Nőként bevállalnátok az alábbi dolgokat ha csak így lehetnétek együtt a szerelmetekkel?

Menne a halal egy ilyen retkes putriba. Mar csak azert sem fogtok tudni innen tovabblepni, mert a kornyezeted leepit. Nem fogsz tudni tanulni, nem fogsz fejlodni. Amilyen lenni akarsz, olyan dolgokkal/emberekkel kell korbevenned magadat.

Te jo uton vagy afele, hogy valami szegenysoron tengodo szerencsetlen legyel egy maszekos loszart se kereso pasival, meg harom visito pujaval, akiknek meg szakadt cipot se tudsz a labukra adni.

Kérdező, ne haragudj, de igenis a ti helyzetetekben az lenne a legjobb, ha jobban fizető állást keresnétek. Azért az, hogy ketten együtt nem tudtok egy épkézláb albérletre összerakni, az nagyon szomorú, és nagyon sajnálatos, de ha tovább akartok lépni, akkor nincs más út. Akár másik városban. Én is azért hagytam ott a tanári szakmát, mert a kezdő tanári fizetéssel maximum egy szobát tudnék kibérelni, de félrerakni már ott sem. És tök mindegy, hogy rendes munka vagy sem, ha nem juttok egyről a kettőre, akkor nem ér semmit. És mivel nincs senki, aki támogatna, nincs időd kivárni azt sem, hogy feljebb kullogj a rang- és bérlétrán. Az meg, hogy hétvégén is dolgozol, és ilyen mocsokul fizetnek... Ha mindketten elmennétek mondjuk egy Lidlhöz dolgozni, lenne annyi pénzetek, hogy teljes egy pici albérletre, amiben az olyan alapdolgok megvannak, mint a fürdőszoba, vécé.

Én ebben a helyzetben tuti azt csinálnám, hogy beadnám az önéletrajzomat pár tetszőleges multiba valami bolti állásra, ahol tisztességes fizetést adnak, a párom és én is vennék fel személyi kölcsönt, hogy teljen a kaucióra, ha sehogy máshogy nem megy, majd költöznék a fenébe. Ha a szülők úgyis lehúznak, akkor a fizikai távolság még jól is jön. Aztán, ha rendbeszedtük magunkat, akkor lehet gondolkodni a továbbiakban, kényelmesebb munkákban, stb.