Anyósom most teljesen elvágta magát nálam! Annyira fel vagyok háborodva! Szerintetek jogos?
Kedves 80%-os, lehet senkinek nem érdemes olyan ajándékot adni, ami legkisebb mértékben is utal arra, hogy kevésbé értékes a megajándékozott az ajándékozónak, mint a többiek.
Ha az anyós így áll az unokájához, akkor később ebből komoly konfliktus lehet, amit érdemes már akkor kiküszöbölni, amikor nem érinti érzékenyen a gyerek lelkét.
Mindenkiben meg lehet találni a jót, és kedves, ahogy erre törekszel, de sajnos el kell fogadnod, hogy nem minden ember jó, és nem mindenkit vezérelnek tiszteletre méltó szándékok. Igenis vannak kicsinyes és rosszindulatú emberek, bármennyire hihetetlen is a számodra.
A kérdező anyósa is ilyen, és tudod mit? Ha így állna a gyerekemhez, nem is kérek az ajándékából.
Ugyanis az ajándék szívből jön, és SOHA nem célja, hogy bánatot, sértettséget okozzon. Mert ha 3 gyerekből kettő ugyanolyat kap, és a harmadik hozzájuk képest gagyi szart, az nagyon bántó. Főleg egy szülőnek, aki tigrisként védelmezi a gyerekét.
Fogadd el, hogy nem volt igazad.
Szia.
Mi anyóséknál töltöttük a mikulást.
A kislányom ugyanolyan mikulás csomagot kapott, mint a nagynénik(17 és 12 évesek).
Mondjuk az én anyósom egy tündér, még az én csizmámban is volt csomag :)
Szerintem is tehetett volna bele neki túró rudit, mandarint, kis mikulást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!