Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan fogadtassam el a párommal, illetve a családjával, hogy nem lesz utódunk?
Figyelt kérdés
Párom bátyja és menyasszonya külföldön élnek, a csajnak több nőgyógyászati problémája van, elfogadták, hogy nem lehet gyerekük, már nem is akarnak. Sokszor mondta anyus (párom anyja, akit második anyámként szeretek), hogy milyen jó lenne már unokázni, mennyire várja már, hogy nagymama lehessen. Azt is hozzátette, hogy ezzel nem akar ránk nyomást gyakorolni, mi tudjuk, hogy mikor és mit szeretnénk. Senkinek nem beszéltem a kis titkomról, amit csak a legjobb barátnőm tud, ő kísért el külföldre a műtétemre sok-sok évvel ezelőtt, ahol sterliziáltak. Párom sem tudja, egyedül annyit mondtam neki, hogy egyelőre nem akarok gyereket, a karrieremben akarok feljebb lépni. Nem zárkózom el a gyerekvállalástól, de hagyományos úton biztosan nem lehetséges, a szüléstől, illetve az újszülöttek látványától, a pelenkázástól rosszul vagyok, így ami szóba jöhet nálam az az, hogy egy 4-5 êves, nagyobb gyereket fogadunk majd pár év múlva örökbe. Tényleg bármiről beszélgetünk zavartalanul, de ebbe mindig rettegek belekezdeni, nem tudom hogy fogják fogadni, elfogadható kompromisszum-e ez.2022. ápr. 7. 09:36
31/128 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Tehát, ha 10 év múlva merül fel nàla a gyerek téma, akkor szerinted teljesen rendben van, hogy ennyi idő után tudja meg, hogy tőled sajátja nem születhet, pedig neki ez az elképzelése. Az örökbefogadás meg neki nem lesz opció. Te mit szólnál ahhoz, ha neked így húzná valaki az idődet? Jó érzés lenne? Ugyehogynem?
32/128 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
A döntésed megérthető, egyetlen egy dolog nem, hogy a párodnak anno nem mondtad el, hogy sterilizálva vagy. Ez alapjáraton fontos infó neki és gyakorlatilag hitegeted évek óta, egy hazugásra épül a kapcsolat. Na ez a nem korrekt és mihamarabb el kell mondanod, mert rettenetesen becsapva fogja érezni magát, joggal.
33/128 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
28. 4 év után már k@rv@ra nem az ismerkedési szakaszban vagytok! Te magad írod, hogy a családban is beszédtéma a gyermek... sunnyogtál végig és most is!
34/128 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Mert aki csak azt tudja szeretni, amit maga szart ki, az határtalanul önzetlen, mi?
35/128 A kérdező kommentje:
A döntésemért ne minősíts ilyen jelzőkkel. Elfogadom, hogy neked az anyaság, a pelenkázás a legszebb dolog az életben, fogadd el, hogy nekem az volt eddig, mikor Dominika legszebb tengerpartján üdültünk és búvárkodtunk.
2022. ápr. 7. 10:24
36/128 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Oké. Miután ki lett mondva, hogy együtt vagytok akkor miért nem mondtad el?
37/128 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Jajj 30,hagyjad már, lehet neked ez a világ csodája, de nem a kérdező az egyetlen nő, aki nem akar gyereket. És a pasikat ilyenkor miért nem cseszteti senki? Ők is sokan vannak akik nem akarnak apák lenni. Attól mert anyámnak az volt a szinten önző vágya, hogy márpedig ő gyereket akar, nekem ez még nem kötelességem. Milyen indok ez? Azért mert anyám szült? Hát kértem én, hogy megszüljön? A kérdezővel egyáltalán nem az a probléma, hogy nem akar gyereket (semmivel sem önzőbb mint az, aki akar),legalább ő beismeri, és nem szül azért mert így szokás, meg elvárást, meg a szomszéd Julcsi is szült,hanem hogy hazudik erről a párjának. És továbbra sem hiszem el, hogy hogy nem került szóba. Miről beszéltek ti egyáltalán, ha a jövőtökről nem?
38/128 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Nem a döntéseddel van a baj Kérdező, hanem HOGY MÉG MINGID NEM MONDTAD EL! Ez egy marhára nem pitiáner dolog, amiről hallgatsz! Fogd már fel, 4 éve ő totál más hitben él veled együtt. És mi van ha ő azt mondja, hogy már pedig neki saját gyerek kell? És teljesen megérthető lesz, hogy emiatt akkor elválnak útjaitok. Ezt MOST kell tisztázni és nem húzni egymás idejét. Ha neki is jó így, akkor szuper, de ne csodálkozz, ha ezen most szétmentek.
39/128 A kérdező kommentje:
Például arról, hogy mit palántáljunk idén az erkélyünkre, melyik fesztiválra menjünk el nyáron, milyen volt az aznapi munka, mikor megyünk nyaralni, és még sorohatnám. Tényleg ezt kell magyaráznom?
2022. ápr. 7. 10:27
40/128 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Elfogadom, hogy neked az anyaság, a pelenkázás a legszebb dolog az életben, f"
Nekem nem, de nem is b.szok át senkit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!