Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak én látom úgy, hogy az incelkérdés már túlmutat önmagán?
Ha valaki nem tegnap óta van itt, akkor tudja, hogy itt is egyre intenzívebbé válnak az incelprobléma körüli viták, nem ritka, hogy 2-300 válasz érkezik egy-egy kérdésre. Ugye nagy igazság, hogy az ember amit nem vesz komolyan, arról nem is tud hevesen vitatkozni, nem hozza lázba.
Ez a trend kezd tehát megfordulni, és már egyre többen beszállnak a vitákba.
Arról lehet szó, hogy már az átlagembereknek is láthatóvá vált az incelmozgalom, esetleg félni kezdtek attól, hogy itt valami olyasmi kezd megszerveződni, ami veszélyeztetheti a kiváltságos helyzetüket?
Lehetséges, hogy végül az incelkérdés lesz az, aminek a mentén a következő években eldől, hogy a jelenlegi formájában maradhat-e a párkapcsolati piac, vagy pedig változások lesznek. Az már nyilvánvaló, hogy probléma van, egyelőre az nem világos, hogy milyen választ fogunk adni a problémára.
Ideje komolyan venni az inceleket, és próbálni megérteni őket?
Ezt el lehet mondani minden mentális betegségről.
Ha egy normál ember azt látja hogy valaki irracionálisan viselkedik, sőt, olyan viselkedésmintákat produkál, amiket tudat alatt veszélyesnek érzékelhetünk, akkor az reakciót fog kiváltani.
Ti is ez a kategória vagytok a beteges megszállottságotokkal.
Az itteni inceleknek rengeteg idejük van, ki írnak egy kérdést, jön pár válasz, bedobnak egy nagyon provokáló választ amire még több jön.
Hogy te ezt, hogy kötötted össze azzal, hogy az emberek félnek, hogy változás lesz a párkapcsolati piacon na azt nem értem.
Ez a téma csak itt a gyakorin megy a valóságban senkit nem hallottam még erről beszélni.
A valóságban valószínű mindig is úgy volt, hogy a szépnek, okosnak, tehetségesnek, tehetősnek könnyebb a pártalálás, amég a csúnyább, csórónak picit többet kellene bele tennie..
Csak, hogy ezen az oldalon sokan akik incelnek tartják magukat még a hajukat se képesek levagatni a siker érdekében.
Hát akkor?!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!