Éreztél már úgy, hogy bár ne vállaltál volna gyereket?

Kedves 6-os.

Nagyon sajnálom hogy nem sikerül a baba,de ne keverjük a dolgokat!!!

Szerintem akik IGENNEL válaszolnak azoknak konkrétan nem a gyerekkel van a bajuk!

Kívánom neked is hogy hamarosan a sok átvirrasztott éjszaka,és kimerültség után újra válaszolj erre a kérdésre!:)))

6-nak...

Ha egyszer sikerül, majd megtudod, mi is a küzdelem. A gyermekért: nevelés, türelem, kitartás, munka és fáradozás, virrasztások, szomorúságok, aggodalom és - bármennyire hihetetlen - harag. Éjjel-nappal, 24 órában, heti hét nap, minden pillanatban.

Nekem az elmúlt 10 évem telt ezzel. Hidd el, a fasorban sem vagy a küzdelmeddel, és mindezt rosszindulat nélkül.

Kívánom, hogy teljesüljön a vágyad, és anya lehess.

De hidd el, az anyaság nem csak habos-babos-illatos, csupa rózsaszín boldogság! És teljesen természetes, ha időnként akár a teljes elkeseredettség is úrrá lesz az ember lányán.

Ha nem így lenne, akkor nem tudnánk felmérni, mit vállaltunk életünk végéig. :)

Ez pont olyan értelmetlen elgondolás - bár ne vállalt volna valaki gyereket - mint a többi "miért pont én?" jellegű tipródás.

Segít feldolgozni a traumákat egy kis önsajnálat. Elgondoljuk, és jó esetben rájövünk, hogy azért mégiscsak megérte az a sok keserűség, fájdalom, szomorúság, és erőfeszítés, amit azért áldozunk, hogy a gyerekeink boldogok, egészségesek, erősek, okosak, ügyesek és sikeresek legyenek.

A gyereknevelés önmagában kevés élvezettel jár. Vannak szép percek, jó napok, de több a morgás, vitatkozás, harc, hiszti (mindkét részről), sírás-rívás (szintén), mint a móka-kacagás.

Mint minden küzdelemben: itt is a végcél (boldog, sikeres felnőttet nevelni a gyermekünkből) lebeg a szemünk előtt. A kisebb-nagyobb sikerek töltik fel az embert újra energiával, hogy másnap is felvegye a bokszkesztyűt.

Sorstársaid sokszor úgy kezelik a "babaprojektet", hogy a születéskor kapnak egy csodás, egészséges, szépséges babát: teljesült a terv.

Hát a nagy francokat!!! Az mind semmi a következő 50 évhez képest! :)

Ilyen alapon,ha valaki évekig vár a babára,akkor az a gyerek minden kérésére ugrik (akár kamaszkorban is),mert sokáig várt rá?Ha valaki sok-sok év után nem esik teherbe az sajnálatos dolog,de attól még nem marslakó az ember,hogy ne érezzen fáradtságot,vagy ne érezze,hogy a melle fáj,mert szétrobban,a gyerek szétrágta stb.

Én iszonyatosan sajnálom azokat az anyukákat,akiknél nem jöhetett a baba (az én szüleim rám pl. 6 évet vártak),de azt nem szeretem,amikor azt hangoztatják,hogy "sokáig vártam a babára,ezért minden más lesz." Ez konkrétan úgy jön le (lehet csak nekem),mintha azok az anyukák akiknek hamar sikerült a baba,vagy akár becsúszott nem szeretnék annyira a gyereket,vagy épp nem "becsülnék." Pedig ez egy nagy hülyeség.

A kérdésre korábban már válaszoltam.

Persze iszonyú rövid pillanatokra (ahogy egy előző írta pont így hogy kellett ez nekem?) de nem érzem magam gáznak emiatt :)

Szerintem ez tök természetes:) Mint az hogy néha a pokolba kívánom a szerelmemet vagy jól összeveszek egy családtaggal vagy baráttal.

Az életben semmilyen kapcsolat nem 100% tökély és rózsaszín köd. De ez így oké szerintem.