Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan fogadtassam el a párommal, illetve a családjával, hogy nem lesz utódunk?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Azzal semmi baj nincs, hogy nem akarsz (saját) gyereket és elköttetted magad, szégyen, hogy ezért külföldre kellett utaznod és nem lehet itthon megcsinálni, de hát ez van.
Az viszont igenis baj, hogy az elmúlt 4 évben nem beszéltetek erről a pároddal. Amiket felsoroltál témák, hogy mikről szoktatok beszélgetni, az nem valami mély vagy tartalmas dolog, a nyaralás szervezése meg a balkonra kiültetett virágok témája a szomszédasszonnyal is ugyanolyan jó téma, akivel évente 2x találkozunk, nemhogy a párunkkal, akivel már évek óta együtt élünk. Szóval nekem ebből az jön le, hogy a párkapcsolatodat sem gondolod úgy igazán komolynak, és ezért sem akarod neki elmondani, mert nagyjából annyira érzed tartósnak és "életed társának", mint bármelyik korábbi alkalmi kapcsolatodat, akiknek semmi közük nem volt az egészhez. Ezzel sem lenne amúgy baj, ha a párod nem gondolná másképp. Ő családot szeretne veled, legalábbis az a hosszú távú terve, és hacsak másképp nem jelenti ki, akkor az az alapértelmezés, hogy SAJÁT gyereket, saját spermából és teáltalad kihordva, megszülve, megélve a kisbabás kort a pelenkázással, dackorszakkal, minden nyűgjével együtt, nem átugorva ezt a részt és egyből 4-5 éves cigánygyerekekkel kezdve. Az, hogy te meghagyod abban a hitben, hogy van erre lehetősége, csak MÉG nem ezt akarod, az igenis hazugság és nagyon inkorrekt a részedről. Ha nagyon nem akarod, akkor nem is feltétlenül kell elmondanod, hogy el vagy köttetve (hiszen az előbbi kifejtésem alapján amúgy sem egy mély kapcsolat a tiétek), de azt mindenképpen joga van tudni, hogy te csakis örökbefogadásban gondolkodsz, ha egyáltalán gyereket vállalnátok. Neki is joga van dönteni a saját életével kapcsolatban, és ha számára ez az általad kész tényekként prezentált helyzet nem megfelelő, akkor színtiszta gonoszság részedről ezt a döntési lehetőséget elvenni tőle.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
#63
Nincsen lelkiismerete, önkritikája, számára teljesen természetes, hogy majd évekkel később az lesz amit ő elgondolt. Aztán, ha a másik nem ért vele egyet, akkor számára a jelek szerint teljesen mindegy, hogy mi lesz a kapcsolattal. Annyira egoista, hogy úgy gondolja a másik annyira szereti, hogy egy ilyen nem kis hibát simán elnéz neki. Ha meg mégsem, akkor szevasz a kapcsolatnak. A kérdezőt ez sem igazán érdekli, különben nem titkolt volna el eddig egy olyan dolgot, amit simán el lehetett volna mondani a kapcsolat kezdetén is. Csak mentegeti magát az üres kifogásokkal, amiknek semmi értelme. Egyszerűen logikátlan az, amit tett.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Egyébként te is tájékozódhatnál, ha már itt osztod az észt, mert igenis van olyan sterilizáció is, ahol a mehet is kiveszik és akkor a menstruáció is megszűnik.
Mondjuk ha elkottetnem magam, biztos így csinálnám, legalább ne szenvedjek negyven évet a menstruációval…
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Egyszerű.
Fogadjatok örökbe egy ukrán árvát, aki már nem kicsi, olyat, akit a párod és családja is elfogad.
Valami hasonlón gondolkodom én is pár év múlva: [link]
Nevetséges a feltélezésed, hogy komolytalan kapcsolatban élünk. Nagyon fontos számomra, ő a legelső férfi, akivel hosszú távra tervezek, pedig volt már előtte néhány komoly kapcsolatom. A családja is maximálisan elfogad, a szülei a lányukként kezelnek. Vannak közös távlati céljaink, fontos kérdésekben kikérjük egymás véleményét. A felsoroltak csak példát voltak, amikről a napokban beszélgettünk, szoktunk mélyebb kérdéseket is érinteni. Megbeszéltük, hogy mi lenne, ha egyikünk súlyos balesetet szenvedne, a választásokról, a meglepő eredményről (politológus vagyok, így nem az utca átlagembere szintjén), tud arról, hogy menekültem el, mikor tévedésből majdnem megkéseltek.
Hidd el, hogy nagyon alaposan tájékozódtam, számtalan külföldi oldalt végignéztem, beszéltem kinn élő, ilyen műtéten átesett emberekkel, nem hirtelen felindulásból döntöttem el, hogy ezt szeretném. Húszas éveimben csináltattam a beavatkozást, ilyen fiatalon és egészségesen nincs az az orvos, aki kivette volna a méhemet is, mellesleg az egy rendkívül nagy műtét, utána életem végéig hormonpótló készítményeket szedni, korai menopanuzát átélni nem akarnék. Nekem nincs bajom a menstruációmmal, nem jár elviselhetetlen görcsökkel, elvagyok vele, ez is azt jelzi, hogy megfelelően működik a szervezetem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
#70
Az már meghaladja az értelmi képességeit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!