Éreztél már úgy, hogy bár ne vállaltál volna gyereket?

17-es: azért ne említsük egy lapon az örökbefogadást! Ott nincs terhesség, ami az elején és a végén szó szerint teher, nincs szülés, nincs szülés utáni depresszió, nincs sokszor kínkeserves éjszakai szoptatások, nincs a hormonok ádáz dúlása benned... Úgyhogy szerintem ez nem volt jó példa!!

6-os: 3 évvel ezelőtt akár én is írhattam volna a soraidat. Hosszú hosszú küzdelmes évek és gyógyszeres kezelések és lombikok után megszületett a várva várt csodánk, a kislányunk! Azt hittem nálam boldogabb ember már nem is lehetne és furcsán néztem a barátnőimre amikor összeroskadva sírtak a fáradtságtól, kimerüléstől, magatehetetlenségtől.

Aztán a kislányom 4 hónapos korában elszakadt a cérna. Sírtam és sírtam és (bár nem fordult meg a fejemben, hogy bárcsak ne vállaltam volna) de bizony visszasírtam a régi életemet és azt mondtam, CSAK EGY NAPOT kérek a jóistentől, amikor kialhatom magam, elmehetek végre hajat mosni és wc-re. Nagyon nehéz időszakom volt, sajnos segítségem meg nulla.

Aztán alig volt 9 hónapos a kislányom amikor hoppá, váratlanul és spontán terhes lettem. MICSODA BOLDOGSÁG! Természetesen megtartottuk, csodálatos, imádnivaló kisfiam született. Kerek az életem, boldog és büszke családanya vagyok.

DE!!!

Vannak ám napok (éppen most is így érzem magam) amikor a hétköznapok, a monotonitás, a sok küzdelem, a fáradság és szürke hétköznapok bizony felőrlik az embert. Most mind a két gyerkőc beteg (egyik 2 éves, másik 6 hónapos, el tudod képzelni), egyedül vagyok velük éjjel-nappal, a férjem szinte csak aludni jár haza a munkából. Belenézek a tükörbe és egy megfáradt, ápolatlan, kialvatlan, nyúzott bőrű nő nézz vissza rám. Ez nem én vagyok mondtam és elsírtam magam:( És igen, akkor abban a pillanatban úgy éreztem, hogy de jó lenne egy kicsit egyedül.... De jó lenne 10 PERC, amikor leroskadhatok a fotelbe és elmélázva megihatok egy kávét. Tudod mikor volt benne részem utoljára????? 2 ÉVE!! És még múlt héten közölték is velem, hogy ne menjek vissza dolgozni, nincs szükségük rám:(

Majd térjünk vissza a témára, ha már legalább 2-3 gyereked van és végigcsináltál pár terhességet....

De, neki is írunk:)

Azt, hogy nem hiszem el:) Mint ahogy azt írta itt valaki, MINDENKINEK vannak ilyen érzései, mégha másodpercekre is, mégha kimondatlanul is! Akinek van gyerek, az tudja miért írom ezt! Olyan nincs, hogy 6 év alatt, ne érezte volna úgy, hogy bárcsak egyedül lehetnék, bárcsak lenne egy gyerekmentes napom, vagy elmélázott volna azon, hogy de is jó volt anno mikor szabadon elmehettem moziba vagy szabadon sétálhattam egyet a parkban.

Esetleg akkor tudom ezt elképzelni, ha egy gyerek van és sok segítség, mondjuk apa, nagyi mind aktívan kiveszik a részüket a gyereknevelésben és anyukának így van ideje kikapcsolódni. Nekem már az is kikapcsolódás lenne ha egyedül lemehetnék a Spar-ba nyugodtan vásárolni:(

Igen, vannak nehéz időszakok.

S ezt be kell ismerni.

Nekem tiszta ufó az, aki szerint a gyereknevelés maga a leányálom, és az anyasággal egy örök habos-babos rózsaszín köd lép be az életünkbe. :)

Nekem nem ilyen volt, főleg az elején, amikor napi 14 órát üvöltött a gyerek, aludni meg nem akart. Azt sem tudtam ki vagyok, mi vagyok, hol vagyok. Pedig vágytam a babára, nagyon is.

Na, de visszatuszkolni soha nem akartam, jó, hogy itt van. Ő az egész életem.

Én képes vagyok megérteni, hogy van, amikor anyuci kiborul, jönnek a furcsa gondolatok, mindez azért, mert most egy nehéz időszakban van. Ez van.

Nem mindenki képes a világot egy csodacukitejszínhab-bogyónak látni. De úgy látom, ha valaki kimondja, hogy neki voltak rossz pillanatai, akkor az halálraítélt itt a gyiken.