Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha depis voltam és nem vettem neki fel, most mennyit vezekeljek ez miatt?
Nem egyszer esett meg mondjuk, hogy munkában pl nem telózom, de munka után meg úgy "kivagyok" a munkatársaktól, hogy majdnem sírok.
Az estém néha az hogy magamat rágom a napon, szomorkodom.
Ilyen állapotokban senkinek nem szoktam felvenni a teledont hanem pl könnyekkel zenét hallgatok, vagy álomba sírom magam.
Nem gyakori, de megesik.
Ezeket nem szoktam elmondani a páromnak, vagy akivel ismerkedem, mert soha nem is tudnak segíteni, és megesett olyan is hogy empátia helyett csak szánalmat lenézést kapok, mert a másikat meg pl imádják a munkahelyen és én vagyok a másik szemében a szerencsétlen szocializálatlan, nem sorstársak, nem lelkitársak, a mostani barátomnak is sok barátja van, munkahelyére nem görcsölve jár be, és terhelni sem akarom.
Megint elmúlt egy ilyen éjszakám, de sterintem most úgy megsértődött(vagy azt hiszi csalom), hogy mintha ignorálna is. írtam neki, hogy ne haragudjon nagyon rossz napom volt
Ezen kívül írogassak még, hívogassam még, keressem, kússzak másszak vezekeljek, vagy engedjem el?
Privátban a nicknév miatt nem szoktam írogatni. De köszönöm. Lehet segítene, de félő az is, hogy csak rontana a helyzeten. Élesben pedig nem ezzel akarnék kísérletezni.
Bánt valahol az hogy nem számithatok másokra, de ez gyakorta a legjobb akaratuk ellenére van és nem rosszindulatból.
Ez a tipik akaratlanul bántanak meg esete ha én azt hallom rendben akkor békén hagylak, de holnao remelem látlak.
Nekem ez egyenlő azzal hogy felőlem fel is fordulhatsz. De nem annak szánja. De ettől függetlenül képtelen vagyok ilyen beszélgetésekbe bonyolódni akkor amikor sírok és ömlenek a könnyeim.sokkal érzékenyebb vagyok olyankor. Bajra nem hiányzik ez a fajta tisztelet a nyakamba mert az nekem közöny, mint wmikor hagynak a gödörben. De csak mert úgy se tud tenni semmit. De az is baj hogy ilyen iq nulla. Olyankor minden baj.
Azzal hogy semmilyen kontakt nincs nem is csak magamat védem hanem a kapcsolatot is hogy ne alakuljanak ki bennem ellenérzések a másik felé!
Inkább ne tudjon semmit, inkább ne mondjon semmit
49 vagyok. De akkor mit tehet a másik? Ha békén hagy, az neked megalázó, mert közönynek értelmezed. De ha hív, az meg "zaklatás", mert egyedül szeretnél lenni.
Ha én lennék a párod, szeretnék kiigazodni rajtad, hogy akkor hogyan segítsek, mert szeretnék segíteni, de így meg kétségbe ejtenél, hogy semmi nem jó, nem tudok jót lépni.
Végifmg olvastam a kommenteket.
Megértem, hogy néha nincs kedved, foglalkozni másokkal, nekem is vannak ilyen napjaim. Meg is kapom anyukámtól, barátaimtól, barátnőmtöl, hogy keressem őket többször, mert ők igénylik hogy nem csak 2-3 hetente bukkanok fel. Nekem viszont csak ahhoz van energiám.
Na de társadalomban élünk, nem csak mi létezünk és nekik is joguk van aggódni, hogy mi történt velünk. Nekik is joguk van megkérni, hogy ne ijessz rájuk azzal, hogy eltűnsz szó nélkül x óráig, napig.
Az igényeiket mindenkinek joga van közölni, normális kapcsolatban (legyen az baráti, családi, párkapcsolat) ez így működik, nem titkolod az igényeidet, mert tudod, hogy a másik megérti és normálisan kezeli.
Nem teheted meg, hogy csak utólag közöld vele, hogy szar napjaim vannak. Ezt a kapcsolat elején közöld vele, és akkor megértik. Bem azért mert leszarak, hanem mert értelmes emberek. Engedik, hogy akkor keresd, amikor kész vagy rá.
Sőt ha elsőre nem fogják fel, akkor másodjára, harmadjára tuti, de ehhez előre kell jelezni, hogy lesznek ilyen napok a jövőben és utólag ráerősíteni, ha netán mégis keresnek.
Azt hogy csak magad vagy, más nem segíthet meg nem értek egyet, de te elhiszed, szóval ezt is próbálom megérteni. A barátod is megtudja, ha elöre közlöd, hogy mondjuk nem akarsz segítséget, hallgasson meg és ennyi. Nem kell magadban sírni, előtte is megteheted.
Mi lesz ha összeköltöztök és egész nap együtt lesztek? kiveszel egy hotel szobát, hogy ne előtte kelljen sírnod? Képzeld az emberek nem tehernek élik meg ha csak a segítséget. Amíg ezeket nem érted meg, addig lesznek ilyen gondjaid mint ami most van.
Nekem az exem volt ilyen. Ha baja volt, és sűrűn volt baja, akkor csak szimplán eltűnt. Előtte ugyan jelzett, hogy most nincs jó formában. Mondom rendben.. Lehet ezt így csinálni egy ideig kedves kérdező.
De nem véletlenül lett belőle ex.
Mi lesz ha összeköltöztök? Elküldöd, vagy kiveszel valami szállást egy hétre, mert neked rossz napjaid vannak? Azért remélem érzed, hogy ez így nem éppen normális. Partnert sem fogsz hozzá találni, mivel egy kapcsolatban nem csak te vagy. Nem csak neked vannak elvárásaid.
55#
Irtam hogy átjön, hogy nem miattam aggódnak hanem maguk miatt.50.kommentem.
A problémámban oedig ha akarnaj sem tudnak segíteni, amitől mégjobban fájna a tehetetlenségük miatt. Hogy szembesülnöm kell azzal, hogy nem támaszok.
De nem is várom el. Ezért nem is ítélem el nivek a szándék viszont jóakarat!próbálna segíteni, csak nem tud.
Amikor meg azt kaoom hogy rendben ha erre van szukseged magadra hagylak, nekem megint ugy jön át hogy mert persze hogy semmu ötlete nincs vállvetve velem kuzdeni, kirangatni, de tiszteletben tartja a kérésem ami megint jóindulat de nekem ez olyankor amikor sírok közönynek jön át. Hogy fel is fordulhatok akkor.
Én mindezzel csak azt magyarázom miért tűnök el es miért nem magyarazkodom mert a magyarázkodásra akaratlanul fognak megbántani engem és olyankor nagyon érzekeny vagyok újabb bántásokra amikor eleve bajom van.
56#
Erre meg csak visszakérdezni tudnék hogy kellene olyanhoz kötődni aki elhagy bàrmilyen okon?
A kérdésem is erről szólt. Hogy írjak még keressem vezekeljek kaparhak, vagy hagyjam ha elmegy elmegy ha szakit szakit?
De ezt megelőzte a barátom mert jekentkezett és megnyugodott hogy megvagyok.
Nekem együtt kéne lennem olyannal aki nem akar(na) velem lenni?
Megint kiforgathatnám ezt arra ha sírok bajom van nem támasz nem segitség közönyös (jóakarat ellenére! A segítőkészség ellenére!)de még zsarol is hisztizik is és el is hagy(vagy ignorál)?
Kéne ilyen után futni?
Erről szólt a kérdésem is szinte. A főkérdés.
De egy igen vagy nem helyett meg gondolom látod mit kaptam.
"Nem teheted meg, hogy csak utólag közöld vele, hogy szar napjaim vannak."
Erre 36.kommentem a válaszom
Nem vagyok köteles akaratlan bántalmazast sem tűrni pl 37.kommentem
Pelda
Tudod szivem ha magam alatt vagyok inkább szeretek egyedul lenni.rendben megértem(akkor magadra is hagylak egyedul a szarban)
Nem ezt akarja ugyan közölni! De nekem így csapódik le!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!