Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakítsak, vagy hazudjak? Nem dolgozom, páromat ez zavarja
Mikor elkezdtem az egyetemet, a szüleim mondták, hogy anyagilag megadnak mindent, én koncentráljak a tanulmányaimra. Lesz elég időm dolgozni a diploma után.
Ez működik is, örülök, hogy a fiatal éveim jól telnek, jut időm az egyetem mellett hobbikra, utazásokra, bulikra is.
A barátomat viszont ez zavarja, mert hogy milyen már, hogy vele megyek nyaralni, de a szüleim fizetik ki a részemet, vagy hogy most is kellett menjek fogorvoshoz és ők fizették a kezelést. Ez már heti szintű téma, vagy megjegyzést tesz, vagy ha éppen semmit nem csinálok, jön azzal, hogy "látod, ilyenkor például dolgozhatnál is, és lenne saját pénzed".
Vagy elromlott az autója, ami már ezeréves, többet van szerelőnél, mint nála. Mondtam, hogy adja el, csak a pénzt viszi és használhatja az enyémet, amíg nem gyűjti össze újra a pénzt. Hát biztos nem, neki van büszkesége, és nem fog olyan kocsit használni, amit valaki alátett.
Nem kell eltartania, egy forinttal sem járul hozzá az életemhez (amit nem is várok el!).
Anyukám szerint, ha nem változtat, az a kapcsolatunk vége lesz, mert ez később is baj lesz. Legjobb barátnőm szerint meg kamuzzak be neki valami home office munkát, aztán mondjam, hogy onnan van pénzem, úgysem tudja, mennyit is költök pontosan.
A kérdező egy diák.
A diákokat a szüleik pénzelik.
A kérdező majd megszerzi a diplomáját és elkezd dolgozni.
Akkor majd nem a szülei fogják fizenti a dolgait.
Szokták mondani, hogy a szegényeknek nincs pénzük továbbtanulni. Erre sokan hőbörögnek, mert hát Magyarországon a jó tanulóknak ingyen van az oktatás, még az egyetem is.
naja. De a szegénynek azért ninc spénze egyetemre járni, mert ha tanul, nem tud közben annyit dolgozni, hogy eltartsa magát és a családjának is tudjon segíteni. Úgyhogy vagy dolgozik, vagy tanul és éhenhal.
VOlt nem egy csoporttársam egyetemen aki munka mellett cisnálta a sulit. A fele kibukott, nem tudott megjelenni a vizsgákon a munka miatt.
Szóval ha egy család megteheti, eltartja a gyerekét amíg az tanul. Nyilván ha már kamuképzésekre jár csak hoy ne kelljen dolgoznia, az más, de egy Bsc esetleg Msc megszerzése nem ez a kategória.
persze akik szegényebb vagy diszfunkciós családokból származnak, azok ezt nem értik. Számukra az ember csak akor ér valamit, ha dolgozik, mert ez az alapja mindennek, máskülönben elkényeztetett meg kitartott meg stb.
Pedig ahogy a középiskolás gyerekedet kérdés nélkül etlartod, miért is ne lenne ugyanez a helyzet az egyetemista gyerekeddel? A középiskolás is tud dolgozni és pont annyira sz*rt sem ér a végzettsége, mint a még le nem diplomázott egyetemistának, szóval mindkettő csak szórólapozni lesz jó.
Minek nyüglődsz egy ilyen csóró pasival? Neked valami hasonló helyzetben lévő pasi kellene.
(Amúgy full irigy, ő is elfogadná ezek otthról, csak ot nem bírják támogatni otthonrol)
Azért zavarja mert a papabank után majd lehet elvárod hogy ő tartson el.. mert neked nem lesz megfelelő ez a munka se, meg az se... ezért.
Jó dolog ha belekóstol az ember egy kicsit a munka világába már diákként is. Ugye te már felnőtt vagy.
Hétvégén simán lehetne valamit dolgozni.
"Napi 1x beszélsz velük plusz közös utazás"
És ezzel mi a probléma? Anyukám lassan 50 éves, mégis napi szintű kapcsolatban van a nagyszüleimmel, nyáron nyaralni is szoktunk velük menni.
"Te szeretnéd hogy mindent megbeszéljen az anyjával?"
Nem zavarna egyáltalán.
"És tőle kapjon penzt?"
Nem az én dolgom. A jelenlegi helyzeténél biztosan jobb lenne még az is.
"Azért zavarja mert a papabank után majd lehet elvárod hogy ő tartson el.. mert neked nem lesz megfelelő ez a munka se, meg az se... ezért."
Szüleim cégénél fogok dolgozni, ha végeztem az MSc-vel majd.
"Hétvégén simán lehetne valamit dolgozni."
Hétvégén pihenek, tanulok, barátommal vagyok, vagy ha ő nem ér rá, barátnőkkel csinálunk valamit, esetleg utazom (igyekszem mindig úgy felvenni az óráimat, hogy max. csütörtök reggelig legyenek katalógusos óráim).
13
Szerintem meg diákként használja ki a szabad éveket és szórakozzon.
Én egy percet nem dolgoztan egyetem alatt, majd 22 évesen, fél évvel az első munkahelyem megszerzése után teljesen önállósodtam, semmilyen anyagi segítségre nem szorultam azóta. A párom az orrom alá is dörgöli néha, hogy bezzeg neki mennyit kellett dolgozni.
Nem érdekel, nem lesz bűntudatom amiatt, hogy a szüleim szerettek és gondoskodtak rólam, amíg kellett.
Ekkora hülyeséget
Konkrétan a nehezebb egyetemek nehezebb szakjait szó szerint LEHETETLEN elvégezni munka mellett, az utolsó 1-2 félévet kivéve.
De persze könnyebb szakon is, ha lehetőséged van rá, akkor minek terhelnéd túl magad azzal, hogy dolgozol is egyetem mellett? Utána lesz "pár" éved "kiélvezni" a munkát úgyis:D
Meg látom, hogy neki milyen nehezen megy a munka és az egyetem koordinálása. Egyik helyen sem teljesít jól, mindenhol szívességeket kell kérnie, úszik minden területen.
Ennek mi értelme lenne az én esetemben?
Na várjunk.
Te most az Msc-t csinálod. Vagyis már van egy diplomád. Ugyanis, ez már mester, csak alapdiploma után lehet elvégezni.
Értem én, hogy tanulás mellett nehéz dolgozni, de a mester képzést általában úgy állítják össze, hogy munka mellett viszonylag könnyen elvégezhető legyen. Tudom, mert fiam is erre jár most, 8 órás munkaviszony mellett kirázza a kisujjából. És nem támogatom semmiben.
Azt mondod, ha elvégzed akkor is a szüleid cégénél fogsz dolgozni. Tehát nem tudsz leválni a szülőktől.
Akit ennyire támogatnak, azok egyetem után is várják az anyagi segítséget.
És anyukád azért mondja, hogy szakítás lesz a kapcsolatból, mert nem tetszik neki, hogy a párod azt szeretné hogy önállósodj.
Egyébként nyáron is lehet dolgozni, csak szólok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!