Anyukák! Aki dohányzott a babája megfoganása előtt, hogy bírja? Később újra rágyújtott vagy örökre letette?
én azonnal letettem a cigit, mikor 5 hetes babával a pocakomban megcsináltam a tesztet. aztán szültem és most szoptatok.
de úgy el tudnék szívni egy szál cigit egy kávé mellett!
természetesen kizárt, hogy rágyújtsak, de hiába telt el lassan egy év, még most is kívánom. nem érzem azt, hogy leszoktam volna.
mások persze azt mondják, hogy: ha már ennyit kibírtam, már minek?!
és nekik is igazuk van, én mégis úgy érzem most, hogy amikor már nem fogok szoptatni, ismét rá fogok gyújtani.
talán mert nem magamért raktam le.
ti hogy álltok ezzel a kérdéssel??
szeretném megkérni a sosem dohányzókat, hogy ne itt és most indítsatok leszoktató kampányolásba!
nem vitát szeretnék nyitni és legfőképp ne pocskondiázzuk és ne ítéljük el egymást!
köszönöm!





szia!én 6-7hetesen tudtam meg,h babás vagyok!sajna nekem nem ment a letétel egyik napról a másikra,de viszonylag gyorsan leraktam attól függetlenül!várandóságom alatt se és szopi alatt se cigiztem,szerire 7hónapos koráig szopiztattam a babám(ennyi jött össze,mert elapadt),de ez is valami!volt olyan ez idö alatt,h majd megörültem egy cigiért,de olyan is volt,h a szagától is rosszul voltam!most 10hónapos a babám és sajna visszaszoktam idegi alapon!na nem azt mondom, idegbajos vagyok csak stresszesek a mindennapjaim és ezzel vezetem le!tudom,h ez nem a legjobb tanács,de ha annyira kívánod akkor szívj bele egybe és akkor te is lecsillapodsz kicsit,tejed attól még nem megy el és nem savanyodik meg,de te lehet,h rájössz,h tényleg nem kell neked és végleg megundorodsz töle!annál rosszabb nincs mikor görcsölsz azon,h de jó lenne egyett elszívni!
viszont kívánom,h ha tudsz ne szokj vissza és tarts ki
üdv





Szia!
Én a fogamzásgátlóval egy időben hagytam abba a cigit és ez miatt a kávét is. Másnaptól se gyógyszer, se cigi, se kávé.
Már 3,5 hónapja nem szoptatok, de eddig megálltam hogy ne szokjak vissza. Párom is abbahagyta a cigit, és az Ő elszántsága nagyon motivál, illetve a mostani horribilis árak is visszatartanak. Amikor még cigiztem, 510 Ft volt egy doboz Multi, és napi 1 dobozt elszívtam. Most ezt nem tudnám finanszírozni, főleg, hogy jövő hónaptól már csak gyest kapok.










Álmomban néha én is rágyújtok :-D, de reggel nekem is lelkiismeretfurdalásom van tőle.
Én is a terhességi teszt óta nem gyújtottam rá. Ez 3,5 éve volt.
Azt nem mondanám, hogy leszoktam, mert még mindig nagy a kisértés. Nekem az a módszer vált be, hogy MOST NEM GYÚJTOK RÁ!
A páromnak mondtam, hogy ez nem jelenti azt, hogy sosem fogok rá visszaszokni, mert ha erre gondoltam, akkor még nagyobb késztetést éreztem arra, hogy rágyújtsak.
Már kezdem megszokni a kávém ízét nélküle, de még mindig fura érzés.










Én is úgy vagyok vele, mint valamelyik előttem író.
Terhesség alatt, szoptatás alatt nem szívtam el egy szálat sem, férjem nagyon jó ember, letette ő is.
Aztán 5 hónapos lehetett a babám, amikor már egy csepp tejem nem volt, és vendégségben egy baráttól kértem egy szálat.
Aztán győzködtem magam, hogy nem szokom vissza...
De sajna mégis visszaszoktam.
Az az igazság, hogy még egy éjszakát nem aludt végig a gyerkőc, minden fogzás, oltás, fejlődési ugrás baromi sok sírással jár(t), és esténként ilyenkor annyira jól esik egy szálat elszívni a teraszon.
Persze én is stikában - ezért mondta, hogy úgy vagyok, mint az egyik előttem szóló - mert iszonyúan szégyellem, hogy gyerekem van, én meg zugbagós vagyok.
Napi maximum két szál a limit.
14.06!!!
mintha csak én írtam volna: most nem gyújtok rá.
mindig ezt mondom az ismerőseimnek. mert elviselhetőbb a gondolat, hogy majd egyszer rágyújtatok, mintha azt mondanám soha többet, mert leszoktam.





szia!
Én is leraktam ahogy megláttam a tesztet. szerencsére terhesen nem hiányzott. 3 hónapig tudtam szoptatni, utána szépen lassan,de megint dohányos lettem. Egy dohányos mindig dohányos marad! Én gyenge vagyok...





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!