Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha depis voltam és nem vettem neki fel, most mennyit vezekeljek ez miatt?
Nem egyszer esett meg mondjuk, hogy munkában pl nem telózom, de munka után meg úgy "kivagyok" a munkatársaktól, hogy majdnem sírok.
Az estém néha az hogy magamat rágom a napon, szomorkodom.
Ilyen állapotokban senkinek nem szoktam felvenni a teledont hanem pl könnyekkel zenét hallgatok, vagy álomba sírom magam.
Nem gyakori, de megesik.
Ezeket nem szoktam elmondani a páromnak, vagy akivel ismerkedem, mert soha nem is tudnak segíteni, és megesett olyan is hogy empátia helyett csak szánalmat lenézést kapok, mert a másikat meg pl imádják a munkahelyen és én vagyok a másik szemében a szerencsétlen szocializálatlan, nem sorstársak, nem lelkitársak, a mostani barátomnak is sok barátja van, munkahelyére nem görcsölve jár be, és terhelni sem akarom.
Megint elmúlt egy ilyen éjszakám, de sterintem most úgy megsértődött(vagy azt hiszi csalom), hogy mintha ignorálna is. írtam neki, hogy ne haragudjon nagyon rossz napom volt
Ezen kívül írogassak még, hívogassam még, keressem, kússzak másszak vezekeljek, vagy engedjem el?
89# 88.komment
Vagy a mamás pelda.
Ha nem hivom fel azt giszi nem szeretem hálátlan vagyok.
Itt is ő a bántalmazó a vádjaival!
Kéotelenség az hogy minden ember komolexusai ellen harcoljak!
Mamával ilyenen már balhé is volt mert nem viselem el hogy a szeretetemet vonja kérdőre! Ez érzelni zsarolás b+
Ha nem hivsz fel akkor em szeretsz. Pff.
#87! Dehát akkor 2 lehetőség van.
1. Valójában nem abúzus, csak te éled meg annak. Erre nem az a megoldás, hogy hogy feljössz ide, olyan embereket kérdezgetni, akik ugyanazt a helyzetet nem tartanák abúzusnak, majd lehordod őket minden szarnak ezért. Ahogy neked, királylány, másnak is joga van a saját érzeseihez. Hanem az, hogy pszichológushoz fordulsz azzal, hogy abúzusnak élek meg valamit, ami a közfelfogás szerint nem az. Mit kezdjek ezzel az érzéssel?
2. Valóban abúzus, nem csak te érzed annak, ez esetben viszont azonnal felmentést keresel a másiknak, "mert a szándék mögötte nem az". Ugyanezt tetted az exednél is. A bántalmazó reakciója pl.ez: Miután sikerült elérnie, elhord minden mocskos r.bancnak, mert nyilván azért nem voltál elérhető, mert megcsaltad őt. Szerinted ez se szándékos, mert hát szerelmes beléd, féltékeny és ugye, a féltékenység a saját komplexusából es az irántad érzett szerelemből adódik. Tehat nem tudsz különbséget tenni a bántalmazó és az ép ember között reakciójuk alapján. A te szemszögedből mindkettő"nem szándékosan abúzál". Erre megint a pszichológus a megoldás. Mivel te mindkét esetben meg akarod tartani az illetőt, az fogja meghatarozni, hogy milyen kapcsolataid lesznek, hogy mit tesz a másik. A másik pedig, ha normális, elhagy a viselkedésed után, tehát kizárólag bántalmazókkal maradhat meg a kapcsolatod.
Amúgy nem válaszoltál. Tehát, mit tegyen az első hívás után? Hívott 1x, nem vetted fel. Hogyan tovább?
#85
"Tehát, mit tegyen az első hívás után?"
Meneküljön a faszi örökre el tőle! :D
#93! Ok.A pasinak én is azt tanácsolnám, dehát nem a pasi kérdezett 🤷🏼♀️
Kíváncsi vagyok, hogy a kérdező szerint mi a megfelelő reakció, de valószínűleg nincs olyan. Csak nem képes belátni, hogy a hiba az ő készülékében van.
Nem hordtam le senkit. Ez forditva van.
Más lehet bele se gondol ilyen dolgok mélysegébe hogy rendben akkor holnap. Más ennek a mögöttes jelentését se tudja. Ez a boldogok a lelki szegények effekt.
Megelhet mindenki olyan erzést amit akar. De ha az nekem bánto értelemszerüen elkerülöm.
Elgondoljodtatotz eleve az ha ignorál nekem mit kéne tennem. Foglalkozni olyannal aki ignoral nem akar látni rossz a véleménye rólam?
Nincs bántalmazó exem csak te szeretnéd azt, hogy legyen. Ez is vmi kivetítésed, hogy engem nem szeretnek bántanak. Te szenvedsz attol ha engem szeretnek. Te beteg vagy es neked lenne szukseged pszichologusra.
93#
Ha komplexusos, menjen is. De nem az, úgy néz ki. Nem kezdett el rólam kreálgatni negatívakat. Nem tett hozzá "képeket" a tegnaphoz hogy en szemét nyomorult aljadék r.banc nem vettem neki fel a telefont.
Semmi ilyen nincs benne.
Nem fantáziál nem vizionál.
Ez rengeteget jelent nekem most.
Mi a francról beszélsz? Azt írtad, hogy flegmázott, meg azzal jöttél, hogy azt hiszi megcsaltad. Te tudod mikor mit írsz?
Gyerekek szerintem ez csak troll.
Flegmázott egy mondatban aztán már latni akar.
Ő nem vizonált.
Az aki arra gondol ha a párja nem veszi fel hogy csalják vagy kidobták vagy szívatják az csak pelda volt, nem róla írtam. Hanem hogy mennyire egocentrikusak az emberek amikor örülnej annak hogy jah csak baja van azért nem akar ma velem talalkozni. Hasa fáj lázas akármi. Huh.
És innen már csak az erdekli akkor holnap?
Ezeket az ego dolgokat nem birom akkor amikor épp világvégén vagyok. Itt van az hogy abúzusnak élem meg.
De amikor nem vilagvége hangukatom van olyankor semmi bajom ilyenekkel hogy oke akkor holnap.
Ezek csak akkor "ütnek", mikor épp kivagyok sírok.
Miféle abuzus? A fejedben létezik csak az, hogy sérteget.
Te bántalmazod őt inkább.
És másokat hordasz le értetlennek, amikor mindenki egyetért. Látjuk, hogy te vagy a hunyó. De nem akarod elhinni, sőt fel sem fogod az egó, a mentális betegséged miatt. Szomorú, hogy a pszichológiai segítség sem segít(ett) rajtad, mert a hülyeségeidről ömlengsz. Olyan vagy, mint a beakadt lemez, csak a magáét fújja körbe-körbe.
Ide is kiírhatsz ezer kérdést is nem fog téged megérteni senki, nem fog senki pátyolgatni (hasonló mentális betegséggel küszködőkön kívül).
Ahelyett, hogy itt írsz ostobaságokat inkább mehetnel vissza a pszichológushoz. És szakíthatnál a férfival, mert ki fogod őt készíteni, esetleg egymást ha ő is beteg fejre, mint te.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!