Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Baba mellett a férjem nem tud...

Baba mellett a férjem nem tud rám nőként tekinteni? Hogy oldjuk ezt meg?

Figyelt kérdés

Van egy 10 hónapos kisfiunk.

Nem volt épp könnyű vele az első pár hónap, őszinte leszek, az eleje szinte ki is esett. De egyre jobb.

A házasságunk viszont sajnos nem… Eddig is éreztem, hogy van valami a levegőben, de hiába kérdeztem a férjemet, az volt a válasz mindig, hogy most fáradt, ne nyaggassam már, most hétvége van, pihenni akar, most jött haza a munkából, ne kezdjem. Hagytam, úgy voltam vele, majd beszél erről, ha akar. De az utóbbi 2 hétben két dolog is történt, ami sok volt.

Az egyik, hogy hazudott egy munkahelyi útról, csütörtökön ment, hétfőn jött haza, mert hogy még hétfőn is lesz dolguk az ottani cégnél és nem indul el pénteken késő délután a 40 fokban az ország másik végéről, hogy hétfőn hajnalban menjen is vissza, aztán újra haza. És hogy az összes kollégája marad... Közben kiderült, csütörtök-péntek voltak csak ott, péntek délutánra itthon volt mindenki. Kérdeztem, ő minek volt ott hétvégén is, azt mondta, hogy egyedül kellett lennie, értsem meg, elege van az itthoni légkörből, hogy hazajön fáradtan és sosincs csend, nem tud nyugodtan olvasni sem 2 órát.

A másik pedig a héten derült ki, egy kolléganőjével napi szinten üzengetnek egymásnak, furcsa mód az első reggeli üzenetet akkor küldi, mikor már elindult itthonról, este pedig amíg fürdetem, etetem, altatom a babát, végig beszélgetnek. Igen, belenéztem a telefonjába, szemét vagyok, ez van.

Mikor kérdőre vontam, akkor mondta, hogy nem tud rám nőként tekinteni már, nem hozom lázba, azért jön haza, mert itt van az otthona, de most, hogy külön voltunk hétvégén, egyáltalán nem hiányoztam neki. Kérdeztem, hogy mitől érzi ezt, mert én próbálok figyelni rá, kedveskedni neki. Mondta, hogy látja ezeket, de számára ezek semmik, hónapok óta nem voltunk kettesben sehol, most is szeretett volna nyaralni menni, de nem volt kedvem, akart koncertre menni, oda sem mentem vele, neki ezek kellenének, nem az, hogy reggelit csinálok neki és ágyba viszem a kávét.


júl. 26. 14:44
1 2 3 4 5 6
 31/55 anonim ***** válasza:
90%
Nehogy már még a férjet kelljen sajnálni basszus!A gyerek közös döntés kellett, hogy legyen és olyankor igen már nem az van, hogy hazamegyek és 2 órát ülök azt olvasom magamban!!Gyereke van talán neki is foglalkoznia kéne vele kivenni a részét az otthoni teendőkből mindjárt nem lenne kedve annyit programozni menni...A férj teendői egy családban nem merülnek ki abban, hogy dolgozik....A feleség is 0-24-ben talpal, hogy normális családi légkört, biztonságos, harmonikus légkört teremtsen de gyereketnem csak neki kell nevelni! Mi évek óta nem voltunk sehol én szüleim nem élnek páromé 360km tőlünk de ha nekem ilyet mondott volna a férjem, hogy bármi kedveskedés amit érte, neki csinálok már semmit nem jelent meg kolléganővel üzenetezik sőt szerintem esélyes hogy a plusz napokat vele töltötte hát simán otthagyom mint a sz...t már bocsánat. Egyet kell mérlegelni ha gyereket vállalsz minden a feje tetejére áll nem fog minden úgy zajlani mint gyerek előtt.
júl. 26. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/55 anonim ***** válasza:
91%

Hát itt a legtöbb válaszoló undorítóan viselkedik. 1 éves sincs a baba, de passzolja le olyannak, aki 3x látta a gyereket? Biztos nem. Aztán meg olyan lelki törlést okoz majd csak egy hétvége is a gyereknek, hogy majd 3 óránként kel sírva. Mikor nagyszülőknél alszik a fiúnk, messze laknak ők is, hiába vagyunk vele más a környezet és nehezebben alszik el, itthon is kell 1 hét mire visszaszokik mert felkel este, pedig ugyanaz a rutin és ott vagyunk vele.

Így hogy 1 éves már elmegyünk egy pár órás programra nappal de nyaralás kettesben kizárt. Szerencsére férjem imád a gyerekkel lenni Így szívesen megyünk 3asban is mindenhová.

Szerintem itt nem a kérdezővel van gond. Ő felnőtt a feladathoz, ami egy gyerekkel jár. Tudja ez egy átmeneti állapot, majs 2-3 évesen tudnak kettesben lenni több napra is.

Az apát konkrétan zavarja a saját gyereke. Megkockáztatom, hogy nem is szereti. Ezt a kapcsolatot én megmenteni sem akarnám. Főleg, hogy hazudik, csapja másnak a szelet. Könnyebb egyedül nevelni egy gyereket, mint idegileg tönkremenni egy ilyen kapcsolatban.

Nagyon sajnálom kérdező! Nagyon remélem, hogy megoldódik a problémád. Nem veled van a baj. Csodás anyuka vagy!

júl. 26. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/55 anonim ***** válasza:
88%
Apucinak úgy sem lenne semmi jó.Csak tudnám minek kellett neki gyerek...Ismét egy felelősen átgondolt gyerek vállalás ez is.Nem tudom hol él ez,hogy semmi áldozat nem lesz,ha születik gyerek.
júl. 26. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/55 anonim ***** válasza:
89%
Hát úgy tűnik apuka szó szerint megbánta a gyermeket.Kérdező én csak azt mondom ha van rá lehetőség lépj tovább ezt az nem látja tisztán aki vak, hogy ezt biztos nem kell megmenteni mert nem is lehet... idő kérdése.Kitartást kívánok...A többi károgó meg gondolkozzon el miket ír... szörnyű azért mert ti leadjátok a gyereket már ha van...másnak nem biztos, hogy megy.
júl. 26. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/55 anonim ***** válasza:
86%
Én tuti ezek után a házba se engedném be. Persze, biztos egyedül hétvégézett. Én nem nyalnám be ezt a dumát. Rakd ki otthonról, mert kb csak bejárónőnek használ téged. Hidd el könnyebb életed lenne. Nem kellene kiszólgálnod egy olyat aki semmibe vesz téged. Úgy alakitanád a napodat ahogy neked és a gyereknek jó és nem az ő igényei szerint, hogy legyen mosva, takaritva, főzve.
júl. 26. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/55 anonim ***** válasza:
93%

Úgy vágnám ki az ilyen pasit, mint a sicc. Mehet a másikhoz, csinálhat annak is egy gyereket, majd kezdődikaz egész elölről. A leírás szerint nem való neki a családi élet.

A 14-es kommenten is néztem egy nagyot, abszurd, hogy még ő fél, hogy a pasi kirakja, ahelyett, hogy kivágná ő.

júl. 26. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/55 anonim ***** válasza:
91%

Az elsô pàr válasz annyira tipikus, te leszel mindenèrt is a hibàs hisz nem teszel meg mindenek elött ès mindent is a fèrjednek , hisz szegènykènek elege van, hogy nincs otthon csend ês nem tud a sajàt babàja mellett relaxàlva egy könyvet kiolvasni:))

De hogy ô mit tesz otthon miben is mǔködtök csalàdkènt az itt senkit nem èrdekelt mèg. Az gyanítom egy igazi here lehet aki azzal hogy eljár dolgozni fel is menti magàt otthon minden alòl, de persze neki kell a kikapcs meg gondolom az új pipi is ahol csend ès nyugalom van.

Nyugodtan segíts neki csomagolni szerintem

júl. 26. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/55 anonim ***** válasza:
15%

Mondjuk azok a válaszok sem érnek sokat, ahol megmondják, hogy apukának mit kéne csinálni, gondolni. Ettől a kérdező még nincs előbbre. A kérdezőnek kell eldöntenie, hogy meg akarja-e menteni még ezt a házasságot, és tenni érte. Mert leírhatjátok százszor, hogy apukának hogy kéne visekednie, de ha ő inkább másik nővel beszéget, meg tölti el a hétvégét, akkor azon nem változtat semmit, hogy ti mit írtok itt.


Meg azza jönni, hogy ki kell dobni a pasit. Nektek mind saját tuajdonú házatok van, amihez a férjeteknek semmi köze?

júl. 26. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/55 anonim ***** válasza:
79%

38!


Nem is èrtem amit írsz. Ha a pasi összeszed valakit akkor nem egyèrtelmǔ, hogy ô megy el a közös ingatlanból? Vagy ti èlnètek együtt mindannyian egy fedèl alatt?

Nyilvàn apuka kicuccol aztàn majd vàlàskor rendezik hogy legyen

júl. 26. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/55 anonim ***** válasza:
17%

"1 éves sincs a baba, de passzolja le olyannak, aki 3x látta a gyereket?"


Hát ha 4 hónaposan nem volt gond egy babysiterre bízni akit boztos nem látott előtte 3x sem, akkor nem értem hol van a probléma.

júl. 26. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!