Az incelprobléma görbe tükör a romlott, elaljasodott társadalomnak?

Attól függetlenül is, hogy valaki incelként definiálja magát vagy sem (a negatív prekoncepciók miatt ettől talán szerencsésebb eltekinteni), elvitathatatlan, hogy rengeteg (és egyre több) sikertelen, tartósan magányos férfi van.

Ha egy társadalom valóban egyenlőségpárti és elvek szintjén és gyakorlatban is komolyan veszi a nemek közti egyenlőséget, akkor már magában ez a tény permanens közfelháborodást kellene, hogy előidézzen, hiszen a társkeresésben a férfiak ma már nem is alárendelt szerepben vannak, hanem gyakorlatilag mellékes, jelentéktelen, cselekvőképességüktől megfosztott tényezők. Milyen dolog az, hogy a nők egész nyugodtan 70 oldalas bevásárlólistákkal rohangálhatnak "elvárások, alapvetések" címszó alatt, a férfiaktól pedig az az egyetlen elfogadható magatartás, hogy mindezt teljesítsék, és ezen túl még mindig ott van a "mit tudsz ezeken túl nyújtani" kérdéskör, további végtelen számú, javarészt teljesíthetetlen elvárással.

És ugye itt is olyan férfiakról beszélünk már, akik egyáltalán eljutnak odáig, hogy akár csak egy nő is szóba álljon velük, kicsit előnytelenebb külsővel gyakorlatilag megölheti magát az ember, mert a magányon kívül sok minden nem vár rá. Felső középosztály alatt kb. szintén, mert a legtöbb nő ma már a gazdasági haszonszerzést látja az egyik, ha nem a legfontosabb szempontnak a párkapcsolatokban.

Könyveket lehetne írni arról, hogy mennyi probléma van az erkölcstől, moráltól megszabadult, ösztönállati szintre visszazüllött társadalom ámokfutásával a párkapcsolati piacon, és ennek csak az egyik következménye az incelprobléma, de mi kell ahhoz, hogy valódi változásokra esély nyíljon, és normalizálódjanak a nemek közötti viszonyok?