Örökbe adás vagy abortusz?

nem mellesleg...:

még nem tudok senkiről sem, aki megkérdezte volna a magzatot, hogy "szeretnél-e ilyen és ilyen körülmények között felnőni?!" arról meg pláne nem hallottam, hogy a magzat válaszolt volna, hogy "igen, én bevállalom az állandó nélkülözést, szülj meg légy szíves..." vagy "igen, szeretnék apuci nélkül felnőni"

Mert mi hozunk egy döntést(megszüljük), csak hogy ennek a terhe nem csak a mi vállaunkat, hanem a gyerekét is nyomni fogja, hoppá. Szóval megint csak a gyerek helyett döntöttünk, és az nem biztos, hogy az ő javára, de az biztos, hogy a mienkre, hiszen nem kell együtt élnünk az abortusz emlékével...

ilyen formán mindenhogyan önzőek vagyunk. Csak az egyik oldal megfontolt, a másik meg érzelmi alapú, felelőtlen, és meggondolatlan (pl: "Megöljék az álmokat,egy boldog élet lehetőségét, talán egy tudóst vagy művészt")

A nyílt örökbeadás a legjobb megoldás. A gyereknek nem veszik el az életét, intézetbe sem kell mennie, ráadásul olyan ember is babához jut, akinek nem lehet.

De ez a legnehezebb döntés az összes közül.

Amúgy elég durva, hogy az emberek könnyebben ölik meg a gyereküket, minthogy mának adják.

Elgondolkodtató.

Örökbeadás.

De a sorrend szerintem így lenne "ideális":

1. védekezés, megfelelően, helyesen, azaz felelősségteljes nemi élet. Becsúszott? Becsúszni akkor szoktak a dolgok, ha valaki valamilyen szabályt nem tart be, ha pedig nem tartotta be, akkor a megfelelő utóintézkedéseket se teszi meg. Ez pedig felelőtlenség szerintem. (pl. nem védekezési módszer a megszakított közösülés, hanem szerencsejáték! csak a tét egy új kis élőlény keletkezése, majd megszületése vagy elpusztítása :-()

2. megtartás, mert ha már így sikerült, akkor felelősséget kell vállalni azért, hogy lett (valaki szerint csak szüléstől kezdve? igen a férfiak szerint, de nőként a 9 hónap is felelsősséget ró egy nőre, táplálkozása, életmódja befolyásolja a benne fejlődő új élet "minőségét" egészségét!

3. örökbeadás - nehéz, de van nyílt örökbefogadás, sőt abba is van beleszólsáa az anyának, hogy kihez kerüljön a gyerek, rengeteg pár vár kisgyerekre és biztos van köztük olyan, akinél el tudnám képzelni a gyermekemet.

4. abortusz, ez a legvégső, ha tényleg nincsenek rokonaim, ha nincs munkám, ha nincs párom, ha nincs lakásom, ha eltökélten önző vagyok (mindez együtt), mert másoknak se szeretnék (tudok egészségi állapot miatt)örömet szerezni.

Az egyik gyerekem a hasamban halt meg, műszeres befejezésre volt szükség, gyászolom, én egy új életnek tekintettem. Más önként vet így véget a benne fejlődő életnek. Én azt kívánom bár inkább a születése után került volna el más szülőkhöz, mint hogy meghaljon.

Az abortusz kockázatos. Bele lehet halni, ha véletlen méhperforációt okoznak, ami akár a méh eltávolítással érhet véget. Megsérthetik úgy a méhfalat, hogy bár azt hiszik minden oké, utána évek vagy eg yévtized múltán nem értik, miért nincs beágyazódás vagy miért van spontán vetélés. Igaz, több ok is lehet, csak erre nem szeretik visszavezetni, mert bűntudatot okozna (még jobban).

A barátnők szerint akkor most ők is szenvednek és jobb lett volna, ha az édesanyjuk az abortusz mellett dönt? Egy adott élethelyzetből mindig van tovább, olyannincs, hogy most munkanélküli vagyok, akor az is maradok örökre és olyan sincs, hog ymost van munkám és mindig lesz. Tehát mindegy melyik fázisban születik egy gyerek a jövőjét nem lehet garantálni, hogy csak szép és jó lesz benne, akkor se ha az eredeti szüleinél nő föl. Az, hogy mi mostanában ezt hisszük és ezért várnak a családok ilyen sokáig agyerekvállalással, hogy már szinte 30-asok vagy inkább 35 fölöttiek szülnek gyakrabban, az oda vezet, hogy egyre több azoknak aszáma, akik kifutottak abiológiai idejükből és nem lehet gyerekük, és ezért az örökbefogadás lesz a végső állomás. És akkor itt a kör bezárul, aki idáig eljut, az már nem fogja többet pártolni az abortuszt.

Fiatal voltam, felelőtlen középiskolás, terhs lettem egy nős pasitól. A babát nem tartottam meg. Majd beledöglöttem, olyan rossz volt- akkor. Így utólag elfogadtam, sajnálom, hogy így alakult, de utólag már belátom, ez volt a legjobb megoldás. Ha akkor nem így döntök (ami nehéz volt, a külső nyomás rajtam nagy nagy volt), akkor nem születhetett volna meg másfél évvel később a lányom, akit szerető apukával vártuk. Terhesen érettségiztem, majd levelezőn lediplomáztam, jó munkahelyem is lett..

Tavaly ez történt velem:

Az immár nagylányom mellett volt 1 éves kisfiam is, amikor pozitív lett a teszt. Sírtam kétségbeesésemben, hogy ezt nem akartam, viszsa akartam menni dolgozni, 1-2 évet, és utána jöhetett volna a 3. baba. Pedig védekeztünk, hisz nem vagyok hülye... És mégis... Nem tudtam, mit akarok, mert nem akartam babázni, örültem, hogy visszafogytam, hogy a kisfiam is relatíve nagy, és akkor most kedzjem előről? Elvetetni sem akartam, a legjobb az lett volna, ha visszafordíthatom az időt, és nem történik meg ez az egész. Borzalmas heteim voltak. Visszamentem a dokihoz, hogy nem akarom a babát. Úgy voltam, hogy elindítom az egészet, és még meggondolhatom magam, és így még van időm gondolkodni. A férjem végig azt mondta, hogy most ő sem szeretne babát, de ahogy döntök, azt ő elfogadja, mellettem áll, mindenben. Rengeteget sírtam.

Elküdött még egy UH-ra a doki. Éssssssssssssssss.... 2 kis borsószem volt a monitoron, és mondta a nő, hogy ikrek. Nem hittem el, elkapott a röhögés...kínomban. Ha nem kell 1, kapsz kettőt. Kaptam 1 hét gondolkodási időt. Itt már büszkeségt éreztem.

Most A baba épp a kezebne büfizik. Decemberben születtek meg. Így 4 szép gyerekem van.

Lelkiismeretfurdalásom (már) nincs, hiszen ha akkor máshogy döntök, itt állnék 1 gyerek nélküli apával, nem biztos, hogy leérettségiztem volna, az anyagiakról nem is beszélve.

Könnyű más életébe beleszólni, bírálni. Akik gyilkosoznak, azok estek át abortuszon? Nem valószínű. Akkor meg milyen jogon bírálják azokat, akik igen? Ja, így könnyű. Leszólok valakit, azt sem tudom, milyen indokai voltak, mit érez, hogy van lelkileg... Pedig sokszor az abortusz felelősségteljesebb, komolyabb döntés, mint az, hogy hú, nem leszek gyilkos, inkább szülök a nagyvilágba, és majd csak lesz valahogy...

Iszonyatos lelkierő kell hozzá (egy normál lelkületű nőnnél), aki nem élte át, el sem tudja képzelni. De észt osztani könnyű. És jobban tisztelem azt anyaként, aki esetleg nem vállalja be a köv. babát, csakhogy normális életük legyen pl. anyagiak szempontjából, mint azt, aki a 4-5-et vállalja be, és tengődnek, vagy fiatal és a sewmmire szülne, apa nélkül, lakás nélkül, csak mert neki elvei vannak, és abba az abortusz nem fér bele.