Van itt olyan akinek van gyereke de nem szereti a gyerekeket és a sajátját is nyűgnek érzi?

Látom vannak akiknek 3-4-5 gyerekük is van és mosolygós facebook képeket töltenek fel, minden mesés, mint a filmekben, közben a színfalak mögött hallom ahogy sokszor apuka szidja anyát, anyuka szidja apát, a gyerekekkel üvöltenek néha és látom az anyán, hogy totál kivan, idegileg roncs és mint egy robot, egész nap mos-főz-takarít, semmi élete. Apa elmegy dolgozik és haza jön, nem sokat kínlódik a gyerekekkel és a háztartással.

Én is apa vagyok van 1 gyerekünk, 11 éves, de ezt a 11 évet amit rááldoztam, ha visszakaphatnám bármit megtennék. Nekem nem volt jó, hogy lett, mert semmi türelmem még 1 gyerekhez sem és ha 4 esetében már rég öngyilkos lettem volna, el nem bírnám viselni azt a ricsajt amit csinálnak. A párom akarta jobban és ő szerette volna, én csak belementem, mert 10 év kapcsolat után már mondjuk ideje volt. Ennek ellenére nem tudtam soha átadni magam ennek az "örömnek" minden pillanat egy nyűg, mikor mennem kellett érte az iskolába már azoktól kiborultam, hogy munka után nem mehetek haza, hanem még rohangáljak sárban, jégben, viharban a gyerekért. Emelem kalapom aki elbír 3-4 gyerekkel, de alapból nem szeretem őket. Nem bántottam egyet se soha, de nem bírom elviselni, mert nem tudok a szintjükkel azonosulni. Voltam gyerek, de visszamenni gyerekbe még a fiam mellett is szenvedés volt és rengeteg szorongást okozott, depressziós is voltam sokáig még kisebb volt és több tehernek éreztem. Van így ezzel más is?