Kutya vagy én? Ti mit tennétek?

Van kutyànk, van macskànk, a kerti tóban rengeteg aranyhal.

De mivel kertes hàzban élünk, szép nagy udvarral, nem jelent gondot egyik àllat sem.Van jó meleg kutyahàza, a cica ki-be tud jàrni a kazànhàzba, de példàul sem a garàzsba, sem a műhelybe nem mehetnek be, a hàzba meg plàne nem!

A lànyom is imàdja az àllatokat, pàrom is, én is, de eszemben sincs (pàrom ki is vàgna:)) egy légtérben enni/aludni egy àllattal.

Lehet őket nagyon szeretni, kint az udvaron. Még ez is necces, mert taposott màr ki viràgot, de kezd leszokni róla.

Kutyapiszkot meg az udvaron is szedni kell, akárcsak ha sétàltatni viszi valaki.

Itt egyetlen megoldàs lenne, kertes hàz, mert lemondani (jogosan!) nem fog a kutyàról.

Esélyed sincs.

Nekem macskám van, és sajnos nem jöhet velünk albérletbe, így marad szüleimnél. Ezt el tudtam fogadni, viszont ha párom ellene lenne, hogy a későbbiekben magunkhoz vegyük, vagy egyásik cicát örökbe fogadjunk, és a házban (is) legyen, akkor nem lenne dolgunk egymással.

Jogod van olyat választani, akivel mindkettőtök számára elfogadható kompromisszumot tudtok kötni, de arra nincs, hogy olyasmire kényszeríts valakit egy életre, amivel nem ért egyet egyáltalán, és ez igaz visszafelé is.

Eleinte nálunk is mondta párom, hogy a macska ágyba nem, én meg megmondtam, hogy évek óta így él, nem fogom tudni, és nem is akarom ezt megváltoztatni. Azóta szerencsére teljesen megváltozott a hozzáállása, és jönni akar majd velem meglátogatni a cicámat. Nem köteleztem rá, sőt, külön kiemeltem, hogy nem kötelessége, de megszerette, és sokszor hiányolja is :) Ma már első dolga az összes cicánkat végigsimogatni és megölelgetni (4 macskának van, de csak egyik az enyém).

Szóval lehet komolyan át kéne gondolnotok a kapcsolatotokat, mert ugyan nem tűnik elsőre nagy dolognak, de egy állattartó nem fog tudni egy életre lemondani ilyesmiről, később komoly konfrontáció leszbelőle, még ha most látszólag bele is menne. Az még élhető kompromisszum, ha bizonyos helyekre nem mehet a lakáson belül, de csak kinti tartásra...

"Nem utálom, de a lakásban nem tűrök meg egyet se."

Akkor nem kellett volna ismerkedni.

Mit szólnál, ha téged akarnának megváltoztatni olyan dologban, ami neked nagyon fontos?

Szakíts vele. Buta vagy szerintem, már az ismerkedéskor ott kellett volna hagynod a lányt, mert már akkor tudtad, hogy a kutya neked nem fér bele.

Nekem cicám van, én teljes mértékben elfogadom, hogy valakinek ez kizáró ok, semmi sértődés nincs emiatt részemről. De az elég nonszensz nekem, hogy összejössz vele, abban a hitben hagyod, hogy közös életet akartok, de úgy, hogy azért az élete egyik legfontosabb részét passzolja le.

De ezt már az ismerkedéskor elrontottátok, én pont ezért anno már az első fél órában mindenkivel közöltem, hogy van egy macska és marad is, ha ez nem oké, akkor itt hagyjuk egymást.

Párom pl nem is cicás kifejezetten, ő annyit kért, hálóba ne jöjjön be. Ebbe bele is mentem, tehát nem is vagyok ilyen elfajzott állatpárti, csak nekem ő mást jelent, mint másoknak. Saját kezemmel szedtem ki egy kukából és neveltem fel tápszerrel, egyszerűen nem tudok rá úgy nézni, mint egy "négylábú, szőrvedlő lényre", én az állatra nézve az emlékeket látom, ahogy egy tenyérnyi puffadt kis gombócból szép cica lett, és legfőképp miattam. Lemondani egy ilyen állatról, aki évek óta veled van, olyan érzés, mintha azt kérnéd tőle, törje ki a nyakát saját kézzel (menhelyre dugni egyébként is biztos halált jelent neki...). Emiatt szerintem csak a szakítás marad, mint korrekt megoldás.

Már a szóhasználatod is irritáló: azzal a feltétellel jöhetne hozzám: nem gyakorolsz kegyet, hogy odaköltözik hozzád.

A lakásban nem türök meg egyet sem: megtűrni? Az ő kutyája. Jobban jár nélküled.

Én nem költöznék a kutyám nélkül. Ő a barátom, a falka-társam, ráadásul felelősséget vállaltam érte. Nem egy megunt játékmackó, akit otthagyok, ha épp úgy alakul. Senki kedvéért se.

Kompromisszum amúgy nem jöhet szóba?

Nekünk volt lakásban tartott kutyánk, de szó se volt arról, hogy a bútorokra felmászna... volt saját fekhelye, semmi keresnivalója nem volt a mi bútorainkon.

Az ágyon-kanapén engem is nagyon zavarna a kutya. De oda nem kell felmennie mindenáron, plusz mondjuk vállalnám ilyen esetben, hogy annyival többet takarítok, amennyivel többet szőrözik a kutyám.

Ezekkel igazából le is lennének tudva azok a tényezők, amik téged igazán zavarnak a kérdés alapján, neki meg nem kéne megválnia a kutyusától. Nem megoldás?

Milyen fajta kutya? Mert azért nem mindegy, hogy egy pincsiről vagy egy dándogról van szó! Nagytestű kutyát én se tartanék lakásban, de ha a kutyus már régóta a lánnyal él, akkor kvázi családtag, tehát eléggé öntőség azt kérni, hogy válasszon közted és a kutya között.

Inkább valami kompromisszumos megoldást kell választani. Pl. kialakíttok a kutyusnak egy saját kis részt a lakásban, ahol lehet és pl. nem engeditek be a hálószobába.

Egy normálisan szobatisztaságra nevelt kutya amúgy nem piszkít a lakásba, hacsak nem beteg. A tappancsát pedig meg lehet mosni séta után, hogy ne hordja be a koszt.

Én sem akartam kutyát a lakásba, de a párom rábeszélt és vettünk egy kistermetű kutyust. Most már el se tudnám képzelni, hogy ne legyen itt, nagyon megszerettem. Lehet, hogy te is megszeretnéd.

Oké, nálunk is vannak szabályok, mert a kutyusnak van egy saját kis szobarésze és bár mászkálhat a lakásba, az ágyra nem engedjük fel, csak a díványra.

Beszélj a lánnyal erről.

"az már nem kompromisszum, hogy a kanapéra, ágyra nem mehet fel, mert a végeredmény tekintetében ugyanott vagyunk, hogy benn van a lakásban. Nekem az az elvem, hogy nincs a lakásban."

El vagy tévedve. EZ igenis kompromisszum. Csak te nem vagy képes ilyesmire.

Akkor menj és keress olyan csajt, aki megfelel az "elveidnek".