Én rontottam elvalamit, a lányomnak 19 évesen nem volt még szerelme?

Ezt a választ egy másik ehhez hasonló kérdéshez írtam:

Hát elmondanám nektek, hogy a lehető legrosszabb dolog amit szülő tehet gyermekének, ha ilyen dolgokat tilt, mint amit a kérdezőnek is. És ez saját tapasztalat. Én 17 évesen hasonló helyzetben voltam. Nem mehettem sehová, nem sportolhattam, nem járhattam el futni még a háztömb köré se, pedig biztonságos környék volt. Nem pasizhattam bulizhattam, stb. Aztán próbáltam belenyugodni, mondogattam magamban, hogy ez így biztosan jó, mert a szüleim biztosan csak jót akarnak nekem, stb. Magyarán kényszerítettem saját magamat a helyzet elfogadására. Aztán a lelkem mélyén kínlódtam és minden este sírva aludtam el. Lefogytam, a hajam elkezdett hullani. Aztán 19 évesen ideg összeroppanást kaptam. Én nagyon szerettem volna megfelelni a szüleimnek, szerettem és szeretem őket de ez nem ment, mert ez nem élet, mondhattok bármit. És igen, veszélyes egy 17 évesnek egyedül, ez az egy igaz, de ki mondta, hogy egyedül menne haza? Egyébként egy 27 éves nőnek is ugyanolyan veszélyes lehet. Ami még felháborít, az az, ha valaki a híradóval jön. Persze a híradóban nem hallhattatok arról az esetről, amikor a saját unoka nővéremet, akit olyan szigorúan neveltek mint engem, a saját bátyja akart megerőszakolni, mert kiderült róla, hogy őrült. Magatokba véstek egy "alap sztorit", hogy "a 16 éves Timikét megerőszakolták részegen egy discoba és terhes lett, mi ez már, ne engedjük a gyereket sehová" és itt be is zárul a kör. Pedig a való letben a dolgok nem így mentek. Az ideg összeroppanásom után a szüleim észhez tértek, bár kb. 1 éven át depressziós voltam, felálltam, és összeszedtem magam, új életet kezdtem. Higyjétek el, ha valaki szabad akar lenni, hiába mondjátok, hogy "én tartom el" ha egyszer ő nem attól lesz boldog. Most 23 éves vagyok, jövő hónapban leszek 24 éves, és valahol hálás vagyok az ideg összeroppanásomnak, és depressziómnak, ha lehet ilyet mondani, ennek az esetnek köszönhetem, hogy nem bolondultam meg, mert ha a szüleim tovább folytatják azt, hogy nem engednek élni, biztosan megbolondulok.

Kedves kérdező! Én nem tartom annyira vészesnek a helyzetet.magam példájából indulok ki. A közép iskolában mi is csak addig az utolsó buszig voltunk elengedve. Amikor szabadabb lettem az a föiskola volt, föleg hogy vidékre jártam. Szerintem ha olyan társaságba kerül a lányod, ök nem fogják kihagyni a szórakozásból, és rengeteg ideje, lehetösége lesz ismerkedni!

Ugy gondolom még nincs veszve semmi! Csak próbálj vele beszélni erröl!

Ha lányom lenne, lehet én is igy félteném a mai világban.

Sok sikert kivánok nektek!

Még annyit. Igy is sikerül elég csalódáson átesnem.

A lányod tisztel?

Tudtad, hogy nem azokat tiszteljük, akik keményen bánnak velünk, hanem azokat akiket VAN miért tisztelni?