Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Jeleznétek a gyerekek szüleine...

Jeleznétek a gyerekek szüleinek ezt, vagy mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Van két utcára tőlünk egy játszótér, amíg nem volt kánikula, a délutáni/esti sétáknál megálltunk picit hintázni, csúszdázni.

Egy fiatalabb lány, 14 éves többször volt kint a testvérével, aki a lányommal egykorú. A kicsik játszottak együtt, a lány velem beszélgetett, mondta, hogy ott laknak a játszótér mellett. Kétszer beszéltünk, utána, ha nem is voltak kint, mi ahogy megjelentünk, jöttek ők is, csak ő és a testvére, szülőkkel nem is találkoztunk.

Elkezdett Instagramon is követni, mikor nem followoltam, számon kért, hogy miért nem?! Ez már fura volt, meg az is, hogy próbált úgy viselkedni, mintha korombeli barátnő lenne, mindig azzal jött, hogy beszéljünk össze, hogy egyszerre legyünk kint, meg elmehetnénk máshová is a gyerekekkel, strandra, állatkertbe akart mindenáron menni velünk.


Az utóbbi időben nem voltunk játszóterezni, tegnap írt Messengeren, hogy mi van velünk, nem lát ott, valami baj történt? Este is írt, hogy megint nem voltunk kint, pedig direkt kinézegetett mindig és hogy ha játszótérre nincs kedvünk menni, ők nem jöhetnének át valamikor a húgával? Ezekre nem válaszoltam, el sem fogadtam az engedélykérést, ennek ellenére ma is írt, hogy miért nem válaszolok neki, ő már rosszul érzi magát, mert azt hiszi, megharagudtam rá, de nem tudja, miért. Utolsó üzenete egy órája jött, hogy kéri, válaszoljak, mert ő így aludni sem tud.


Sosem voltam vele túl közvetlen, nem hívtam meg magunkhoz, a közös programötleteit letereltem.

Nem vagyok öreg, 23 éves vagyok, tehát azt nem hiszem, hogy az anyafigurát látná bennem. Barátkozni nem szeretnék egy 8.-os lánnyal, van elég barátnőm.

Nézegettem az adatlapját, ott találtam meg a szüleit. Gondoltam, hogy felveszem az anyukájával a kapcsolatot, hátha ez segítene. Szerintetek jó ötlet? Vagy mit tegyek így? A lányt sem akarom megbántani, főleg, hogy nem veszi a lapot annyira.


júl. 19. 23:46
1 2 3 4
 11/31 anonim ***** válasza:
79%
Elmondod FELNŐTT MÓDRA hogy te nem akarsz barátkozni vele mert nagyon tapadós és letiltod a profilját is utána,többet nem mennék arra a játszóra. Ez van.
júl. 20. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/31 anonim ***** válasza:
94%
Én csak megmondanám, hogy barátnőnek túl fiatal hozzám, de ha a játszón vagytok és látja akkor nyugodtan jöjjön ki. De napközben a gyerekiddel vagy, illetve van elég barátod, azokra is kevés időd jut, jelenleg nem fér bele újabb.
júl. 20. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/31 anonim ***** válasza:
35%
Rázd le! Ez már a zaklatás kategória. Engem nagyon irritálna ez a fajta nyomulás. Írd meg neki, hogy ti a gyerek apjával mentek programokra, ő meg menjen a szüleivel. A játszótéren is befejezném vele a jópofizást.
júl. 20. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/31 anonim ***** válasza:
72%
A szüleit vagy nem érdekli,vagy nem tudnak mit kezdeni,mert akár az is lehet,hogy mondjuk csak egy szülő van,akinek muszáj dolgozni.Akkor sincs ez így rendben,de ez az ő életüknekik kell megoldani.Nem vagyunk egyformák,így azt nem mondhatom meg mit tegyél,vagy hogy érezz ezzel kapcsolatban,de én sajnalnám a lányt,és ha annyival segíteni tudnék neki,hogy időnként csinálunk közös programot, akkor az nem lenne ellenére.Nyilván nem mindig,de ezt még el kell neki mondani,mert szóból ért az ember.Ha egyszer sem mondasz neki semmit,csak nem válaszolsz, akkor honnan tudja,hogy mi a bajod?Ha abszolút nem akarsz programozni velük,azt is értelmesen el kell mondani neki,és megérti.Lehet,hogy szegény tényleg azt hiszi,hogy megnántott valamivel.Aki pedig azt írta,hogy keressen magával egykorú barátnőt,az felfogta,hogy szegénynek kb esélye sincs erre?Rá van bízva a kistestvére,és ő baromira helytáll egy olyan szerepben,amiben nem neki kellene,de valamiért így alakult.Ő egy felelősségteljes nagylány,nulla énidővel.Ő nem tud a barinőkkel shopingolni,mozizni,mert vele van a kicsi,akire vigyázni kell.Gondolom a pénz se veti fel.A tőbbi tini meg ezt pont lesz@rja,mert megteheti,így nem is barátkoznak vele,de ha barátkoznának is, akkor is mit tudnának csinálni?Nem fog senki velük a játszótéren,vagy az állatkertben rohangálni,máshova meg nem tudnak menni.Ennel a lánynak ebben a helyzetben pontosan a 20-on éves fiatal anyukák lehetnek a társaság,meg a barátnők,mert a fiatalabbaknál a kicsi miatt nem tud menni,az idősebbek meg nyilván már anya szerepbe lennének vele kapcsolatban is.Én biztos hogy időnként találkoznék velük,csak megbeszélném,hogy nem mindig kell együtt lennünk.Neki is jó,neked is jó.
júl. 20. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/31 anonim ***** válasza:
66%
Szegény lány. A szívem szakadt meg a kérdésedet olvasva. Remélem nem szörnyű az otthoni helyzete. De a leírtak alapján azt is el tudom képzelni. Én szívesen kommunikálnék vele. De magamhoz nem hívnám át.
júl. 20. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/31 anonim ***** válasza:
50%
Azt tenném, amit a 12-es írt. Meg kell neki mondani a határokat. Ha ennek ellenére tovább nyomulna a játszón kívül, akkor kezdenék el azon gondolkozni, hogy esetleg komolyabban fellépjek-e.
júl. 20. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/31 anonim ***** válasza:
75%

Én az 1-essel értek egyet. Ennek a lánynak tényleg szüksége van valakire aki figyel rá és beszélget vele. Valószínűleg nincsenek barátai. Te szimpatikus vagy neki veled szívessen beszélgetne és egy beszélgetés is sokat tud dobni a lelki álapotán. Én nem tudnám csak úgy lerázni mert otthon tényleg komoly bajok lehetnek ha mindig ő van a kistestvérével és folyamat azt nézi kint e vagy a játszón.

Ha jót akarsz neki akkor beszélgess vele a játszón. Ha utánna messengeren irkál random dolgokról mert valószínűleg fog nem kell vissza írni mindig hivatkozhatsz arra hogy családod van sok dolgod van nem érsz rá beszélgetni. De ne rázd le mindig. Ő csak vágyik valakire aki a támasza lehet.

júl. 20. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/31 anonim ***** válasza:
60%
Igazából mondhatjuk azt,hogy ha te is lerázod, akkor ott hagyod a kakiban az út szélén.Persze a te döntésed,de szerintem néha nem halnál bele,ha találkoznátok,beszélgetnétek.
júl. 20. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/31 anonim ***** válasza:
43%

Ne csináljatok már bűntudatot a kérdezőnek! Semmilyen felelősséggel nem tartozik a szóban forgó lányért! Azért mert beszélgetett vele? Ugyanmár! Én is szoktam beszélgetni a játszótéren mindenféle anyukával, meg nagytesóval, még kisebbségiekkel is, de nem olyan szándékkal hogy összebarátkozzunk. Meg lehet férni egymás mellett ha mások is ott vannak, de csupán attól nem lesz valaki barát, hogy ugyanoda jár. Egyáltalán minek jelölték be egymást? Mondjuk már itt el lett szúrva.

Azt hiszem kerülném is a helyet egy időre.

Az a fura, hogy a kérdés alapján kellemetlennek, és már kissé gyanúsnak érzi a szitut, ti meg a megérzései ellenére bátorítjátok, hogy folyjon bele még jobban.

júl. 21. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/31 A kérdező kommentje:

Én nem jelöltem be/vissza sehol, ő volt, aki online is kezdett “zaklatni”, számon is kérni, hogy miért nem követtem vissza?!


Nem halnék bele, persze, de nem akarok egy kiskamasz barátnője, vagy pótmamája lenni.

júl. 21. 09:32
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!