Miért ilyen szörnyű a fiatal nők kisugárzása?

#71

Pedig át fogod venni. Ez a nagyvárosok velejárója. Én is vagy másfél éve lakom ebben a lakásban, de halvány fogalmam sincs arról, hogy egyáltalán miféle szerzetek laknak mellettem vagy felettem (légvonalban kb. 5 méterre).

Az utcán sem nagyon lehet végig menni úgy este, hogy ne szólítana le 2 kéregető, vagy 3 prosti (ha férfiként egyedül mászkálsz). Lányként meg nem tudom, de szerintem ugyanúgy átveszed ezt mert mindenki más ilyen lesz így neked sem lesz okod másképp viselkedni.

"Én egy vidéki lány vagyok, aki hamarosan költözik fel Budapestre, és remélem nem fogom átvenni ezt a "bús képet vágok" mentalitást."

Én is vidéki vagyok, aztán mégis átvettem. Nem azért, mert egy bunkó pesti lettem vagy kimosta a média az agyamat, hanem mert nagyon nagy itt a nyüzsi. Nagyon sok az inger és védem magam ellene. Nem vagyunk egyformák, jó enne ha az extravertáltak elfogadnák azt, hogy vannak más típusú emberek, akiknek nem jelent kikapcsolódás az, ami nekik ilyen.

Nem tudhatod még, hogy milyen hatással lesz rád a főváros. Nem azt mondom, hogy húúúú biztos te is ilyen leszel, de nekem mindig kicsit visszásan hat, amikor valaki tapasztalat nélkül nagy öntudattal beszél.

Ez nem a vidék, ahol mindenki ismeri egymást és követni kell a kis közösségek normáit. Majd meg fogod látni, hogy itt mások a szokások, én is megláttam. Ne felejtsd el, hogy a Pesten élők jelentős része szintén vidéki.

Agyam eldobom... Hogy lehet valaki ilyen értetlen?

Ha jehova tanúi kopogtatnak az ajtón mikor éppen mennél valahova akkor leállsz velük 6 órát beszélgetni? Ha valaki valamit nem akar, akkor nem akarja. Ennyi. Doszt ugyan az amit mondasz, mint a nemi erőszak. "Lányok, miért baj nektek, ha valaki lefog és megdug? Nekem ez olyan jól esne, szebbé tenné a napomat."

"Nem azt mondom, hogy húúúú biztos te is ilyen leszel, de nekem mindig kicsit visszásan hat, amikor valaki tapasztalat nélkül nagy öntudattal beszél."

Pont, hogy bem beszéltem nagy magabiztosággal, a mondat eleji "Remélem" éppen azért van, mert még képlékeny az egész. Ember vagyok, szociális lény, folyamatosan kölcsönhatásban a környezetével, bizonyos idő elteltével felveszem azokat a formákat, amit a közösség közvetít felém. De tudatosan ellen lehet állni neki, de ehhez munka kell. Nyilván könnyebb lesz alkalmazkodni a nyúzott arckifejezéséhez, ha a magánéletemben összecsapnak a hullámok a fejem felett. De én alapjában véve olyan ember vagyok, aki úgy érzi, hogy mindig negatív beállítottságúnak lenni túl sok életenergiát szippant ki belőlem, szóval minek lógassam az orromat és szórjak villámokat a szememmel, ráadásul a sok homlokráncolgatástól volt már, hogy migrénem lett. Nem vagyok én sem egy mindig boldog ember, de akaraterővel és önszabályozással elérem, hogy ne terjedjen el bennem annyira a düh és a fásultság érzete. Senkit sem szeretnék kioktatni, tudom, hogy valakinek nagyon nehéz sors jutott, de nem látják be, hogy ha belesodródnak az örökös elégedetlenség spiráljába, akkor onnan nehéz kikászálódni.

"Azt pedig nem értem, hogy miért akkora gond ha egy férfi megpróbálkozik nálatok." Azért nem érted, mert nem vagy kapcsolatban, nem gondolsz úgy egy másik emberre, hogy ti összetartoztok, ezért neked nincs közöd másokhoz és neki se másokhoz "úgy". Majd ha átéled megérted. Ha párom van akkor néhány kapu bezáródik, kevesebbet engedek meg magamnak a férfiakkal szemben, mert tudom, hogy úgyis mindent jelnek fognak venni. Hidd el, hogy nagyon kínos valakit visszautasítani. Szépen kérlek, hogy higgy nekem, hogy ez nem nyavalygás, hanem érzékeny ember vagyok és rosszul érint, ha valakit meg kell bántanom, ezért inkább kerülöm az ilyen helyzeteket. (Megjegyzem, más kérdéseknél pont amiatt megy a panasz, hogy micsoda lotyók a nők, hogy párjuk van és flörtölnek...)

Nem metró, hanem busz volt. Tanultam és egy srác mégis hozzám szólt. Nagyon tapasztalatlan voltam még, ezért amikor a "van barátom" után azt mondta csak barátkozni akar belementem, mert nem mertem visszautasítani. Persze aztán mégiscsak elkezdett puhatolózni, én meg butus módon elmondtam a nevemet, bejelölt facebookon. Nagyon kínos volt a páromnak elmondani ezt az esetet, nehezére esett elhinni, hogy én tényleg ennyire tájékozatlan vagyok férfi-nő ügyekben. Lehet, hogy a te fenekedben ott a rakéta és ismerkednél boldog-boldogtalannal, de a többi férfi nem ilyen. A férfiak elsöprő többsége azért szól hozzá egy ismeretlen nőhöz, mert barátnőt keres, ugyanis megvan már a baráti köre.

Az idősek tudod mit mondanak azalatt a pár perc alatt? Hogy jaj ezek a mai fiatalok, jaj ez a közlekedés, jaj ez, jaj az. Nem 56-ról mesélnek, nem igazi bölcsességeket mondanak, ami nekem is hasznomra van, hanem teljesen érdektelen közhelyeket pufogtatnak. Ez meg nekem teher. Miért kéne elviselnem, hogy idegen ember minimális terhet rakjon rám? Én sem fogok másra, ne gyere ezzel a majd ha megöregszel dologgal. Remélem nem fogok egyedül telefonozó fiatalokat letámadni, hogy egy kicsit beszélhessek a gonosz főorvosról. Nem az én gondom mások gondja. Volt, hogy beszélgettem már idős emberrel, de az értelmiségi volt, nem nénike meg bácsika. A saját nagyszüleimhez is kell néha türelem, mert ők már a második gyermekkorukat élik. Nekik megteszem azt a gesztust, hogy koncentrálok rájuk, de idegennek nem.

Mindig megdöbbent amúgy, hogy a sokszínűséget ünneplő és mások elfogadását hirdető kultúránkban az emberközpontú emberek, akiknek mindenük az emberi sokféleség kutatása nem képesek elfogadni azt a tényt, hogy nem mindenki olyan, mint ők. Hogy valakinek kevesebb inger is elég. Hogy valakinek nincs türelme idegenekhez. Hogy mások a gondjai, hogy egyáltalán vannak gondjai. Hiába mondod, hogy szeretsz másokat megismerni, itt az alkalom, hogy bepillants egy emberkerülő ember lelkivilágába, de te csak erőlködsz, hogy de miért így és miért nem amúgy. Azért, mert. Nem agymosás miatt, nem trauma miatt, nem a gonosz pesti élet miatt, hanem mert én egy ilyen típusú ember vagyok. Vagyunk még így páran.