Több gyerekesek. Mit szoktatok rá reagálni, amikor az egy gyerekes folyton panaszkodik, hogy milyen nehéz neki?

Amúgy erről az jut eszembe, hogy mielőtt szültem, 7 évet dolgoztam orvosként, általában 2 volt h 3 állásban, taxival mentem az egyik helyről a másikba ügyelni, hogy ne késsek el és reggel vissza a főàllásba, olyan napjaim voltak, ahol meg se álltam, full stressz, egyszerre 5bolyan feladat, amin élet múlik és nem várhat. Itthon éjjelente cikk meg oktatási anyagok írása, szabad 7végén önköltséges phd kutatás.

Még sem àlltam bele abba, aki arról panaszkodott, milyen fárasztó a napi 8 óra munka.

Most itt a gyerek, háztartás, úgy érzem, a legkönnyebb napomat is rosszabbul bìrom, mint a régi èletemben a legnehezebbet. Egyszerűen maga ez az állandó kommunikációs kényszer, hogy beszèlni kell a kislànyhoz meg reagálni rá meg éjjel a kelések annyira kicsinálnak, hogy én pl sokat panaszkodom, holott régen kacagva anekdotáztam az olyan napokon, ami miatt más felmondott.

Úgy érzem, nem lehet nehéz egy olyan èlet, amiben pl 15 percet metróztam minden nap, és minden nap volt 15 percem, amikor nem zavarhatott senki, mennyit olvashattam, gondolkodhattam, micsoda elérhetetlen boldogság most 15 perc utazás egyedül...

Ez van. Szar vagyok. Szeretem a gyereket és örülök h van, de cefetül megterhelő, miközben látom, hogy mást a 3-4 gyereke társasága meg pihentet és feltölt.

22-es válaszoló elég jól leírta, amit én is leírtam volna. Nem ennyire, de hasonlóan feszített tempóban dolgoztam (szintén kórházban), havi 300 órákat, néha többet is.

Nem aggódtam a gyerekvállalás miatt, hiszen edzett vagyok nem alvás terén. Mindig is jól bírtam az ügyleteket, másnap sem nagyon aludtam, hanem tanultam, háztartást vezettem és délután pihentem kb 3 órát. Annyi elég volt, másnap akár jöhetett is a következő 24 órás ügyelet. Ami egyébként nem a láblógatásról szólt. Ismerősök nem is értették hogy bírok ennyit. És bizony volt aki nekem panaszkodott hogy milyen fáradt a maga 8 órájában. Nem nevettem ki, nem mosolyogtam meg és nem is kezdtem rálicitálni. Egyszerűen elfogadtam, hogy mások vagyunk, máshogy bírjuk.

Azt meg jött az én egyszem fiam. Aki mellett olyan nehéz első hónapjaim voltak hogy szívesen visszamentem volna inkább dolgozni. Később se lett jobb, mert ahogy mondani szokták igazi több emberes baba és nagyrészt tök egyedül vagyok vele. Már nem baba, lassan vissza is megyek dolgozni és nagyon várom, hogy ne 0-24-ben legyünk együtt. Nem azért mert nem szeretem őt, hanem mert nekem ez az ami nem megy flottul. Együtt lenni valakivel folyton és állandóan szórakoztatni miközben ezer más dolgom is lenne. Persze most már hogy nagyobb sok mindenbe bevonható és ezt élvezzük mindketten. De nekem is hiányzik a napi pár perces nihil. Mikor szabadon átgondolhatok bármit. Most minden gondolatom feltöredezik, mert egy egyszerű bevasarlo listát nem tudok végig gondolni anélkül hogy meg ne kéne szakítani a gondolatmenetet.

Ettől függetlenül idegeneknek játszóteren nem panaszkodok. Mert semmi közük hozzá. Ha valaki megemlíti hogy nyúzott vagyok akkor rá fogom az éjjeli kelésre, vagy a fogzásra vagy valamire. Nem megyek bele hogy 3 hete alig látjuk apukat és engem kezd totál kicsinálni, hogy minden nap egy rakás harcot vívok meg a fiammal naponta 100x. Nem kezdem el ezeket mondani, mert nem tudhatom, hogy neki jobb vagy rosszabb-e.

Egyébként nekem nagyon szerencsém van, mert 2 három gyerekes anyával lettem igazán jóban a játszóteren és mindkettő nagyon okos, intelligens tele empátiával. Egyikük rögtön felismerte hogy a fiam több emberes mivel ő nem is megy sehova nélkülem a játszóteren. Mindenhova rángat magával. És anélkül, hogy bármit mondtam volna csak rá mutatott az ő 7 éves elsőszülött fiára és annyit mondott, "ne aggódj, ő is ilyen volt" . Elképesztően jól esett és jó volt látni hogy egy talpra esett, ügyes nagyfiú lett belőle.

Azt kéne megérteni hogy ez nem verseny. Mindenkinek a maga élethelyzete tud nehéz lenni.

Teljesen mindegy hogy gyereknevelésről, munkáról vagy bármi másról legyen szó.

22 vagyok és kicsit off, de az alvásmegvonásnak van egy ablaka, amíg bírja az ember és utána nem. Másokon is látni, 25 évesen simán tolja a 36 órát és utána elmegy edzeni, 27 évesen elviszi, aztán összeesik otthon, és 30 évesen nem megy és kész, rosszul lesz munka közben.

Vsz nem az èletkor szàmít, hanem az így töltött évek, de én már sokat rágódtam rajta, hogy mért nem bírjuk mi az urammal (aki 25 éve vàltott műszakol) a rosszalvó gyerekünk mellett az alvásmegvonást, de nem bírjuk, hason kúszunk kb egy fèlig fenn töltött éjszaka után, és nem úgy, mint egy fárasztó ügyelet után.

Hozzáteszem, én már akkor sem tudok aludni, ha alszik a gyerek, teljesen szétment a bioritmusom, verítékezek, fázom és melegem van, fáj a fejem annyira fáradt vagyok, de nem tudok aludni, néha még egy totàl éberen töltött éjjel utàn is 2ig fenn vagyok.

Persze ez most panaszkodás idegeneknek 😂

Off (25 vagyok)

#26 ebből is látszik hogy valójában nem erre van kitalálva az emberi szervezet. 6 évig toltam gond nélkül az ügyleteket, a fiam születése után úgy 6 hétig bírtam jól a nem alvást és aztán kész ennyi volt.. Nem is emlékszem igazán az első 3 hónapra. Csak azt tudom hogy se nappalom, se ejjelem nem volt és hogy néha azt se tudtam milyen napszakban ébredek.

Azóta se bírom úgy az éjszakát mint korábban. Már csak ritkán kel, de ha kel akkor másnap olyan vagyok mint a mosott sr..

Korábban elég volt 4 óra alvás. Most ha 9 órát alszom az is kevés.

De ennek is van magyarázata azért.. Hiszen az ügyeletnek így vagy úgy de vége lesz. Bambulunk egy jót a metrón, nyugiba bevásárolunk,aztán nyugiban megreggelizünk. Gyerek(ek) mellett erre a nyugira nincs mód. Mert ahogy nyitja a szemét már pörög ezerrel, nekünk meg 3 percünk sincs a saját gondolatainkra. Legalábbis az én fiam mellett biztos nincs és nem is volt születése óta. Soha nem is nézelődött el egyedül picinek sem.

Honnan tudod, mennyit segítenek? Apuka lehet szinte semmit, sőt őt is ki kell szolgálni. A nyugdíjas nagyi meg csak panaszkodik és szidja a gyereket. Bármi lehet. Lehet a gyereke nehéz eset. Lehet ő könnyebben kifárad, lehet szimplán kevésbé bírja a gyerekezést.

A lényeg, hogy nehéz neki, emiatt nem kevesebb nálad. Ne más kárán akarj kitűnni, ha elismerésre vágysz, szólj a szeretteidnek.