Miért törődnek bele egyes férfiak ilyen szinten az egyedüllétbe?

Lehet itt olvasni olyan panaszkodásokat, hogy a kérdező(régóta egyedülálló férfi) már nagyon vágyik egy barátnőre, leírja, hogy látja maga körül, hogy a hajléktalannak is van nője meg a fogatlan Béci is a csajával mászkál - ezek után miért gondolja, hogy neki nem juthat nő? Micsoda hülyeség ez? Elkönyvelik, hogy ők egyedül halnak majd meg, miközben azt is látják nap mint nap, hogy a náluk hátrányosabb helyzetű pasiknak is van párja. Ebből logikusan következne, hogy nekik is simán lehetne, de ehelyett az önsajnáltatás posványába süllyedve panaszkodnak, ahelyett, hogy tennének érte. Érthetetlen. Senki sincs örök magányra predesztinálva, ez nem természetes dolog.

Mit gondoltok erről? Ha egy férfi kitűzi célul, hogy tanul, dolgozik, lakást, autót vesz, stb., és ezekért tesz is, akkor miért nem tud ugyanilyen elszántsággal tenni azért is, hogy párra leljen? Ha ide jutnak, miért lohad le sokaknál ennyire a lelkesedés? A célokért tenni kell, nincs mese, a sült galamb módszerrel nem lehet előre jutni.