Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért ekkora bunkók a lányok?
Egyetemen (2 éve,most 3.évben vagyunk) megismertem egy lányt az egyik szemináriumról. Eléggé tetszett, próbáltam kedves lenni,ide oda elhívni,el is jött,stb, de kb csak barátként nézett rám. Majd egyik este elmondtam neki hogy én többet érzek. Akkor azt mondta (előtte pár hónappal jött ki egy kapcsolatból), hogy nem akar most senkit, és szeretné ha ennek ellenére barátok maradunk aztán idővel kiderül. Amilyen idióta voltam belementem. Aztán azóta eltelt 2 év (végig barátok voltunk), neki nem volt senki komoly,bulizgatott,magára figyelt, aztán most megint próbáltam randira hívni, el is jött , próbáltam tudtára adni hogy ez egy randi de direkt elterelte a szót ha konkrétan randit említettem, stb,de nem mondott nemet. Ugyanúgy beszélgetett velem messengeren is ha írtam neki, flörtölős dumámra is röhögő vagy mosoly emojit küldött,tehát nem offolt ki.
Majd mosz egy hete összejött egy sráccal akiről köztudott hogy egy hatalmas bunkó s*ggfej.
Akkor engem miért hitegett 2 évig? Miért hagyta hogy elvigyem legalább 50x étterembe, ide-oda, hazavigyem kocsival az egyetemről minden saját ügyet eldobva,stb?
Komolyan hogy lehet valaki ilyen?
Miért azt akarta aki bunkó, "rosszfiú" és 99% hogy megcsalja,összetöri a szívét idővel? Miért nem azt aki mindig ott volt neki, segített,kiönthette neki a lelkét, bármit megtett érte? És főleg miért kellett 2 évig hitegetni amikornteljesen egyértelmű jeleit adtam annak hogy többet akarok?Akkor most mégis mi kell a lányoknak??





Kérdező baromi ritka ezen az oldalon, hogy olyan egyetértés legyen valamiben, mint amilyen itt van, a kommentek között.
Ezt vedd már egy jelnek, könyörgöm...





Otto Weininger, osztrak filozofus, az 1903-ban megjelent, Geschlecht und Charackter cimu muveben azt irta, hogy a no egy moral nelkuli entitas.
38F incel





32
Én meg 2023-ban azt írtam, hogy 38F incel egy hülye.










Nem hitegetett. Azt kell megértened, hogy a "még nem állok készen egy kapcsolatra", vagy a "most nem fér bele az életembe egy kapcsolat" jellegű dumák csak kegyes hazugságok. Valójában azt jelenti, hogy tőled nem akar többet, csak így talán kevésbé bántó.
Az igazság az, hogy a leírásod alapján Te önként bevonultál a barátzónába, most meg hisztizel, mert végre rájöttél, hogy ebből nem lesz több.















Nők ilyenek, simán feláldoznak bárkit a figyelemért.. én is voltam hasonló esetben, ő pl engedte azt is puszilgassam..
Nálad az volt a baj h ennyi idő alatt nem próbáltál rámászni, megérinteni
Fiatal vagy még szal no para, következő csajnál figyelj oda





Nekem is volt ilyen"barátom" Nagyon igyekeztem kerülni, de levakarhatatlan volt. Meg is mondtam, hogy azért nem akarok talizgatni, hogy ne hitegessem. Válasz:"Dehogy hitegetsz, megbeszéltük, hogy barátok vagyunk, a barátok pedig szoktak találkozni. Nekem ez is sokat jelent/jól esik, hogy együtt lógunk, dumálunk, stb.. " Aztán mikor lett valakim persze én voltam a világi hitegető céda. Egyáltalán mi az, hogy elkezdtem mással ismerkedni, mikor ő várt rám???
Sajnálom fiúk, de tényleg nem lehet nektek jót tenni. Ti erőlködtök, hogy akkor legalább barátság legyen, stb, aztán meg megsértődtök ha nem lesz belőle legalább egy potya szex.





További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!