35-45 közötti gyermektelen incel férfiak akik elengedtétek végleg a társkeresést: hogy csináltátok? Hogy tudtátok azt mondani hogy ennyi, nem ismerkedem tovább? Mit csináltok helyette? Nem hiányzik soha hogy bemutassatok valakit a családnak?

Nem volt ilyen pillanat, de a sorozatos kudarcok hatására fokozatosan egyre negatívabb lett a nőkhöz a hozzáállásom.

Például látok egy vonzó, akár még kedvesnek is tűnő nőt, de aztán gyorsan felvillan az agyamban, hogy ez is biztos csak friendzone-olna, szivatna, ahogy az összes többi előtte. Már el is megy a kedvem tőle, hogy ráhajtsak, mert minek. Őt se akarom szivatni meg magamat se. Legyen boldog a neki tetsző magas pasikkal!

Bár én nem vagyok incel, de én is feladtam a párkeresést! És NEM azért, mert a nők elvárásai ,,irreálisak", csupán tudom, hogy melyek azok a tulajdonságok nálam, amelyek nem biztos, hogy kompattibilisek egy párkapcsolatban!

Én bennem autisztikus tünetek vannak nem is kis mértékben, így emiatt érzem magamban ezt a blokkot.

És ezt úgy mondom, hogy nekem már volt párkapcsolatom x ideig szerintem lényegtelen meddig, de az lényeges, hogy az volt az első az életemben! Annyira az első, hogy első osztálytól a 12. évfolyamig nem volt párkapcsolatom. Aztán 20 évesen ismerkedtem egy lánnyal, udvaroltam neki és összejöttünk! És elég gyerekesen viselkedtem és neki is ez volt az első persze, így emiatt adódtak gondok jócskán.

Persze voltak jó dolgok is ebben a párkapcsolatosdiban, de már a végén felemésztettük egymást és hát szakítottunk. A barátságot meg nem fogadtam el utána, mert nem akartam paradoxonba kerülni. Rosszúl éreztem magam a szakítás után és féltem, hogy nem lesz megint barátnőm!

Ami még inkább tetézte a dolgot, hogy olyan nőkbe is összehozott a sors, akik szimpatikusak voltak nekem és velem is szimpatizáltak, csak éppen volt párkapcsolatuk, szóval ez is csak paradox!

Aztán magamba néztem és azt mondtam, hogy jó akkor én erről lemondok!

Nem akarom azt hallani, hogy ,,Van barátom!", nem akarok a nőnek udvarolni, mert az vagy bejön, vagy nem, nem akarok párkapcsolatban sem lenni, mert egy jó párkapcsolathoz nem kevés összetartás és energia szükséges és nem akarok gyereket, mert félő, hogy ő is autista lesz, akit megint csak Bullyingolhatják az iskolákban!

Ehelyett megpróbálom jó életet kialakítani magamnak, amit tudok megcsinálok, hogy előrébb tudjak lépni!

A nőket ettől függetlenül nem gyűlölöm, mert mindannyian emberek vagyunk nemtől függetlenül, csupán a párkeresés világa már annyira nem mozgat meg!

Elnézést, ha keszekusza a fogalmazásom, de nagyon remélem a lényeg átjön!

Köszönöm, hogy így anonim kommentelőként elolvastátok a történetemnek egy kis szeletét!

Ja és én csak 24 éves vagyok!

19-es voltam!