Van még reménye ennek a kapcsolatnak? Hogyan tovább?

Elvakított a szerelem?

Hát öreg te se vagy 100-as

#3

Nincs olyan, hogy megtudod változtatni. Ha sikerül is, ideig-óráig tart. Sosem lesz végleges a változás. A feleséged ilyen. Ezt vagy elfogadod, vagy pontot teszel a kapcsolat végére. Középút nem lesz.

Azt mindenesetre be vésheted a fejedbe, hogy nem lehet senki alap személyiségén változtatni, főleg ha maga sem akar változtatni.

Nálunk hasonló a helyzet. Csak én vagyok a "rendetlen". Én vavyok a másik oldal! A férjem betegesen tisztaságmániás, ami társul egy még betegesebb rendmániával! Épitkeztunk, várjuk az asztalost, de isten tudja mikor jön, (van egy db gardrobom 150x200 ahova be kéne férnie az osszes cuccomnak szerinte...) Már a váláson gondolkodom....Akáemrhányszor takaritok, vagy mosogatok, neki az nem jó! Semmi nem elég neki, soha! Pedig takaritok, mosok, én főzök szinte mindig, rengeteg süteményt sütök (azzal pl. elégedett 😏) és a fejem sem fáj soha.... De nem. Nem elég! Semmi. Szóval én kivancsi lennék a feleség véleményére is.

Neki ott a kisgyerek, te mennyit foglalkozol vele? Mi az, hogy adhat neki játékokat??? A te gyereked is, nem? Meg kerdes, hogy mekkora helyen laktok...mert kis helyen nehezebb rendet tartani.

Tehát az a bajod, hogy pont olyan, mint amikor elvetted?

A házasságotok lényege pedig az, hogy ki legyen takarítva a lakás?

Egy éves a pici, és a feleséged munkanélküli? Mert ha elmenne dolgozni, lenne aki ellátja a kisbabát? Vagy neked az sem volt előtte egyértelmű, hogy most pár évig otthon lesz?

Először is gondold végig, hogy ha ő azt mondta, hogy menj el és válni akar, akkor neked van-e még lehetőséged ezen változtatni. Arról ugyanis egy szót sem írtál, hogy most milyen köztetek a viszony, mi maradt a nagy szerelemből. Mondjuk ha mindennap megy a veszekedés a kupi miatt, akkor el lehet képzelni.

Gondold át, hogy neki van-e igazsága abban, amit mond. Lehet, hogy te úgy képzeled, hogy egy egyéves gyereket bármikor be tudsz tenni a kiságyba. De ha ez igaz, akkor isteni szerencsétek van. Ebben a korban van a szeparációs szorongás. A középső gyerekemmel például elég durva pár hét volt. Vinnem kellett magammal a wc-re is, különben hányásig sírt, annyira felheccelte magát, ha kikerültem a látóteréből. Megnézném, hogy aludtál volna közben ...

Mondjuk ahogy elnézem, ennek a házasságnak már annyi. Szépen kiköltözöl, aztán megkapod azt, ami annyira fontos: patika rend lesz, senki se csinál kupit.

Vagy: üljetek le megbeszélni, hogy mi lehet erre a helyzetre a megoldás. Ugyanis a házasság nem a háztartásról kéne szóljon, hanem arról, hogy együtt nevelitek fel a gyerekeket, és egy család vagytok. Barátok, szeretők, munkatársak, szövetségesek, cinkosok, játszótársak. Nem csak lakótársak, akik veszekednek a szennyesen, amíg a közös gyerek a rácsos ágyban ringatja magát.

Mindketten hibásak vagytok. Ha te nem változol, nem lesz javulás. Nos, a feleségeden nem fogsz tudni változtatni. De magadon igen.

Érdekesek ezek a kommentek. A férj eljár dolgozni, bevásárol, vezeti a háztartást, főz és annyi kérése van a felesége felé, hogy vegye ki a részét, de még így is ő a szemétláda? Vannak gondok a fejekben.

Egyszerűen ne mosd ki a ruháit és ne takarítsd az ő életterét. Ha főzöl ne kérdezz rá mit enne, döntsd el magadtól. Ha ebből nem fogha fel, hogy gond van válj el. Ki akarná egy szipirtyóval leélni az életét?