Mit éreztetek, amikor először láttátok a nagy szerelmeteket, a feleségeteket/férjeteket, vagy esetleg akivel már régóta együtt vagytok?

Úgy mentem oda hozzá oda a buszon, hogy felszálláskor szentül megfogadtam: "Regi, ma új életet kezdesz! Igenis lesz egy csomó barátod, és lesz végre szerelmed is. Hajrá kislány!" És az amúgy sem népes üléstérben kinéztem random a párom. Na most én vele úgy összebarátkozom, hogy csak na... aztán csak néztem, néztem, néztem... végül mikor már neki is feltűnt odamentem, beszélgettem vele pár sort és ennyi. De rohadt büszke voltam magamra, hogy ennyi is összejött, mert nagyon zárkózott lány voltam mindig is. És már el is terveztem legközelebb, hogy fogok máshoz odamenni...

Aztán észrevettem, hogy ugyanott szálltunk le. Hogy egyfele megyünk... és végül beszélgettünk az úton. És úgy váltunk el, hogy végre lesz egy igazi fiú barátom... aztán pár hónap múlva több lett mint barátság.

Nem tudtam, hogy ez lesz a vége. Először csak barátokat akartam szerezni, azt ha az megy akkor fiút. Kb. 20 lehettem akkor.

De már a kezdetektől meg volt az izgalom, a sok körülötte forgó gondolatom. És akkor lett világos, hogy szeretem amikor minden apróságról ő jutott az eszembe. Amikor éjjel vele feküdtem és reggel vele keltem. Amikor elaludt a szobámba én órákig néztem az aló arcát. Amikor az őszi estéken megengedte, hogy a pulcsija alá dugjam a fagyos kezemet, ő pedig átkarolt azt hittem hallja az őrülten kalapáló szívverésem...

egy helyen dolgoztunk, odarakták mellém betanulni, de nagyon utáltam elsőre

nem volt szimpatikus, mert barna volt a szeme, öreg is volt, és nem volt az esetem

aztán elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy normális, egy év után már szimpatikus is volt

volt egy céges buli, amit nála folytattunk

még mindig nem gondoltam semmi komolyra

onnantól lett gyanús, hogy ágyba hozta a kávét meg a reggelit, azóta is csinálja

arra meg az évek alatt jöttem rá, hogy más pasitól hozzá képest semmit nem kaptam

24L

A könyvtárban velem szemben ült egy göndör szőkés hajzuhatag, és egyszercsak felnézett a könyvéből egy csodás kék szempárral és szelíd angyalkaarccal, arra gondoltam őt biztosan mindenki szeretheti..

18 évesek voltunk, ő lett a férjem :)

Mi interneten, egy társkeresőn ismerkedtünk meg a férjemmel. Én 24 éves korom elején jártam, ő pedig 20 éves kora végén. 3 év 5 hónap van köztünk. Mikor megnéztem a képét, már akkor is nagyot dobbant a szívem:)

18 napig ismerkedtünk online, és utána volt az első randink. Szóval élőben akkor láttuk egymást először. Mikor meglátott a mozgólépcsőn voltam épp, felé igyekeztem. Vadul mosolygott, (én csak ezt láttam) nekem meg nagyon dobogott a szívem, ideges voltam, izzadt a tenyerem... Első pillanattól tetszettünk egymásnak. Azt mondanom se kell, hogy az aznapi közgáz vizsgámat elszúrtam, és újra kellett írni (akkor már jelesre), mert annyira nem tudtam figyelni....A vizsgám után találkoztunk. Az első csókra már pár perc beszélgetés után sor is került:) És aztán még többször megtörtént.

Maratoni 12 órás randink volt így elsőre. Ebből kb 2 óra volt a mozi a westendben (az évfordulóinkat azóta is ezzel ünnepeljük ugyanott:) plusz fagyizás.

Utána kimentünk sétálni a Margit-szigetre és végig beszélgettük az egész napot.

A vége felé már szerelmes voltam. Mint utólag megtudtam, a férjem is. A második randin szerelmet is vallott, aztán én is neki.

A harmadik randink végén (a húga szülinapján:D) voltunk együtt először úgy. És 1 hétre rá átéltem vele életem első orgazmusát, amit soha senki mással nem.... Akkor tudatosult bennem először, és véglegesen, hogy ő az igazi, akire mindig vágytam. Remekül kijöttünk, hamar kialakultak az érzelmek, és az ágyban is tökéletes volt az összhang. Még az időzítés is jó volt, mert pont 2 héttel nyári szünet előtt jöttünk össze. Nem kellett sokat várni, hogy többet lehessünk együtt.

Alig 1 hónaposak voltunk amikor megkért. Az első évfordulónk előtt kb 1 héttel költöztünk össze, és fél évre rá, házasodtunk össze. Akkor én 25 éves voltam, a férjem 22. Most nyár elején töltjük az 5 éves kapcsolatot, és a 3,5 éves házasságot:)

Hát ennyi.

Mi is társkeresőn ismerkedtünk meg. Nagyon felkaptam a fejemet az adatlapjára, mert konkrétan pont azt írta le, amit én kerestem... Néhány tartalmas levél után találkoztunk személyesen, pozitív érzés és kellemes melegség öntött el, ahogy rám mosolygott. Kicsit aggódtam, vajon megfelelhetek-e egy olyan intelligens, okos és empatikus srácnak, mint ő... :)

Másfél éve vagyunk együtt, de már rengeteg minden van a hátunk mögött. Alig négy-öt hónapja tartott a kapcsolatunk, amikor diagnosztizálták a régóta sejtett mentális betegségeimet, amelyek olyan fizikai tüneteket is okoztak, hogy többször szállítottak vele kórházba. Emiatt a munkahelyemet is ott kellett hagynom, azóta egy minimális összegű segélyen élek. Ő ennek ellenére bevállalta az összeköltözést, amit még akkor beszéltünk meg, amikor volt még munkahelyem. Mellettem állt és fogta a kezemet a legsúlyosabb tüneteknél, naponta látogatott, amikor a pszichiátrián feküdtem, és tartotta bennem a lelket. Nyolc hónapja együtt élünk, sokat javult az állapotom, csodálatos, nyugodt és egyre kiegyensúlyozottabb a kapcsolatunk. :)

26/l (ő 29/f)