Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha depis voltam és nem vettem neki fel, most mennyit vezekeljek ez miatt?
Nem egyszer esett meg mondjuk, hogy munkában pl nem telózom, de munka után meg úgy "kivagyok" a munkatársaktól, hogy majdnem sírok.
Az estém néha az hogy magamat rágom a napon, szomorkodom.
Ilyen állapotokban senkinek nem szoktam felvenni a teledont hanem pl könnyekkel zenét hallgatok, vagy álomba sírom magam.
Nem gyakori, de megesik.
Ezeket nem szoktam elmondani a páromnak, vagy akivel ismerkedem, mert soha nem is tudnak segíteni, és megesett olyan is hogy empátia helyett csak szánalmat lenézést kapok, mert a másikat meg pl imádják a munkahelyen és én vagyok a másik szemében a szerencsétlen szocializálatlan, nem sorstársak, nem lelkitársak, a mostani barátomnak is sok barátja van, munkahelyére nem görcsölve jár be, és terhelni sem akarom.
Megint elmúlt egy ilyen éjszakám, de sterintem most úgy megsértődött(vagy azt hiszi csalom), hogy mintha ignorálna is. írtam neki, hogy ne haragudjon nagyon rossz napom volt
Ezen kívül írogassak még, hívogassam még, keressem, kússzak másszak vezekeljek, vagy engedjem el?
Normális, segítő választ akartam írni, de látom a kommenteket, semmi értelme így válaszolni, csak céltábla lesz itt bárki.
Megint megy ez a "kezeltesd magad" típusú leugató stílus. De írjátok be még 1000x. :D
Nem támogato válaszokat kaptam.
39# ne gondoljon semmire, menjen a haverokkal, egyen jókat, élje a napját, és lehetőleg ne jussak eszébe és ne zaklasson a közhelyeivel se meg a közönyével se. A legjobb ha nem jutok eszébe se.
A szakitásrol vagy nem szakitásrol pedig én döntök, nem a gyk. Még én kérek elnézést:D
Benned sincs empátia. Érdekel, hogy a másik aggódik érted, vagy érdekel, hogy mit szeretne? Képzeld, egy kapcsolatban 2 ember van, nem te egyedül. Honnan tudod, hogy nem azért keres, mert neki is valami baja van, vagy öröme, vagy bármi, amit szeretne megosztani az állítólagos barátnőjével? Ja, hát az kit érdekel, nem a te problémád ugye. És még azt állítod, hogy nem vagy nárcisztikus 🤦🏽♀️
Természetesen jogod van ahhoz, hogy ne vedd fel a telefont, meg ne szólj semmit, csak akkor legyél szingli. Akkor bármikor úgy nyalogatod a sebeid, ahogy akarod. Csak ugye az se megy, mert társfüggő vagy. Így viszont a pasinak is joga van ahhoz, hogy azt mondja, köszöni szépen, de ő nem kínlódik egy ilyen flúgos nővel és otthagy. Ahogy minden normális pasi ezt tenné. Ez meg is magyarázza, hogy miért van mindig bántalmazó pasid. Mert nekik kell ilyen mentális beteg nő, a normálisak nem kérnek belőle.
Azt miért nem írod, hogy mennyi idős ez a kapcsolat? Úgy 3 napos, mint a kérdéseiből tudjuk. Te meg azt várod, hogy úgy viselkedjen a másik, mintha egy évek óta tartó szerelemben élnétek, nézze el az összes hisztikédet, mert hát szeret. Nem, nem szeret. Nincs még kötődés, ismerkedés van, amikor az ember eldönti, hogy szeretné -e azt a másikat társnak és nyilván, ha normális, akkor úgy dönt a viselkedésed alapján, hogy nem.
Azért irtam ki amit az elején irtam csak közben változnak a dolgok.
Barátom besértődött mert (nem először)nem vettem neki fel egyáltalán a nem tudom hanyadikra se.mert nem akartam vele sirva panaszkodva hisztizve vagy vilagvége depiben kommunikálni vagy hallgatni azt hogy le vagyok ejtve a bajommal es nem érdekli, vagy a közhelyeit. Az emberek néha a legjobb akaratuk ellenére se tudnak se segiteni, vagy épp még tudatlan bántani is.pl a közhelyekkel vagy közönnyel.
Másnap már kitisztult az agyam, jozanabbul látok visszajött az életkedvem és ráirtam elnézést kérve.
Amire nem reagált.
És ekkor irtam a kérdést hogy most kezdjek el esetleg vezekelni kaparni, vagy engedjem inkább el az egészet, csinál amit akar. Ha ignorál akkor ignorál. Ha szakít akkor szakít.
Es miután kiírtam már meg is oldódott a dolog meet felgmán ugyan de jelentkezett és elvan minden happy fátylat tett az egészre, nem görcsöl rajta. A lényeg hogy megvagyok, és minden gondja baja elszállt.
Tehát targytalan lett a kérdés.
De közben elkezdtem kapni az ivet hogy amiert szomoru vagyok sírok en mentálisan beteg vagyok menjek pszichologushoz.
Meg a leb.szásokat mert eltűnök nem írok a másiknak.
Amit próbáltam megmagyarázni miért nem.
Akkor meg jön az minek vagyok vele.
Mert nindenki más is ilyen. Egyszer. Másszor meg nem várok el empátiát, lelkitarsiasságot sem senkitol azt is irtam miert nem. Mert akivel volt azzal meg kemia nem volt. Másokkal meg nincs lelkitársiasság.
Egy kapcsolat azért bőven komplexebb annál mint amit itt hisznek.
Ha vmi nincs meg a párodban dovd ki. Az meg senkit nem érdekel hogy ezer más minden pedig megvan benne, ami meg másokban nincs meg.
Valamint épp unatkozom és opvasgatom itt a gyk-t hogy képesek kikelni magukból az emberek egy síró szomorú emberen. Es elhordani sérültnek meg mindennek. Döbbenet.
Segitő valaszokat persze köszönöm.gyom közt a kisvirágok
47tisztán lejön hogy csak magukért aggodnak.
El vannak e hagyva meg vannak e csalva szívatva vannak e bajom van e velük.
Jah hogy bánatom van? Akkor meg jó.(homlokizzadás törölve-öröm)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!