Köztetek van, vagy ismertek olyan embert, aki egyedülállóként tervezi leélni az életét? Aki feladta a párkeresés lehetőségeit?

Köszönöm a sok hozzászólást, megörültem, mikor megláttam, mennyien írtatok! Mindenkinek ment a zöld pacsi a részemről!

Azért meglepőek és igen elgondolkodtatóak a válaszok. Hálás vagyok nagyon szinte minden válaszért, ha valaki szeretne hozzászólni még, írjon bátran! Minden értelmes választ pontozok zölddel és ha tudok valami értelmeset írni, hozzászólok!

Elmesélem nektek gyorsba, velem mi a helyzet. Én egy 32 éves férfi vagyok. 2 dolog miatt adtam fel a párkeresést, kezdem a kisebb problémámmal. Az első: nem tudok kocsit vezetni. Megvan a jogsim, vezettem már, viszont kétszer majdnem balesetet okoztam. Nem lett hála égnek semmi baj, de én utána órákon át úgy remegtem, mint a nyárfalevél. Jól elvagyok kocsi nélkül, de nem merek vezetni, úgy érzem, nincs hozzá érzékem és így jobb távol maradnom tőle. Márpedig egy párkapcsolatban szerintem egy férfinak tudnia kell vezetnie autót, ha családot szeretne, gyerek(ek)et és élményeket a párjával. Elképzeltem egy nőt, aki reggel mondja a palijának kapkodás közben: "gyere, ne szarj be, elviszlek én gyorsan a melóba" - őszintén szólva a röhögőgörcs kerülget a szituációtól, annyira abszurdnak tartom, hogy a nő vezet kocsit, a férfi meg nem tud. Nem tudom, mi a véleménye erről a legtöbb nőnek, nekem jócskán lefaragott ez az önbizalmamból.

Apropó, a második: az a fránya önbizalom-hiány és velejárói. Mivel elég ritkán és kis ideig volt szerencsém a nőkkel kapcsolat terén, az önbizalmam a béka feneke alatt landol elásva 20 méter mélyen. Elképzeltem ha randiznék egy lánnyal, aki az esetem lenne, mi lenne: leizzadnék, kiverne a víz, kiszáradna a szám, azon agyalnék, miközben hót vizesre leizzasztottam magam, nincs-e kicsit testszagom és nincs-e szájszagom, biztos valamibe elbotlanék közbe százszor és hülyeségeket beszélnék, amiket lehet, meg is bánnék. Próbálnék laza lenni és jófej, de belül tudnám, én ezt nem akarom csinálni, nem fog sikerülni, én ezt a harcot el fogom veszíteni úgyis, mint mindig, fölösleges bedumálnom magamnak, van esélyem, miközben nincs; mennyi egyedülálló férfit látok nap mint nap, akik normálisak(nak tűnnek), jó kiállásúak, sokkal jobb dumájuk van, magasabbak, vonzóbbak, el tudják vinni a barátnőjüket akárhova és VAN ÖNBIZALMUK. Hiába vagyok rendes, jófej, becsületes, nem ez kell ide, csakis magamnak okoznék fájdalmat azzal, ha belemegyek egy ilyenbe, mert nincs önbizalmam és hitem hozzá, hogy sikerüljön és szerintem ezt nem is lehet fejleszteni. Önbizalom nélkül márpedig nem fog sikerülni. Amíg próbálkoztam baráti körökben, diszkóban, szórakozóhelyeken, keresztény bálokon is, rendkívül boldogtalannak éreztem magam, alvásproblémák, tömegiszony, pszichológusok... életem legrosszabb élményei voltak ezek mind. Emlékszem, a keresztény bálokon kaptam a legdurvább visszautasításokat, amik nagyon rosszul estek, míg diszkókban sokkal normálisabban utasítottak vissza, amin meglepődtem. Persze fontos: nem a másik hibája, inkább mondja ki a nemet rögtön, minthogy hülyítse a másikat. De azóta, amióta elengedtem, boldogabbnak érzem magam.

Hazaérek melóból, igazából azt csinálhatok, amit csak szeretnék, olyan zenét hallgatok, amit csak szeretnék, annyi sorozatot nézek, amennyit szeretnék, akkor edzek, amikor csak akarok, akkor megyek le néhány cimborával sörözni egyet, amikor csak szeretnék, nem kell rohannom sehova, intézni ügyeket, nem kell megfelelnem senkinek, se gyereknek, se anyósnak, se apósnak, se semmilyen ismerősnek; szabadnak és függetlennek érzem magam meló után és megvannak ennek is az óriási előnyei. Jelenleg élvezem én ezt a fajta életet, sokkal jobban, mint a párkeresési időszakot.

Azért megmondom őszintén, elgondolkodtatott a 29es válasza is: "rengeteg szeretet van bennem, ami nem tud hova menni." És megrémített a 23-é! Ugye mint említettem, én is az öregkortól félek a legjobban ez esetben..