Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért ekkora bunkók a lányok?
Egyetemen (2 éve,most 3.évben vagyunk) megismertem egy lányt az egyik szemináriumról. Eléggé tetszett, próbáltam kedves lenni,ide oda elhívni,el is jött,stb, de kb csak barátként nézett rám. Majd egyik este elmondtam neki hogy én többet érzek. Akkor azt mondta (előtte pár hónappal jött ki egy kapcsolatból), hogy nem akar most senkit, és szeretné ha ennek ellenére barátok maradunk aztán idővel kiderül. Amilyen idióta voltam belementem. Aztán azóta eltelt 2 év (végig barátok voltunk), neki nem volt senki komoly,bulizgatott,magára figyelt, aztán most megint próbáltam randira hívni, el is jött , próbáltam tudtára adni hogy ez egy randi de direkt elterelte a szót ha konkrétan randit említettem, stb,de nem mondott nemet. Ugyanúgy beszélgetett velem messengeren is ha írtam neki, flörtölős dumámra is röhögő vagy mosoly emojit küldött,tehát nem offolt ki.
Majd mosz egy hete összejött egy sráccal akiről köztudott hogy egy hatalmas bunkó s*ggfej.
Akkor engem miért hitegett 2 évig? Miért hagyta hogy elvigyem legalább 50x étterembe, ide-oda, hazavigyem kocsival az egyetemről minden saját ügyet eldobva,stb?
Komolyan hogy lehet valaki ilyen?
Miért azt akarta aki bunkó, "rosszfiú" és 99% hogy megcsalja,összetöri a szívét idővel? Miért nem azt aki mindig ott volt neki, segített,kiönthette neki a lelkét, bármit megtett érte? És főleg miért kellett 2 évig hitegetni amikornteljesen egyértelmű jeleit adtam annak hogy többet akarok?Akkor most mégis mi kell a lányoknak??





Klasszikus balek vagy, ennyi a történet.
És nem a nők gonoszak, hanem maximum ez az egy. De te is kellettél ehhez a történethez.
Ja és mindeközben megtudtam hogy volt egy srác akivel barátság extrákkal kapcsolatban volt, szóval barátság+szex.
Szóval én még csak ennyit sem kaptam,ez sem én voltam.










De nyilván ő is érezte hogy hogyan írtam neki,hogy mások a szándékaim.
Ennek ellenére ezekre a flörtökre mindig mosollyal reagált. Szerintem az lett volna a tisztességes ha megírja hogy nézd az érzéseim nem változnak és nem is fognak hagyjuk egymást.




















Én nő vagyok, de ha pasi lennék és a nő akit etetek és a kövi randin nem ajánlja fel hogy fizet vagy legalább a sajátját, akkor nem is tudom, kibsznam.
Ha meg barik vagytok, az meg úgy működik hogy vagy felesbe fizettek vagy egyszer ez, másszor a másik. Ha már enni járkáltok...





Nem hitegetett téged senki. Ugyanilyen esetet néztem végig nemrég, mikor egy hölgyeményt azzal gyanúsítottak hogy hülyíti a faszkimát, mikor a nő másfél éve kapcsolatban van, és szereti a párját.
Az hogy te hülye vagy, és túlgondolod a dolgokat, az nem a nő hibája. Ha nem érez úgy irántad, azt nem lehet kierőszakolni. Ezt kéne végre felfogni, és nem őket hibáztatni. Meg mi alapján kéred számon egy ember érzéseit?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!