Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elkészült egy tudományosan kidolgozott intézkedéscsomag az incelek problémáinak megoldására. Mit gondoltok róla?
Hosszú lesz, de érdemes végigolvasni! Néhány incel készítette el a csomagot, de általános társadalmi problémákra is megoldást kínál (népességfogyás, elöregedő társadalom).
Egy másik kérdésnél már betettem hozzászólásba, de így sokkal több embert fogja látni. Érdekelnek minket a vélemények (főleg a pozitívak).
Első hozzászólásban lesz.
#2950
Nem javasolok semmit, ugyanis teljesen szürreális minden ilyen kezdeményezés a részetekről. Akár egy év alatt is történhet olyasmi, ami hatással lesz az adott illető további életére.
25/N (#2949)
2952: én javasoltam, hogy a párkereső alkalmazásokra várólista legyen a férfiaknak, és csak korlátozott ideig lehessenek fent egyszerre (mondjuk 3-6 hónap), és korlátozva legyen mennyi nőre írnak rá. Vagyis ugyanannyi nő legyen adott időben fent, mint férfi. Így a nőket nem ijesztenék el az egybitesek, és szívesebben használnák, és a "piac" is kiegyenlítődne. Cserébe pusztán várniuk kéne egy kicsit.
Ez az őáltaluk elmondottak logikája alapján minden problémát megoldana, tehát ha tényleg elhiszik amit saját maguk írnak, akkor támogatniuk kellene. De annyi volt a válasz, hogy ez nekik rossz lenne, szóval nem.
#2955
A csomag nyitott minden konstruktív javaslatra és észrevételre. Volt is egy pár, ezeket újfent köszönöm. Igaz, ez a kommentek 1-2 százalékát ha kitette.
"Senkihez nem "kényszerülsz hozzá". Ez egész egyszerűen nem igaz."
Hazudsz.
"Nektek nem az állami szabályozással azaz a felső kontrollal van bajotok, hanem egyszerűen az olyan dolgokkal, amik sértik a kiváltságos feminista pozíciótokat."
Csúsztatsz és hazudsz.
"A csomag nyitott minden konstruktív javaslatra és észrevételre."
Hazudsz. Csak a saját debil ötleteitekre nyitott, az meg értelmes ember számára vállalhatatlan.
"Volt is egy pár, ezeket újfent köszönöm."
A legkonstruktívabb javaslatok arról szóltak, hogy ezt az degenerált megoldáscsomagos ötletet jobb kézzel, bal váll fölött dobjátok ki a francba, mert marhaság az egész.
2957: Már letárgyaltuk a témát és többször is felsültetek.
Inkább áttérhetnénk mostmár a konstruktív javaslatokra, mint amit a 2952/2953 csinált.
"Már letárgyaltuk a témát és többször is felsültetek."
Pont ezt akartam írni. Többször tisztáztuk, miért baromság az egész incelcsomag.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!