milyen jó lesz, stb. De alapvetően még nem akartam gyereket.

Tudtam a kezdetektől, hogyha egyszer lesz gyerekünk a neheze rám marad, mivel a párom szinte minden nap 8-kor végez, szóval addigra már szinte mindenen túl vagyunk. Hétvégenként tud igazán velünk időt tölteni, bár sokszor akkor intézi azokat az ügyeit, amit hétköznap nem tud. Természetesen felfogom, hogy így tud minket eltartani és hogy neki is megterhelő.

Szeptember környékén úgy éreztem, hogy sem a testemnek sem a lelkemnek nem voltam tovább az ura. 58 kiló voltam, amikor teherbe estem és 20 kiló maradt rajtam egy évvel a szülés után is. Ez számomra sokkoló volt, bár azt mondta mindenki, hogy ez nem sok mivel 172 cm vagyok. Nem tudom, nekem soknak tűnt. Emellett fáradt voltam fizikálisan minden nap, de arra mindig volt erőm, hogy este "gondolkodjak". Szóval szeptemberre ebből elegem lett és kiborultam. Csúnya dolgokat vágtam a párom fejéhez és egyfolytában sírtam. A párom megoldásnak azt találta ki, hogy takarítónőt vett fel és beszélt a nagyszülőkkel, hogy inkább este 6-7-kor jöjjenek és előre megbeszélt napokon, hogy el tudjak menni edzeni, ahogy korábban is. Szerencsére most már "csak" 6-7 kiló plusz maradt rajtam. Ez a része kezd helyrejönni. Viszont a bezártságot már nem bírom. Nem leinni akarom magam minden hétvégén. Egyszerűen csak azt, hogy legyen az ilyenekre lehetőségem. Azt szeretném, hogyha másfél év után eszembe jut, hogy menjünk el egy estére, akkor ne legyek már sz*r anya és ne essen már nehezére. Van, hogy ő hoz haza vendégeket! Én meg főzzek vacsorát és a saját otthonunkban nézzek olyanokat, akiket vagy alig ismerek vagy inkább ne ismernék! Az én barátnőm ezzel szemben csak akkor jön, ha a párom nincsen itthon.

Jó hosszúra sikerült ez az egész. A vicc az, hogy még most sem tudom, hogy mi lesz. Vitázni biztosan nem akarok vele, pedig ezt úgy tűnik nem tudom vele megbeszélni. Ő van megsértődve, bár én könyörögni nem akarok neki vagy bocsánatot kérni. Nekem furcsák azok a válaszok, hogy inkább a családot választanátok, meg éppen szilveszter...

Nyilvánvaló, hogy a legtöbb helyzetben a családomat választanám, de ha ki akarok kapcsolódni, akkor azt a lányom mellett nem igazán tudnám megtenni ebben a formában. Nem gondolom amúgy hogy baja lenne, mert simán elalszik a mamákkal, és nem szokott éjszaka felébredni. Egyébként anyósomban és anyukámban jobban megbízom, mint magamban. Az egyik 3, a másik 4 gyereket nevelt fel. Mind a kettőnek van férje, tehát nem egyedül vigyáznának rá és nálam talán csak ők aggódnak jobban. Ja és az egyik nővér, a másik védőnő :) Szóval szerintem jó helyen lenne, neki mindegy a szilveszter, nekem viszont sokat jelentene. De már mindegy, mert kedve a férjemnek úgysem lesz, szóval nem tudom mi legyen...