Voltak olyan elveitek, amik mellett kitartottatok? Volt, ami miatt mások furcsán nézek? Ez szerintetek tartható így?
Tudom, először elveink vannak, aztán gyerekünk. Tehát ezekhez sem ragaszkodom foggal-körömmel, nem is gondolom, hogy pl. egy 4-5 évesnél ugyanaz alkalmazható, mint egy 1 évesnél.
-Mi alkalmazkodunk hozzá, nem ő hozzánk, de igyekszünk bevonni a mindennapjainkba, programjainkba, szokásainkba. Például, mi szeretünk étterembe, cukrászdába járni, erről nem szeretnénk lemondani. Tervezzük vinni magunkkal, de nem mindenáron. Vagy én sokat futok, szeretnék majd futóbabakocsit venni, hogy jöhessen velem.
-Visszük magunkkal mindenhová, akár nagyszülőstől, de később igyekszünk évente 3-4 alkalommal 1-1 hosszúhétvégére elutazni kettesben is a férjemmel.
-Apával egyenlő felek vagyunk, ő is ugyanúgy a szülője, mint én.
-0 képernyőidő itthon, autóban, utazáskor, étteremben. Lefoglaljuk mi, játszunk és foglalkozunk vele, de később, ha kicsit unatkozna, azt sem érzem gondnak (itt nem arra gondolok, hogy fél órát ordít emiatt az étteremben, vagy hagyom a szobájában sírni fél délutánt, "találja fel magát" alapon).
-Nincs rossz idő, csak rossz öltözet. Nem ijedünk meg, ha kicsit hűvösebb van, nem zárom be a házba decembertől áprilisig. Viharban nem indulunk sehová, de pocsolyázni, hóembert építeni simán.
-Napi 2-3 alkalommal séta, friss levegő, már újszülött kortól.
-Itthon minimális cukor és fehérlisztből készült ételek, feldolgozott termékek, de pl. étteremben, vendégségben ehet majd, amit szeretne. A "nasi" az gyümölcs, zöldség legyen itthon, ne a Kinder, chips.
-Hozzátáplálás nem szigorúan táblázatok alapján, hanem egye, amit mi (persze úgy, hogy az számára ne legyen veszélyes). Ha valami nem ízlik, nem kötelező megenni, de kóstoljon meg mindent.
-Nincs olyan, hogy valami "kötelező". Itt arra gondolok, hogy nem kell megölelnie, megpuszilnia olyat, akit nem akar. Nem kell odaadnia a kedvenc játékát más gyerekeknek, mondván, "ne legyen irigy". Ezeket azért tegye, mert ő szeretné, ne azért, mert kötelező.
-Énidő. Szerintem ez is fontos, már az elejétől kezdve. 4-5 hetes baba mellől nem mennék el barátnős hétvégére, de pl. fodrászhoz, kozmetikushoz simán. Vagy az, hogy apa elviszi sétálni egy nagyot, én itthon olvasom, pihenek. Ahogy nő a baba, ez az időintervallum is bővül. És ami jár nekem, az jár a férjemnek is. Valamint, baba mellett is igyekszünk kettesben időt tölteni, legyen ez akár egy gyors ebéd, amíg a nagyszülőkkel van a baba.
-Nagyszülőkkel jó és közeli kapcsolat. Én is, a férjem is így nőttünk fel, a nagyszüleinkhez a mai napig úgy megyünk, mintha hazamennénk. Ezt a babánknál is szeretnénk, ha így alakulna. Töltsön velük időt, akár úgy is, hogy nélkülünk (pl. elviszik sétálni, vagy itthon foglalkoznak vele, amíg mi elmegyünk 1-2 órára kettesben).
-Arcra, kézre puszit mi adhatunk neki csak, a férjemmel.
-Legyen minél hamarabb napirendje. Nem olyan, amihez görcsösen kell ragaszkodni, tehát nem fogok leizzadni, mert mondjuk 7-től fürdetnénk, de 18:45-kor még a dugóban ülünk. De igyekszünk minél hamarabb kialakítani egy rendszert, hogy legalább 1-1 dolognak, elfoglaltságnak legyen meg a fix időpontja.
Egy elvem volt: tudomásul fogom venni, hogy az életem megváltozik azzal, hogy gyerekem született, és nem akarok erőszakosan úgy élni, mint a születése előtt.
Futsz? Szuper. De a gyerek nem fut, és a babakocsis futás csak arról szól, hogy te mit akarsz... MAjd futsz akkor, amikor az apja tud rá vigyázni.
Nem adhat neki egy puszit a nagyszülő? De ugye vigyázni se kell majd rá, amikor te a kapcsolatod ápolod az apával kettesben?
Szerintem, ha ő is élvezi a futó babakocsit, akkor jöhet velem. Síró, ordító babával nem indulnék neki, de ha alszik, nézelődik, miközben én futok, azzal szerintem nincs gond. Ennyi erővel, sétálni se vigyük babakocsival, mert az 5 hónapos gyerek még nem sétál...
Az arcra, kézre való puszit a betegségek miatt nem engedjük. Nagyon könnyen terjednek a kórokozók, szeretnénk ezek esélyét minimalizálni. Az RSV nem jó ajándék karácsonyra...
Egyetlen elvemet sikerült megtartanom, a saját ágyában alszik mindenki.
Amúgy igen, az elsővel még több elvem volt, most a harmadiknál már sokkal kevesebb 😅
Legyen jó kapcsolata a nagyszülőkkel, vigyázzanak rá hétvégén, míg utaztok, de egy puszit se adhstnak neki?
Ez mondjuk elég gáz, meg az is, hogy azt hiszed, ezzel megóvod a betegségektől. Ti akkor miért adtok neki, ti lefertőzhetitek, csak más nem?
Vannak.
Nem érdekel, mit gondol más, miért érdekeljen jobban más véleménye, mint az enyém.
Az arcra, kézre való puszit a betegségek miatt nem engedjük.
Édesem, előbb szed össze bármit a játszótéren, ha megtapizza más után a hintát, mint a látogatóba érkező nagynénitől vagy bárkitől, aki puszit ad neki.
4. válaszoló, félreértettél. Adhatnak neki puszit, de nem az arcára, kezére. A jó kapcsolat nem attól függ, végig van-e puszilgatva egy nap 3-4 ember által az 1 hónapos arca.
Igen, én lefertőzhetem a saját gyerekemet. Atyaég, hogy lehet ilyet kérdezni? :D
Eddig is borzasztóan hálás voltam a családom miatt, de most, hogy látom, idegeneknek mennyire ideget ér ez a puszidolog, ők pedig milyen könnyen elfogadták, még a nevüket is imába fogom foglalni.
Ennyi erővel, sétálni se vigyük babakocsival, mert az 5 hónapos gyerek még nem sétál...
Sétálni azért viszed, mert a levegőre szüksége van.
Futni meg azért, mert te futni akarsz.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!