Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van esély az újrakezdésre? Vagy engedjem át a másik nőnek?
Sziasztok!
8évig voltunk együtt a párommal, de 2évvel az esküvő után elköltözött. Kiderült, hogy a lányunk beteg, és nem bírta tovább, elment az anyjáékhoz.
De esküdözött, hogy szeret.
Úgy volt, hogy kis időt hagyunk, aztán átbeszéljük.
Ez 1éve volt.
Közben neki volt pár próbálkozása, nem jött be, de most belezúgott egy csajba. A csaj csak hülyíti. Mert arra jó a férjem, hogy ide oda furikázza, hazavigye a diszkóból részegen, de a csajnak csak barát. De közben meg sóhajtozik neki, meg hasonlók, amiktől a férjem beindul, se hall, se lát, utána meg a csaj leoltja, hogy bocsi, de csak barát.
Pár napja éppen rosszban voltak, megbeszéltük, kifestünk, és hazajön.
Na, erre most megint húzza őt a csaj, és most már válni akar.
Nemrég kórházba kerültem, akkor nagyon mondta, hogy szeret, még sírt is, és mindenkinek rólam beszélt.
Amikor meg kiengedtek, tök bunkó lett, és ment megint a csajjal.
És ez megy már hónapok óta.
Most vasárnap volt a lányunk névnapja, és ahelyett, hogy itt lett volna, a csaj hívta telefonon, ő meg ugrott, és ment.
Nem tudom,mit csináljak.
Én szeretem, és sokszor úgy érzem, ő is engem, meg hát itt a két gyerek. Meg tervez, de velünk tervez, aztán füttyent a ribi, és ugrik.
Sajnos a csaj tipikusan az, aki a pénzre, kocsira megy, de ez a vakegér nem látja. Minden pénzt rákölt, én meg nem tudok már mit csinálni!
Most őszintén, mit csináljak?
Hagyjam, hagy essen pofára, és majd visszajön, ha ejti? Vagy necces, mert összejöhetnek?
Segítsetek!
Te tényleg ennyire értékeled saját magadat?????????????????
Én már azért dobtam volna örökre, hogy a beteg gyerekét elhagyta. Ennyire nem lehetsz sötét, ne haragudj. Neked ennyit ér a gyereked? A többiről nem is szólva:(
Hagyd a fenébe. Zavard el, ha bolondít. A gyerektartást követeld meg tőle, a gyerekek láthatását is engedd meg, de messzebb ne tervezz vele. El kellene válnotok, mert így nem sok reményed lehet egy új, normális kapcsolatra. Ami pedig még két gyerekkel is lehetséges.
Sajnos sok férfi egyszerűen elmenekül, ha beteg gyerek születik. A kudarcért megukat okolják, de a helyzet elől elszöknek.
beszéltél már a csajjal? mert ha házasok vagytok, akkor mondd meg annak a r.bancnak, hogy szálljon le a férjedről, különben megvered... iratkozz be box edzésre...
viccet félretéve (bár tőlem ezt is teheted) beszélj a férjeddel, hogy hogy gondolja. mert ha a csajt nem rázza le, akkor felejtsen el téged, nem tudom milyen a férjed, de lehet hogy begyullad és lerázza a csajt...
Szerintem a férjednek kell dönteni, mit akar, nem neked. Nagyon rossz érzés, ha semmit sem tehetünk azért a dologért, ami a mi életünket is érinti, főleg ilyen nagyban, megértelek! Mégis, inkább válaszút elé állítanám, egy határidőt, hogy addig gondoljon át mindent, és döntsön (pár hónapot). De egyértelműen, vagy Te, vagy más. Ha melletted dönt, és utána mégis kiderülne valami ilyen dolog, azonnal elválnék, és a döntésétől fogva már nincs visszaút. Ilyen egyértelmű döntést várnék, erről tájékoztatnám is.
Lehet, fájó a döntése, de mivel neki kell dönteni a saját életéről, mi mást lehetne?
(Ha akármivel magadhoz "édesgetnéd", és nem így dönt magától, akkor úgyis csak időlegesen sikerülne, és folyatódik ez, ami most is van.)
Nem értékelem le magam, erről szó sincs! Csak a kicsi mivel beteg, ez eléggé elriasztja. A csajjal nem beszéltem, de a barátnőjével igen, és ő állítja, hogy nem kell neki, csak mint barát. De a barátság nem a kihasználásról szól! Legalábbis szerintem!
Az a baj, hogy a csaj a kollégája, tehát egész nap együtt vannak! És mellesleg jól néz ki, és sajnáltatja magát, hogy ő milyen szerencsétlen, meg csak arra kell a pasiknak, ennek meg bedőlt a férjem!
De ha velem van valami, akkor itt van! Akkor én kellek neki!
A férjem sose szerette az ilyen bulizós, pasizós plázacicákat, neki mindig is a csendesebb, aranyos csajok jöttek be. Nem is értem mit akar tőle.
Kedves utolsó! Igazad van, teljesen!
Nekem ő volt az első, és eddig az egyetlen, valószínű ezért ragaszkodom hozzá ennyire.
Ez a határidő jó ötlet!
hány évesek vagytok? és a ribi mennyi idős??
Az ilyen nem ember, aki elhagyja a beteg gyerekét, mert "besokallt"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!