Mit csináljak, ha nem tudok pelenkát venni a kicsimnek, mert annyi pénzem sincs?
Mondjuk pénzt én sem küldenék, ha van keretetek rá, vegyétek meg a pelenkát aztán postázzátok, pelenkának még súlya sincs így a postaköltség sem sok.
Kérdező akár egy kis tini is lehet aki így akarja az új teló árát összeszedni.
Örülök, hogy vannak még segítőkész emberek, de pénzt én sem utallnék soha. Rendszeresen adom le a kinőtt ruhákat rászorulókat, a játékokat félreteszem cipősdobozakcióra, stb, de így látatlanban tuti nem adnék.
Mi sem sok pénzből gazdálkozunk, de pl. a mosható pelenkán én is sokat spóroltam. Bízom benne hogy a kedves kérdező a kapott pénzből vesz moshatót is és le van a gond a szobatisztaságig ezen a téren. Az idáig pelenkára fordított pénz mehet gyümölcsre/távoktatásra (ELO) szakmá le tenni és elmenni dolgozni.
Igen, mindenki kerülhet ilyen helyzetbe. Igaza van annak az anyukának is, aki buszozik a gyerekével és neki nem utal -e valaki. Velünk is váratlanul olyan esemény, hogy megloptak minket, az összes pénzünket felemésztette az esemény. (pedig mi aztán tudatosan vártuk a gyerekeinket, nem a semmire) Mi is tömegközlekedésre kényszerűltünk, illetve egy csomó olyan dologtól kellett megválni, ami mindennapi használatban volt. (laptop, tv, biciklik, autó) Mégsem segített senki, pedig terhes voltam a kicsivel. Amink csak eladható volt, pénzzé tettük, rohadtul meghúztuk a nadrágszíjat és sikerült helyreállni. Ha pedig nincs mit eladni, vagy tudjuk hogy Dioklész kardja ott van a fejünk fölött, akkor próbálok rá felkészülni, és elkezdeni bölcsit keresni, bármilyen állást vállalni, ha helyileg nem megoldható akkor költözni.
Nekem 17 hónapos a fiam. Igaz, hogy úgyahogy helyreálltunk, de félretett pénzünk per-pillanat nincsen. Ha történetesen a férjemet kirúgnák, akkor azonnal visszamennék dolgozni, ő pedig helyben próbálna átmenetileg találni valamit. Ha nem vesznek vissza (2 éves kora körül szeretnék visszamenni), arra az esetre már most tájékozódok, gyakorlatilag 2 helyet is tudok ahol elhelyezkedhetnék átmenetileg. A bölcsit már 1 éves korában elintéztem. Kerestem olyan nyugdíjas nénit, aki vállalná a gyerekek oviba vitelét, ha valahol hajnalba kéne menni, vagy ha nem érek haza zárásig. Sokan azért nem mennek el dolgozni, mert nem ér haza bölcsi zárásig. Nos én sem, a féjrem sem, de még mindig jobb fizetni egy idegennek ezért, mint éhenhalni.
Ezzel azt akarom mondani - minden lenézés nélkük- hogy próbálj előre tervezni, célt kitűzni A B C tervet felállítani a családod érdekében!!
Annyit elárultok esetleg, privátban írt magáról konkrétumot a kérdező? Mert amit itt olvasok, nem küldenék se pelenkát, se pénzt.
Mondom ezt úgy, hogy havonta rendszeresen nem egy családnak küldök tárgyi, illetve pénzbeli segítséget. De ott tudom, kinek, mire, facebook elérhetőséget is megad, egyéb honlapot, ha van neki. De itt még egy nyamvadt várost sem tudtunk meg.
Igen.Leírta a nevét,a címét,a korát,mindent.
Nem kamu!
Én is kaptam nevet, cimet és írt pár sort magukról.
A soraiból és a fogalmazásából ,nekem nem tűnik kamunak!
Aki nem is próbált segiteni,csak játsza Colombot ,nyugodtan abba hagyhatja...mert ha kamu is az én,mi bajunk.
Nem kell senkit tovább alázni.
Csak annyit írjatok légyszi, hogy NEM szombathelyi. Akkor picit megnyugszom.
Ha valamelyikőtök, akár a kérdező ír privátot, én is segítek szívesen. Kellenének konkrétumok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!