Miért tojnak a nők a saját egészségükre a gyermekágyi időszakban?
Ha egy "frissen szült" nő nem fekszik, pihen az első 6 hétben, hanem takarít, főz, pakol stb., akkor nagy eséllyel lesz idősebb korában szövődménye annak, hogy nem figyelt oda magára.
Vizeletvisszatartási gondok, méhsüllyedés, hüvelysüllyedés?vagymifene stb.
Ebben az időben kell belül a dolgoknak visszarendeződni, és ha nem tud jól végbemenni a folyamat, akkor az problémákhoz vezethet később (nem 1 hónap vagy 1-2 év múlva)
Biztos, hogy nem mindenkinél lesznek szövődmények, de ha tudjuk, hogy a házimunka, főzés kockázatokkal jár, akkor miért kockáztatnak a nők?
Kíváncsiságból beírtam a keresőbe h gyermekágy, hogy másoknál hogy telt ez az időszak és sorozatosan írták, hogy mindent ugyanúgy csináltak, mint szülés előtt, legfeljebb lassabban.
Számomra ez nagyon meghökkentő volt, mégcsak nem is 2004-es hozzászólasok voltak, hanem 2018 és 2020-ból, amikor már a mobilunkon is volt internet.
Persze vannak kivételes esetek, amikor az életkörülmények úgy hozták, hogy pl. egyedül maradt az anyuka segítség nélkül, de itt olyan hölgyek írtak, akiknél amúgy minden rendben volt.
Nem aggódnak ezek az anyukák a saját egészségük miatt?
63#
Abszolút félre értetted a mondanivalómat ezzel. Képzeld falusi révén pontosan tudom mi volt régen, hisz én is olyan családi felmenőkkel "büszkélkedhetek" akiket hatalmas földek tartottak el.
tisztában vagyok a régi felfogással is, a halandósággal is.
Amit mondnai akartam ezzel: régen sokkal keményebbek voltak a nők mint ma. (függetlenül a körülményektől.) Régen a terhességet se betegségként kezelték mint a mai fiatalok többsége. És ezt úgy írom akinek
3 nagyon nehéz veszélyeztetett szövödményes terhességem 3 szövödményes császárom volt. Ettől függetlenül nem hagytam el magam..
Császár után épp azt javasolják, hogy ne hagyja el magát anyuka hanem mozogjon amennyit csak bír. Főleg az elején. Annyi kikötést mondott a doki, hogy ne emeljek nehezet.
Az oké hogy nem áll egész nap a konyhában az ember meg nem rendezi át a házat, de azért egy mosás nem olyan hatalmas dolog. És nekem (meg sokaknak) pl nem jön haza apuka 2kor. Más segítség meg nincs mert a nagyszülők, barátok is dolgoznak. Nem fogom senkitől elvárni hogy még munka után ugráljon körül. Nem vagyok nyomorék csak szültem egy gyereket. Akit mellesleg 3 hetesen már hordoztam, mert hasfájós volt és csak úgy nem sírt ha kézben cipeltem
De mit érdekel téged kérdező, hogy mások pihennek-e 6 hétig vagy nem? Ha akarsz, pihenj, ha nem, ne, kit izgat?
Amúgy. Nagy pocakkal nem tudsz takarítani? Ugyan könyörgöm... Barátnőm 37.hetesen egész nap a konyhában állt karácsonykor, én az ablakokat mostam, stb. Aki egészséges terhességet visz, annak nem lesz semmi baja. A főzést se úgy kell elképzelni egy kisbabával, hogy egész délelőtt a tűzhely mellett dekkolsz, csomó lerniben elkészíthető egytálétel van, vagy dobsz be csirkecombot, répát, krumplit, stb. Nem kell ott állni és a tűz felett sütni..
Nem olvastam el minden válaszod, de egyértelmű, hogy nem tudod, hogy működik az emberi test. Egy átlagos, nem szült nőnek is lehetnek inkontinencia problémái 70 éves korára. Semmi köze hozzá. Az emberi test öregszik, használódik és romlik. Egyeseknek előbb, másoknak később. A gyerek ilyen szempontból nem számít.
Továbbá a szülés szövődményei részben alkati jellegűek, részben az előtte lévő életmód is befolyásolja. Ha valaki komolyabban rákészült intim tornával a szülésre, és egyébként is edzett hitelt érdemlően terhesség előtt, annak berakni egy mosást szülés után nem okozhat hólyagsüllyedést, mivel nem a hólyagot tartó izmokkal emeli fel azt a pár kiló ruhát, hanem karizommal. Természetesen a regenerálódásnak időt kell hagyni, de általában a nagy műtétek után sem fekszik az ember 6 hétig, csak 1-2 napig, max 1 hétig, utána hazamegy, pihen, tesz-vesz, csak óvatosan.
Hú, kérdező, azért kicsit túltolod. A 6 hetes gyermekágy még abból az időből származik, amikor a szülés egy sokkal brutálisabb dolog volt és nem jutottak ilyen ellátáshoz a nők, hanem tényleg hetekig kellett gyógyulnia a sebeknek, repedéseknek, a láznak még ki tudja, minek még, amit ma elképzelni sem tudunk.
Nem tudom amúgy, hol laksz, én egy 100 nm-es házban, kerttel, veteményessel - az élelmiszerünk jelentős része innen származik. Egy ember nem tudna 8 óra mellett főzni, takarítani meg még a kertet is rendben tartani, ez sokszor kettőnknek sem megy.
Biztos attól a 20 perc főzéstől lesz méhsüllyedése az embernek...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!