Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan fogadtassam el a párommal, illetve a családjával, hogy nem lesz utódunk?

Figyelt kérdés
Párom bátyja és menyasszonya külföldön élnek, a csajnak több nőgyógyászati problémája van, elfogadták, hogy nem lehet gyerekük, már nem is akarnak. Sokszor mondta anyus (párom anyja, akit második anyámként szeretek), hogy milyen jó lenne már unokázni, mennyire várja már, hogy nagymama lehessen. Azt is hozzátette, hogy ezzel nem akar ránk nyomást gyakorolni, mi tudjuk, hogy mikor és mit szeretnénk. Senkinek nem beszéltem a kis titkomról, amit csak a legjobb barátnőm tud, ő kísért el külföldre a műtétemre sok-sok évvel ezelőtt, ahol sterliziáltak. Párom sem tudja, egyedül annyit mondtam neki, hogy egyelőre nem akarok gyereket, a karrieremben akarok feljebb lépni. Nem zárkózom el a gyerekvállalástól, de hagyományos úton biztosan nem lehetséges, a szüléstől, illetve az újszülöttek látványától, a pelenkázástól rosszul vagyok, így ami szóba jöhet nálam az az, hogy egy 4-5 êves, nagyobb gyereket fogadunk majd pár év múlva örökbe. Tényleg bármiről beszélgetünk zavartalanul, de ebbe mindig rettegek belekezdeni, nem tudom hogy fogják fogadni, elfogadható kompromisszum-e ez.
2022. ápr. 7. 09:36
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/128 anonim ***** válasza:
99%
Milyen kapcsolat az, ahol 4 év alatt nem kerül szóba ilyesmi? 🤷‍♀️ Ezt se értem, miért titok akár az első randin, hogy én vagy a másik hogy gondolkodik a családtémáról? Mondjuk ez általában csak annak titok, akinek vaj van a füle mögött.
2022. ápr. 7. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/128 anonim ***** válasza:
100%

"nincsenek egymás előtt tabuink."

A francokat nincs. Ez szerinted rendben van, hogy 4 évig eltitkoltad előtte? Hiába mentegeted magad, attól a tényeken nem változtatsz. Te is az a típus vagy, aki szerint körülötte mindenki hülye csak ő a helikopter. Önkritikád az neked sincs.

2022. ápr. 7. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/128 anonim ***** válasza:
100%

#19 De, szerintem ez nagyon is olyan infó, amit az elején tisztázni kell - ne is említsem, hogy 4 év alatt se mondtad ezt el neki.


A gyerek egy nagyon nagy dolog az életben, és nem nagyon van kompromisszum ezen a területen. Valaki akar gyereket, valaki nem akar. Valaki szívesen örökbe fogad, valaki nem lenne képes a gyermekeként szeretni egy idegen gyereket.


Ezt az első pár randi alatt tisztázni kell, mert ha nem passzoltok, akkor csak egymás idejét húzzátok. (Vagy együtt maradtok, de az egyikőtök nem lesz elégedett)

2022. ápr. 7. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/128 anonim ***** válasza:
100%
Pedig ez a lehető legjobb dolog, hogy kiderítsd, a másik valóban mit gondol. Ha azt mondod, nem akarsz gyereket, reménykedik, de ha elmondod, hogy tettél komoly lépéseket is, azonnal tudja, hogy megéri-e a kapcsolat.
2022. ápr. 7. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/128 anonim ***** válasza:
100%
De, egy ilyen beavatkozásnak szóba kell kerülnie a 2-4 randin. Ez nem visszacsinálható, meg majd meggondolhatom dolog. Mi van ha a párod nem akar örökbefogadni, de gyereket meg igen? Miért nem lehetett ezt tisztázni időben?
2022. ápr. 7. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/128 anonim ***** válasza:
100%
Amikor steriziláltattad magad, akkor előtte végig kellett volna gondolnod, hogy később mi lesz, és olyan férfit keresni, aki szintén nem akar gyereket. Vannak bőven. De legalább akkor közölni, amikor a kapcsolat kezd komolyabbá válni. Az első randin is szóba lehet hozni. Nem kell a részleteket elmondani, csak annyit, hogy nem lehet gyereked, csak örökbefogadás jöhet szóba.
2022. ápr. 7. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/128 anonim ***** válasza:
98%
Én úgy látom, hogy neked az amit tettél, max. annyit számít, mintha elfelejtettél volna venni fél kiló túrót a boltban. Pedig adott esetben ez is nagy hiba, ha pont fő alapanyaga a kajának. Nagy bajok vannak a jellemeddel, és nem azért, mert sterilizáltattad magad. Hazudozásra, titkolózásra nagyfokú hajlamaid vannak, a felelősséget sem vagy hajlandó vállalni a tetteidért.
2022. ápr. 7. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/128 A kérdező kommentje:
Szerintem ameddig ismerkedünk csak, nincs kimondva, hogy kapcsolatban vagyunk, addig semmi köze hozzá, ez egy olyan kaliberű dolog,amit nem szívesen kötök mindenki orrára. Utána meg úgy alakult, hogy nem merült fel köztünk ez a kérdés.Ha annyira prioritás lenne az életében, akkor biztosan többször felhozta volna. Arról sem beszéltünk eddig, hogy hogy képzeljük el a nyugdíjaséveinket, mi lenne ha a másik nemet akarna változtatni stb.
2022. ápr. 7. 10:17
 29/128 anonim ***** válasza:
99%
A gyereket is erre neveled majd, hogy hogyan kell dolgokat eltitkolni?
2022. ápr. 7. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/128 anonim ***** válasza:
100%
És nem "elfogadtatni" kell, ugyanis lehet, a párod nem fogja elfogadni.
2022. ápr. 7. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!