A válás vagy inkább az új házasság miért nem büntetendő?

"A kérdező kommentje:

Szerintem aki az egyhaz tanait nem veszi figyelembe az egy idiota. Es kerlek tartsd tiszteletben a velemenyem."

Köszönjük bejelentésed. Moderátoraink amint tudják, ellenőrzik ezt a kérdést.

A bigottságodat ne itt reklámozd, van külön topikja a vallási kérdéseknek is.

ajaj, törlöm is ezt a kérdést!

Úgy látom egy egész zárt osztállyal állunk szemben!

Isten szine elott csak egyszer lehet hazasodni.

Én kétszer házasodtam templomban...

Mindkét szülői oldalról a nagyszülők együtt maradtak, mert a gyerekek és válni szégyen. Anyai oldalról a nagymamám 45 évesen májcirrózisba belehalt, zugivó volt, hogy elviselje az erőszakos nagyapámat. A kisebbik fia esküvőjét így már nem élte meg, az unokákat nem is említve. Apai oldalról mindkét nagyszülő alkoholista volt, csak így bírták egymást elviselni, mert anno nagyanyám szabadult volna faluról, de ezt csak házasság révén tehette meg, így az első férfihoz, jelenesetben nagyapámhoz hozzáment, így elvégezhette a szakiskolát és szakmával a kezében jobban megélt a későbbiekben, mint ha csak a földet túrta volna. De cserébe el is úszott a jól menő vállalkozása, mert az alkoholizmus és a precíz munka nem összeegyeztethető. Nagyapám zugdohányos volt, tüdődaganat vitte el. Amikor a halálos ágyán feküdt nagyanyám öntudatlanra itta magát. Felemelő érzés volt odaköltözni ekkor hozzájuk, hogy ápolni tudjuk nagyapámat, akivel még ekkor is veszekedett nagyanyám, hogy ő tette tönkre az életét.

A szüleim szerencsére értelmes emberek lettek ilyen körülmények között is, viszont édesapám fiatalon (alig 40 évesen) rákban elhunyt. Akkor most anyukám nem házasodhatna újra? (mondjuk ő azt mondta nem fog) Voltak hullámvölgyeik anno mikor 6-10 éves voltam, ekkortájt halt meg nagymamám és anyu ki volt borulva. Elég súlyos depressziója volt. Majdnem ráment a házasságuk. De megoldották. Ha nem tudták volna, akkor inkább váltak volna el, mert csak azért nem úgy emlékszem a gyerekkoromra, hogy szar volt, mert utána helyre jöttek a dolgok és több a szép emlék. De akkoriban hihetetlen sokat veszekedtek és nem csak egymással velünk is. Szép dolog a tűrjünk a gyerekekért, de a gyerek nem hülye. Érzi ha valami nem jó a szülők között és ő is feszültebb lesz tőle. Vannak esetek, amikor jobb ha elválnak.

Erre van is példám. Ismerős családban is megesett, hogy a gyerekekért maradjunk együtt. A családapa csalta jobbra-balra az asszonyt, mert annak akkut fejfájása volt, de leginkább a megcsalás miatt, mert nem a fejfájás kezdődött előbb. Folyamatosan veszekedtek, még akkoris mikor látogatóban voltunk. A gyerekeik viselkedési problémákkal küzdöttek. Elváltak mikor a legkisebb középiskolába ment. Mindkettő talált új párt, gyereket is vállaltak. Mindkét részről az új gyerekek olyan kiegyensúlyozottak, hogy öröm velük lenni. Pedig a genetika félig-félig ugyanaz, tehát nem volt a "régieknél" se természetes a viselkedési probléma megjelenése.

Tehát szerintem nem erény a válás, de szükséges lépés ha a helyzet úgy kívánja. Lehet évekig együttélni úgy, hogy minden happy aztán sok-sok év múlva derül ki, hogy hát mégse működik ez a dolog, akkor jobb békében elválni ha megoldhatatlan a helyzet. A gyerekért nem érdemes "tűrni", mert marhára nem lesz jobb neki ha azt látja, hogy apu ki nem állhatja anyut és fordítva. Azért ez megnyilvánul az egymás felé tanúsított viselkedésben. Nagyszülőkön láttam, hogy úgy beszéltek egymással, mint a kapcaronggyal. Egyszer nem láttam a szeretet legkisebb jelét sem. A szüleim kézen fogva jártak az utcán, otthon néha megcsókolták egymást vagy megölelték, ott voltak az apró érintések és társai, amiből látszott, hogy oda vannak egymásért. Lehet nem a lángoló szerelemmel, de szerették egymást. Én ezt a példát tanultam el és szeretném tovább adni a gyerekeimnek, nem a nagyszülőit, akik csak megtűrték egymást.

Azt írtad, hogy az özvegység más. OK, tehát akkor ezt az esetet kilőhetjük. De mi van a többi esettel? Ott ki és mi alapján határozza meg, hogy kell-e fizetnem magasabb illetéket vagy sem? Ki dönti el, hogy abban az esetben ki volt a hibás? Honnan lesz erre kapacitása az államnak? Nem túl életszerű a helyzet. Vagy attól függetlenül, hogy hibás voltam-e a váláskor többet kellene fizetnem? Ha ez utóbbi, akkor ez önmagában hogyan akadályozna meg abban, hogy ne váljak? Hiszen a büntetés kilátásba helyezésének egyik célja az, hogy eltántorítson a tettektől.

"Raadasul penzunk/penzem is van, ugyhogy nekem mindegy lenne, hogy mennyi a masodik hazassag. De ha ez a penz arra menne, hogy a fiatalokat felvilagositsak, hogy ez es ez es ez buktato lehet egy hazassagban, akkor azt mondom tarsadalmilag haszna is lenne."

És az erkölcsre (a saját erkölcsödre), amit a kérdések első mondatában említesz, arra milyen haszna lenne? Hiszen az idézett részből számomra az jön le, hogy valójában te sem vagy/lennél erkölcsös, hiszen csak pénz kérdése. Tehát téged sem tántorítana el a büntetés kilátásba helyezése, mert zsebből megoldod. (A lelki része meg nem érdekel). Erről az jut eszembe, hogy egy volt kollégám mindig ellopta a hotelből a törülközöt, mondván: "majd vasárnap meggyónom". Miközben fennen hirdette a vallási tisztaságát.

Úgy vettem ki a kérdésből, hogy neked nem is a válással, hanem az újraházasodással van gondod, azt büntetnéd. De miért pont azt, ha a - gondolatmeneted szerint - hazugság már a váláskor megtörtént. Miért nem a váláskor fizetett illetékből ajánlanád a felvilágosítást?

Egyházi kérdésre válaszolva: nem minden vallás tekint a válásra bűnként. Tehát ha Isten előtt mondom ki az igent, még nem biztos, hogy bűnös vagyok a saját Istenem szemében. Ha a katolikusokra gondoltál, akkor ott sincs büntetés olyan szempontból, hogy újraházasodhatnak templomban. Bár tény, hogy csak bizonyos esetekben és baromi körülményes ezt elintézni (és túl nagy ember engedélye szükséges hozzá).

Egyáltalán nem provokálni akarlak, távol álljon tőlem. Tényleg kíváncsi vagyok a válaszokra.

A kérdésed valószínűleg csak elvi volt, de jobban belegondolva szerintem - ha még egyet is értenék magá az elvvel - a gyakorlatban kivitelezhetetlen. És életszerűtlen is. És az is igaz, hogy egyes hozzászólók fogalmazhatnának finomabban is, viszont tényleg kihallatszik a provokálás a mondataidból. Ezt kérdezed: Ti mit gondoltok erről? (tehát véleményre vagy kíváncsi). Viszont végletekben válaszolsz a kérdésekre: A gyerek azt látja, hogy az első problémánál elválnak a szülők.

Pedig szerintem ez nagyon nem így van. Igen, vannak nők, akik pénzért mennek férjhez és vannak férfiak, akik cicababát vesznek el. De ez egyáltalán nem mondható általánosnak. Az, pedig hogy a válást "egyre inkább erényként kellene kezelni",sehol nem látom. Maximum érdekből válás létezik az előbb említett esetekben. De mondom mégegyszer: ez csak az egyik véglet. De egyáltalán nem általánosítható, mert a nagy többségre nem igaz.

Szóval mégegyszer: tényleg kíváncsi vagyok, hogy pontosan mit gondolsz?

#78 vagyok

Nem vagyok vallásos, de én Istent nem úgy képzelem el, mint aki azt akarná, hogy örökre bűnhődjek. Szerintem a válás önmagában büntetés. Még akkor is, ha utána kicsit megkönnyebbülnek a felek. Megpróbáltam-nem ment-belebuktam. A csalódottság érzése megvan. Az új házasság viszont reményteljes. Tabula rasa, bizonyos szempontból. Úgy gondolom azt Isten is inkább támogatná. Főleg úgy, hogy az egyház mennyire fontosnak tartja a családot. Tehát szerintem inkább örülne neki, mint büntetné.

Köszönöm a lepontozást.

Én kérek elnézést, amiért 29 évesen özveggyé váltam és 40 évesen volt bátorságom újra házasodni templomban is.

kérdező, nem nagyon válaszolsz a neked feltett kérdésekre

remélem, azért erre fogsz

te olyan családban nőttél fel, ahol a felek csak tűrték egymást és nem volt szeretet, de a gyerekekért együtt maradtak, vagy olyanban, ahol béke és szeretet volt?

gondolom inkább az utolsó a sanszosabb